Olivier Lustig nyugalmazott ezredes csak Észak-Erdély zsidóságának tragédiájával foglalkozott, állapította meg Vasas Samu, kimondva, hogy az egész magyar nép fasiszta volt, a román nép ellenben mentes maradt a fasiszta fertőzéstől. Valójában a pártlap, a Scinteia 1945. máj. 24-i és aug. 4-i, a Mantuirea 1944. nov. 20-i és 1945. márc. 26-i számai megírták, mi is a valóság. A cernovici főrabbit megkínozták, majd agyonlőtték. Jegában 14 ezer, Toroinet és Radauti megyékben 15 ezer zsidót gyilkoltak meg. Transznisztriába, két megsemmisítő táborba deportáltak 108 ezer zsidót, ahol közülük 64 556-an meghaltak. Bukovinából 58 ezer zsidót vittek el, akik közül csak 12 ezren tértek vissza, Odesszában 30 ezer, Bagdanoviza táborában 50 ezer, Galacon 70 ezer, Cetatea Alban 10 ezer embert öltek meg, Virjuleni és Marculesti táboraiban 24 ezren haltak éhen. Összesen tehát 323 000 zsidót öltek meg. Lustignak elkerülte a figyelmét az, hogy erről a tragédiáról Romániában háromkötetes Fekete könyvet állítottak össze 1946-ban. Igaz, hogy később zárolták ezt az összefoglalót. - Raoul Sorban a hetvenes években Kós Károly lefasisztázásával keltett feltűnést. Festő volt, művelődéstörténész, most pedig felcsapott történésznek, megjelent művében /Fantasma imperiului Ungar si Casa Europei/ revizionistaként szerepel Szabó T. Attila nyelvtudós, Herepei János, de Németh László, Sütő András és Balassa Iván, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke is. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ Raul Sorban akinek jelleme, viselt dolgai ismertek most egy könyvvel jelentkezett: Fantasma imperului ungar si Casa Europei, Bucuresti, 1990. A szerző munkája függelékében adott egy felsorolást: "Erdélyről és a romániai magyarokról szóló revizionista és hungarista könyvek nem teljes listája". Sorban revizionistának kiáltotta ki Cseh Gusztáv metszeteit erdélyi személyiségekről, Kányádi Sándor verseit az év hónapjairól vagy Szabó T. Attilának a helynevekkel foglalkozó művét. A szerző a hungarizmust az összmagyarság, a mindenkori magyar állam vezéreszméjévé tette: "A Magyar Birodalom fantomja ma áthatja a magyar politika minden munkatervét." Könyvében Klapka György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Kós Károly és mások egy-egy kijelentésük miatt hungaristrák lettek. /Balázs Sándor: Cérnára fűzött rögeszme. = A Hét (Bukarest), szept. 27./
1990. november 7.
Bethlen Béla /1888-1989/ életútjára emlékezett Gaal György abból az alkalomból, hogy kiadták Romsics Ignác bevezetőjével önéletírását Észak-Erdély kormánybiztosa voltam /Zrínyi Kiadó, Budapest, 1989/ címmel. Bethlen Béla a bécsi döntés után Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánja lett. A kényesnek számító, román többségű megyékben közmegelégedésre képviselte a hatalmat. Magyarország német megszállásakor lemondott, majd 1944 augusztusában vállalt igen kényes funkciót, Észak-Erdély polgári kormánybiztosa lett. Megmentette a Torda környéki zsidóságot a deportálástól, hatályon kívül helyezte a kolozsvári kiürítési parancsot. 1945-ben letartóztatták, majd szabadon engedték, 1946-ban újra elvitték és öt évre ítélték. 1952-ben felajánlották a magyar állampolgárságot, de nem fogadta el. Erre tovább tartották börtönben, 1954-ig. Ezután munkásként kereste kenyerét. Gróf Bethlen Bélának még életében sikerült Magyarországra kijuttatni emlékiratait. /Gaal György: Az emlékíró Bethlen Béla. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./
1991. február 19.
