|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2005. október 12.Ötévi építkezés után október 9-én, vasárnap ünnepi istentisztelet keretében ünnepelték Szovátán a református templom bővítését. Szükség volt erre az építkezésre, ahogy Székely András, a Küküllői Református Egyházmegye esperese fogalmazott: „Ez a gyülekezet évről évre növekedett. Mára egyházmegyénk legnagyobb gyülekezete lett.” Baczoni Sándor lelkipásztor elmondta, tízéves szovátai szolgálata alatt a templomon és a környékén (imaterem, vendégház, lelkészi lakás, udvar) mintegy négymilliárd lej beruházást végeztek. A testvérgyülekezetek bibliaajándékkal érkeztek, a szikszóiak a Vizsolyi Biblia alapján Komáromi Csipkés György által fordított, 1685-ben kiadott biblia, a Nagyvárad-Olaszi küldöttség pedig az 1661-ban kiadott Váradi Biblia hasonmás kiadásának egy-egy példányát hozták el. A magyarországi Hajdúhadháza valamint a hollandiai Ermelo anyagiakkal is segítette a szovátaiakat az építkezésben. /Molnos Ferenc: Templomszentelés Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||