Romulus Vulpescu szenátor a felsőházban heves magyarellenes kirohanásában követelte az ötven évvel ezelőtti, Észak-Erdélyben, 1940-ben elkövetett magyar kegyetlenkedések, "barbár gyilkosságok" miatt eljárás megindítását a bűnösök ellen, akár haláluk után is. Király Károly szenátor, a szenátus alelnöke kifejtette, hogy a magyar kisebbséget érő támadások sorozata nem szolgálja a két nép közeledését. Szárazajtán és Csíkszentdomokoson, Felvincen és még jónéhány helyen ártatlan magyarokat mészároltak le románok. Király Károly kérte, hogy a kisebbségeket rágalmazókat, így Vulpescut is, állítsák a parlament fegyelmi bizottsága elé. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 21./
1991. június 12.
Gyulafehérváron 1792 óta a mai helyén működik a szeminárium. 1940-től négy éves megszakítás volt. A hívek és a teológusok nagyobb része Észak-Erdélyből került ki, Kolozsvárra helyezték át a teológiát, 1945-től ismét Gyulafehérváron indult meg a katolikus papok képzése. A kommunista állam sorra megszüntette a temesvári, nagyváradi, szatmári teológiát, sőt még Iasi-ból is idehozatta a kispapokat. A moldvaiak azonban fokozatosan öntudatra ébredtek, ezért őket visszarendelték, a másik három egyházmegye kispapjai maradtak. Jelenleg 108 növendéke van a szemináriumnak, ebből 36-an Hargita megyéből érkeztek. /Takács Éva: Teológusok között. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 11, 12./
1991. szeptember 7.
Iliescu elnök interjút adott - izraeli tartózkodása alatt - a Jediót Ahronót és a Maariv izraeli napilapoknak. Ennek fordítását olvashatjuk a Romániai Magyar Szóban. Romániában a nemzeti kisebbségeknek parlamenti képviseletük van, ismertette a romániai állapotokat Iliescu. Lech Walesa lengyel elnök izraeli látogatása során bocsánatot kért a zsidó néptől, hasonló módon nyilatkozott Antall József miniszterelnök is, mondta a riporter, mit mond Iliescu. "Én úgy hiszem, a román népnek nincs oka bocsánatot kérni a zsidó néptől, hiszen maga is szenvedett az európai fasizmus időszakában." A "román népet nemcsak a toleranciával, hanem szolidaritással is jellemezhetjük..." "Észak-Erdélyben a fasiszta rendszer alatt a zsidókat tömegesen elhurcolták és koncentrációs táborokba küldték, Romániában viszont bizonyos oltalomnak örvendtek." Ugyanakkor elítélte a romániai fasiszta erők magatartását és szerepét a iasi-i vérengzésben. Megígérte Elie Wieselnek, hogy a román hatóságok reagálnak az antiszemita megnyilatkozásokra, emlékeztette a riporter, azóta viszont nem csendesett az antiszemitizmus. Elítélte az antiszemitizmust, válaszolt Iliescu, de szabad véleménynyilvánítás van az országban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 7-8./
1992. április folyamán
Benkő Samu ismertette a jelentős intézmény, az Erdélyi Tudományos Intézet történetét. A mindig összmagyar kategóriákban gondolkodó Teleki Pál kezdeményezte 1940-ben /Észak-Erdély visszatérésekor/, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem újjászervezésekor, hogy hozzanak létre olyan új tudományos intézetet, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület mellett központi irányító műhelye legyen minden, a tájegység múltjára, jelenére és jövőjére irányuló kutató munkának. 1940 októberében hivatalosan megalakult az Erdélyi Tudományos Intézet /ET/, első kolozsvári munkaértekezletén maga Teleki Pál kormányfő elnökölt. Az ETI munkába állításának irányításával a miniszterelnök Tamás Lajos és Kniezsa István Kolozsvárra kinevezett egyetemi tanárokat bízta meg. Hat intézeti tanárt neveztek ki: László Gyula régészt, Nagy Zoltán szövetkezeti szakembert, Venczel József statisztikust, K, Kovács László etnográfust, Makkai László történészt és Teleki Géza geológust. Az ETI munkáját tizenegy szakosztályban kezdte el /földrajzi, néprajzi, történeti, régészeti, társadalomtudományi, nyelvészeti, magyar-román kapcsolatok, magyar-száz kapcsolatok, irodalmi, embertani és élettani/. Számba vették az anyaországban és Erdélyben készen levő vagy félig kész tudományos munkákat, és ezeket kellő szakmai megmérettetés után nyomdába küldték. A kezdeti tanári kart új tagokkal /Jancsó Elemér, Juhász István, Méri István, Nagy Jenő/ bővítették. Gazdag tartalommal jelent meg Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1940-1941, Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1942, a harmadik kötet /Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1943/ utolsó lapján a Megjegyzésben szerepelt, hogy a rendkívül viszonyok miatt az Évkönyv szedését bizonytalan ideig nem lehet folytatni, így a kötetnek csak az "első három tanulmánya jelenhetik meg /1944. október 1./" A rendkívüli viszonyok azt jelentették, hogy az ágyúk már Kolozsvár határában dörögtek. Évek múlva, 1947-ben, elsősorban Szabó T. Attila szívósságának köszönhetően megjelent az 1843-as Évkönyv II. kötete is. Közben 1945-ben az ETI útjára bocsátotta Az Erdélyi Tudományos Intézet Évkönyve 1944 című impozáns kiadványát. Amíg élt Teleki Pál, az ő szellemi irányításával működött az ETI. Tragikus halála után az ETI élén Tamás Lajos maradt az igazgató, tőle csak budapesti professzori kinevezése után, 1944 nyarán vette át a vezetést Szabó T. Attila. Az ETI első korszakának értékelését Mikecs László végezte el élete utolsó tanulmányában /Új erdélyi tudomány. Jegyzetek az Erdélyi Tudományos Intézet működéséhez, Erdélyi Múzeum XLIX (1944)/. Mikecs Lászlót 1944-ben kolozsvári otthonából elhurcolták a szovjet katonák sokezer kolozsvári polgári lakossal együtt, Mikecs szovjet fogságban halt meg. 1945-ben megalakult a Bolyai Tudományegyetem, az ETI szervezetileg átkerült az egyetem kötelékébe. Az ETI elnöke az egyetem rektora /Csőgör Lajos/, igazgatója az egyetem rektor-helyettese /György Lajos/ lett, új intézeti tanárként meghívták Faragó József folkloristát, Imreh István gazdaságtörténészt és Markos András szociológust. A háború után az egyetem, az Erdélyi Múzeum-Egyesület és az Erdélyi Tudományos Intézet közösen munkálkodott azon, hogy biztosítsák az erdélyi magyar értelmiség utánpótlásának intézményes feltételeit. Szabó T. Attila 1946-ban azt javasolta, hogy az Erdélyi Múzeum-Egyesület folyóirata, az Erdélyi Múzeum, önállósága megtartásával, legyen az ETI közlönye is. 1947 tavaszán azután megindult a hírhedt harc "az elvtelen magyar egység" ellen, és elkezdődött az erdélyi magyarság hagyományos intézményrendszerének módszeres felszámolása. A támadásokból kijutott az ETI-nek is, igazgatóját, György Lajost elsőnek vette célba a kommunista rendszer. Ekkor lett az ET igazgatója a marxista Gaál Gábor. Gáll Ernő világnézeti váltással biztosítottnak látta az ETI jövőjét: "Az Erdélyi Tudományos Intézet végre be kell törjön és ott irányadóvá kell váljék a dialektikus és történelmi materializmus." /Utunk (Kolozsvár), 1948. 2. sz./ Gaál Gábor azt a feladatot kapta, hogy az ETI-t építse be az akkor létrehozott kolozsvári Akadémiai Fiókba. Az induláskor azzal kecsegtették Gaál Gábort és az ETI-ből átvett magyar kutatókat, hogy ezek az új akadémiai intézetek kétnyelvűek lesznek, és az erdélyi magyarsághoz kötődő tudományos témáknak az új intézmény programjában helyük lesz. Ezt az ígéretet nem tartották meg. Az ETI-t formálisan nem szüntették meg. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület megszüntetését /1950/ és az ETI csöndes felszámolását követte a nagy tisztogatás a Bolyai Tudományegyetemen, 1952-ben Szabó T. Attilával és Jakó Zsigmonddal az élen éppen azokat távolították el, akik a legjobban tudták, hogy mi a feladata Erdélyben a magyar tudósnak, emlékezett Benkő Samu. /Benkő Samu: Az Erdélyi Tudományos Intézet. = Valóság (Budapest), ápr./
1992. augusztus 26.
Magyarországon elfogadott 1992. évi XXXII. törvény az életüktől és szabadságuktól megfosztottak kárpótlásáról intézkedik. A törvény kárpótlásra jogosultnak tekinti azokat, akik a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgárok voltak, rendelkezései sok román állampolgárra is kiterjednek, azokra, akik a második világháború idején Észak-Erdélyben éltek. A magyar hatóságok kérdőíveket fognak kiosztani, ezeken lehet az igényt bejelenteni. /Szabadság (Kolozsvár), aug. 26./
1992. december 24.
Az igazságtételről mondta el véleményét a temesvári Igazságtétel és megbékélés konferencia három résztvevő főpapja. Nicolae Corneanu metropolita a jogi igazságtétel mellett van. A magyar népnek üzenve a békéről és a szeretetről beszélt. Tőkés László a jogi és etikai igazságtételt is szorgalmazza, Neumann Ernő temesvári főrabbi szerint a bűnt büntetésnek kell követni, de ne szenvedjen csorbát a szeretet parancsa sem. A romániai zsidóság hatalmas véráldozatot szenvedett a második világháború alatt. 280 ezer zsidót a román hatóságok hurcoltak el, akik a Dnyeszteren túli táborokban lelték halálukat. 1941-ben szörnyű pogromok zajlottak le Bukarestben, Iasiban ugyanekkor 16-17 ezer zsidót öltek meg. 150 ezer zsidót pedig Észak-Erdélyből hurcoltak el. A háború után a romániai zsidóságot fejkvóta ellenében "adták el" Izraelnek. /Magyar Hírlap, dec. 24./ Temesvári konferencia: dec. 16-i jegyzet.
1993. augusztus 25.
Kádár Gyula emlékezett a második bécsi döntésre. Az 1940. aug. 30-i bécsi döntéssel visszatért Észak-Erdély. Az 1941. januári magyar népszámlálás szerint ezen a területen 1.344 ezer magyar /52,1 %/ és 1.069 ezer /41,5 %/ román nemzetiségű élt. /Kádár Gyula: A második bécsi döntés. = Európai Idő (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./
1993. október 18.
Az Országgyűlés tavaly szavazta meg azt a törvényt, amely a második világháború alatt életüktől megfosztottak kárpótlására vonatkozik. E törvény értelmében, mivel a második világháború alatt Magyarországhoz tartozott Észak-Erdély, a kárpótlásban részesednek romániai állampolgárok is. A kárpótlásról Székelyhídi Ágoston, az Erdélyi Szövetség elnöke kifejtette: erdélyi viszonylatban mintegy 30-35 ezer kárpótlásra jogosultat tartanak számon. A kárpótlásra szánt összeg meghaladja a hétmilliárd forintot. Annak idején románok is a magyar honvédség tagjaiként harcoltak, ezért a kárpótlás őket is megilleti. A várható erdélyi igénylők 70 százaléka magyar, 30 százaléka román. /Kárpótlás román állampolgároknak. = Magyar Nemzet, okt. 18./
1993. december 16.
A képviselőház dec. 16-án tárgyalta a háborús veteránok törvényének három éve elkészített tervezetének harmincadik /!/ változatát. A többség megszavazta, hogy a bécsi döntés után Észak-Erdélyből a magyar hadseregbe besorozottak nem kaphatnak támogatást. A hitlerista német hadseregbe bevonult szászok viszont részesülnek a támogatásban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18., Kirekesztett Horthy-katonák. = Új Magyarország, dec. 17./
1994. április 21.
A washingtoni Holocaust Múzeumban a túlélőket nyilvántartó osztály igazgatója, Radu Ioanid nyilatkozott a romániai Holocaustról. Mintegy ötszázezer oldalnyi hivatalos irat van a múzeum birtokában, ezek túlnyomórészt román nyelvűek, romániai, moldovai, ukrán és orosz levéltárokból származnak. 1930-ban Romániában 759 ezer zsidó élt. Közülük 150 ezer Észak-Erdélyben élt, akiket náci koncentrációs táborokba hurcoltak, akik közül legfeljebb 15 ezren kerültek haza. A román hatóságokat a többiekért, a 600 ezernyi zsidóért terheli a felelősség. Romániában már 1940-ben voltak pogromok. Akik rehabilitálni akarják Antonescut, azoknak tudni kell, hogy Antonescu a perében elismerte, hogy az ő 1941-ben kiadott parancsára Besszarábiából és Bukovinából 150-170 ezer zsidót deportáltak Transznisztriába. A Holocaust Múzeum és Tanács leszögezte: Antonescu felelős 250 ezer zsidó és 20 ezer cigány kiirtásáért. /22 (Bukarest), febr. 9-22., fordításban: A Hét (Bukarest), ápr. 1. - a hetilap jelzi: tényleges megjelenés: ápr. 22./
1994. május 7.
Bethlenben máj. 22-én felavatják Bethlen Béla /Aranyosgyéres, 1888-Kolozsvár, 1979/ szobrát. Bethlen Béla 1940-44 között Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármegyék főispánja, 1944 augusztusától pedig Észak-Erdély kormánybiztosa volt. 1945-ben letartóztatták, 1946-ban ötévi börtönre ítélték. 1952-ben felajánlották, települjön át Magyarországra. Erre nem volt hajlandó, ezért újabb három évre ítélték. 1954-ben szabadult. Emlékiratai 1989-ben jelentek meg: Észak-Erdély kormánybiztosa voltam, Zrínyi Kiadó, Budapest. Bethlenben szeretettel emlékeznek rá vissza az emberek, az a román is, akinek apját "Béla gróf" mentette meg. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 7-8./
1994. május 22.
Bethlenben a református parókia udvarán máj. 22-én leleplezték Bethlen Béla /1888-1979/, Észak-Erdély egykori kormánybiztosa szobrát. Az avatáson a város román polgármestere is beszélt, méltatva Bethlen Béla jelentőségét. A rendőrség riadókészültségben ügyelt fel a rendre. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 24./
1994. október 10.
Funar, a Román Nemzeti Egységpárt elnöke felszólalt okt. 10-én a Kolozsvár "Horthy-fasiszta megszállás alóli felszabadítása" 50. évfordulójának szentelt tanácskozáson. Kijelentette, hogy a román-magyar alapszerződésbe kötelezően bele kell foglalni két cikkelyt. Az egyikben Magyarországnak bocsánatot kell kérnie "Észak-Erdély 1940 és 1944 közötti megszállásáért", a másik pedig előírná, hogy kártérítést fizet Romániának és azoknak a románoknak, akik elszenvedték "a megszállók atrocitásait." /Magyar Hírlap, okt. 11./
1994. október 26.
Romániában "az 1940-1944 között megszállt Észak-Erdély felszabadításáért vívott harc" utolsó mozzanatának, Nagykároly visszafoglalásának emlékére okt. 25-én tartják a hadsereg napját. Gheorghe Tinca ebből az alkalomból adott interjút a Népszabadságnak. Arra kérdésre, hogy léteznek-e az etnikai konfliktusok esetére vonatkozó titkos katonai tervek, amelyről Ioan Mircea Pascu államtitkár beszélt, így válaszolt: "Pascu úr azt mondta, hogy léteznek. Én ezt sem meg nem erősítem, sem nem cáfolom. A román hadsereg úgy gondolja el és tervezi meg a feladatát, hogy az alkotmányos demokráciát bárkivel szemben megvédje." Cáfolta a székely megyék militarizálásának hírét. "Antonescu kiváló katona volt." - mondta. Antonescut nem azért tisztelik, mert együttműködött a Vasgárdával, "becsületes ember volt és tökéletes katona. Ezért tisztelik..." A miniszter szeptemberben elmaradt budapesti látogatásának nem kell jelentőséget tulajdonítani, fejezte be az interjút. /Népszabadság, okt. 26./
1996. február 15.
Febr. 15-én Kolozsváron a városi tanács név szerinti szavazással döntött szoborügyben: nem lesz Antonescu-szobor a városban. A tanácsülés szünetében Marc Ballon amerikai újságírónak nyilatkozva Funar polgármester kijelentette: "A magyarok mindig agresszívek voltak, hisz egy nomád, barbár nép leszármazottai, akik ezer évvel ezelőtt jöttek be Európába. Hogy Nyugaton többen háborús bűnösnek nevezik Antonescu marsallt és felelőssé teszik temérdek zsidó haláláért? Nagyot tévednek. Ez a helytelen tájékoztatásnak tulajdonítható, ugyanis Antonescu megvédte és kiragadta a zsidókat a hitleristák és horthysták karmai közül. A magyar hatóságok Észak-Erdélyből több mint 152 000 zsidót küldtek a németországi gázkamrákba. Ha kíváncsi az igazságra, közölje Cajal akadémikusnak, a Romániai Zsidó Közösség elnökének véleményét a marsall zsidók iránti magatartásáról. A Nemzeti Parasztpárt tanácsosai részéről egyenesen öngyilkosságnak számít a tény, hogy "alárendelve politikájukat az RMDSZ-nek" nem szavazták meg az Antonescu-szobor felállításáról szóló határozattervezetet. Funar erősködött, a febr. 29-i tanácsülésen újból napirendre tűzik a szobor kérdését. /Kiss Olivér, Németh Júlia: Kolozsváron nem lesz Antonescu-szobor. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
1996. február 19.
1944-ben a Szovjetunió és Románia fegyverszünetet kötött, a szövetséges hatalmak belegyeztek abba, hogy a szovjet csapatokkal román egységek közös hadműveletekben vegyenek részt. Brassóban Malinovszkij marsall beleegyezésével megalakult a Iuliu Maniu gárda, amely azután rettegésben tartotta Észak-Erdély magyar lakosságát. Gavril Olteanu vezetésével az egyik Maniu-gárda megindult Szárazajta felé. Gálfi Melinda és Talán Csaba a Duna Televízió műhelyében elkészített félórás dokumentumfilmjében a megmaradt szemtanúkat faggatta a történtekről. Százajtán Oltenau emberei agyonlőttek, illetve lefejeztek magyarokat. /Új Magyarország, febr. 19./
1996. március 13.
Petre Turlea képviselő a képviselőházban arra szólította fel Teodor Melescanu külügyminisztert, hogy a román-magyar alapszerződés megkötésének előfeltételeként szabja meg: Magyarország fizessen kártérítést a magyar hadsereg által szerinte Észak-Erdély megszállása idején megölt 133 ezer román állampolgár leszármazottainak. A Rompres jelentése szerint Teodor Melescanu külügyminiszter az interpellációra adott válaszában kijelentette: az ilyesfajta előfeltételek nem ösztönöznék az alapszerződésről folyó tárgyalásokat. Az ilyesfajta kérdések, mondta a miniszter, egyes későbbi megbeszélések tárgyát képezhetik, amelyek a kétoldalú kapcsolatokban örökölt kérdések rendezésére irányulnak majd, és beilleszkednek a román-magyar történelmi megbékélési kezdeményezésbe. /Petre Turlea kárpótlást követel. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./
1996. április 4.
Beke György Magyar áfium /Püski, Budapest, 1995/ című könyvének témáját az alcíme jelzi: Trianon fogságában. A szerző Budapesten megismerte a román történelemre vonatkozó dokumentumokat. Ennek köszönhetően megváltoztatta azt az értékelést, hogy az osztrákok eszközként használták fel az erdélyi románságot a szabadságharc leverésére. "A dunai fejedelemségek románjai testvéreiket vak féltékenységgel lázították a magyarok ellen" - írta annak idején Teleki László. Moldva és Havasalföld értelmiségi körei az osztrákokkal egyeztetve alakították ki politikájukat a magyar szabadságharccal szemben. A románság szívós tudatossággal készült a Dnyeszter és a Tisza közti régiók megszerzésére, addig a magyar nemzetet készületlenül érte Trianon traumája. Beke a második Trianon előkészítésében a Magyar Népi Szövetség gyászos szerepét is feltárta /százas bizottság marosvásárhelyi ülése, 1945 novembere/. Beke dr. Takács Lajost és Bányai Lászlót nemzetgyalázó kollaboránsoknak minősítette. Egyetlen példa: Bányai ügyködése révén Észak-Erdélyben 481 "háborús bűnöst" ítéltek el, ebből 100 halálos ítélet, 16 életfogytiglan. Az elítéltek közül 372 magyar, 83 német és 26 román. Ez a szám - az ország lakosságát figyelembe véve - hússzorosa a dél-erdélyi, moldvai és havasalföldi elítélteknek. Dr. Petru Groza alakját is más színben tüntette fel: asszisztált Márton Áron elítélésénél, hagyta, hogy volt barátai /Kurkó Gyárfás, Balogh Edgár/ börtönbe kerüljenek. /Sylvester Lajos: Egy szókimondó könyv. Magyar áfium. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./
1996. április 27.
Demeter Béla személye szinte ismeretlen maradt az erdélyi magyarság múltja iránt érdeklődők előtt, ugyanis Demeter Jánosnak, Jancsó Elemérnek, Jancsó Bélának, Venczel Józsefnek vagy László Dezsőnek előbb-utóbb megjelentek visszaemlékezései, válogatott írásai, ezért munkásságuk jobban beépült a köztudatba, mint az övé. Demeter Béla /sz. Somkerék, 1910/ Bukarestben 1928-1931 között az Államtudományi /Közgazdasági/ Főiskolát végezte. Még főiskolás korában bátyjával, Jánossal közösen írt munkája 1930-ban jelent meg: Románia gazdasági válsága /Kolozsvár/. Testvére, Demeter János 1975-ben megjelent visszaemlékezésében /Századunk sodrában, Kriterion, Bukarest/ nem sok szót vesztegetett öccsére. János ugyanis marxista lett. 1933-ban az Erdélyi Fiatalok folyóirat kizárta soraiból az alapító tag Demeter Jánost és ezt a döntést öccse is támogatta. Demeter Béla teremtette meg a gyakorlati falukutatást, ő adta közre azt a kérdőívet, amely abban az időben a falukutatás fontos metodológiai kézikönyve volt. Részt vett faluszociológiai felmérésekben, így született meg Az erdélyi falu és a szellemi áramlatok című könyve. 1932-től a Keleti Újságnak, 1936-tól az Erdélyi Gazdának a munkatársa, 1941-től a kolozsvári Esti Lap felelős szerkesztője. 1944-ben Teleki Bélával részt vett az Erdélyi Pártnak az észak-erdélyi magyarság megmentését célzó szervezkedésében. Kolozsvár elfoglalása után a románok feljelentésére a szovjet katonák elhurcolták őt Teleki Bélával és Vita Sándorral együtt, mindhármukat Magyarországra vitték. Kiderült, hogy semmi bűnt nem követtek el, ezért szabadon engedték őket. Demeter Béla visszatért Erdélybe, az EMGE vezetőinek megbízásából bejárta szinte egész Észak-Erdélyt, a mezőgazdaság helyzetét vizsgálta. Részletes jelentése felbecsülhetetlen forrása az akkori, észak-erdélyi önkormányzati időszaknak. Visszatért Magyarországra, 1945. júniusában megalakult a Béke-előkészítő Osztály, ahol Románia-szakértőként működött. 1945. aug. 1-jén vetette papírra nézeteit /Hozzászólás a béke-előkészítő elgondolásokhoz/ az elkövetkezendő feladatokról. Ebben figyelmeztetett: "Magyarország önszántából játssza a bűnbak szerepét, minden bűnt magára vállal... Szomszédai örömmel látják ebben a szerepben és még jobban belelovalják". Törekeni kell arra, hogy a politikai és etnikai határok egybeessenek, vallotta. Az új határ mellett olyan kisebbségvédelmi rendszert, nemzetiségi törvényt tartott fontosnak, melyet nemzetközi biztosítékok garantálnak. 1945-ben többször járt Erdélyben, adatokat gyűjtött az erdélyi magyarság sérelmeiről, a magyarellenes törvényekről, a magyar kisebbség ellen elkövetett atrocitások jegyzőkönyvi ismertetését végezte. Õ készítette el Nagy Ferenc miniszterelnök 1946 tavaszán történt moszkvai útjára az Erdélyre vonatkozó határterveket, amikor pedig kiderült, hogy a határmódosítást nem támogatják a nagyhatalmak, akkor részt vett egy kisebbségvédelmi szerződéstervezet kidolgozásában, melyet a Romániával megkötendő békeszerződésbe akartak belefoglalni. 1946. aug. 29-én Gyöngyösi János a nagyhatalmak elé terjesztette a törvénytervezetet, de a szövetségesek ezt is elutasították. Demeter Béla részt vett egy székely autonómia-tervezet előkészítésében is, azonban ez nem került ki a béketárgyalásokra. Több nagy tanulmányban elemezte az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetét, rávilágítva arra, milyen nagy az eltérés a Groza-kormány sokat hangoztatott magyar-barát politikája és a gyakorlat között. Szinte egyedüliként figyelmeztetett: a békedelegációba be kell vonni az erdélyi magyar szakértőket is, mert az erdélyi magyarság következetes álláspontja, hogy róluk nélkülük ne döntsenek. Demeter Béla jelen volt Párizsban a béketárgyalásokon, az autentikus erdélyi magyar vezetőket próbálta képviselni, cáfolva a felszólaló Tatarescu külügyminisztert, aki szerint az erdélyi magyarság a határok megváltoztathatatlanságának híve. /Tatarescu éppen a hírhedett 1945. novemberi Magyar Népi Szövetség /MNSZ/-kiáltványra hivatkozott./ Demeter Bélának volt köszönhető, hogy a Márton Áron, Lakatos István, Vásárhelyi János, Korparich Ede által 1946. ápr. 29-én aláírt Memorandumot - melyben tiltakoznak az MNSZ-kiáltvány ellen, a párizsi béketárgyalásokon felhasználták.- A Kisgazdapárt szétverése, Nagy Ferenc 1947. májusi lemondása, Gyöngyösi János külügyminiszter bukása után Demeter Bélát is lefogták és kínzással a "reakciós körök" békeelőkészítő szerepére akartak belőle vallomást kicsikarni. Az AVH négyhónapos vallatással sem tudott kiverni belőle semmit. Végül szabadon engedték. Vidéken élt egészen addig, amíg 1951. márc. 15-én az ÁVH elhurcolta és ápr. 18-án kiadta a román hatóságoknak. Demeter Bélát az akkor már lefogott Márton Áron-Lakatos István-Korparich Ede-Venczel József-perben akarták felhasználni. Õ lett volna a koronatanúja annak a vádnak, hogy Venczelék "bizalmas" adatokat szolgáltattak ki Magyarországnak, azzal a céllal, hogy Erdélyt elszakítsák Romániától. Demeter Bélából azonban semmit sem tudtak kiszedni és 1952. dec. 24-én a kínzásokba belehalt. /Békési Gábor: Demeter Béla emlékezete /1910-1952/. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26-27./
1996. április 30.
Oláh Tibor műfordító, a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskola Szentgyörgyi István tagozatának tanára 75 éves korában, ápr. 30-án váratlanul elhunyt. Egyik utolsó interjújában elmondta, hogy Észak-Erdély minden magyar iskolájában kötelező volt a román nyelv oktatása, ugyanúgy Felvidéken a szlovák, Délvidéken a szerb. Emlékeztetni szeretné a szélsőséges románokat, hogy a Horthy-rendszerben, Észak-Erdélyben minden iskolában kötelező módon oktatták a román nyelvet. /Brassói Lapok (Brassó), máj. 3-9./ Oláh Tibor /Naszód, 1921. márc. 26. - Marosvásárhely, 1996. ápr. 30./ francia-olasz szakos diplomát szerzett, 1956 óta tanított a főiskolán. Olasz, francia és román nyelvből fordított regényeket, színműveket.
1996. augusztus 1.
Nyárádszeredáról jelent meg monográfia, amely egy lelkész /Ábrám Zoltán/ és egy orvos /György Horváth László/ közös munkája /Zavaros a Nyárád - Nyárádszereda község múltja és jelene, Juventus Kiadó/. A község a román helyi közigazgatás szerint egy nagyobb falu a hozzá tartozó apróbb falvakkal együtt. A monográfia is ezt az egységet jelöli, tehát Nyárádszeredán kívül bemutatja a körülötte levő hét kisebb falvat /Demeterfalva, Tompa, Sárd, Szentlőrinc, Moson, Vece és Bő/ is. A hiánypótló, több mint kétszáz oldalas, fotókkal és térképekkel illusztrált könyv az alkotók szándéka szerint nem száraz adattár. 1605 februárjában Nyárádszereda templomában kiáltották ki erdélyi fejedelemmé Bocskai Istvánt. Bocskai szobra a templom előtt állt, amíg a román hatalom el nem távolította. Egy kolozsvári szenespincében rejtették el a szobrot egészen addig, amíg a második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért, akkor visszaállították a szobrot, majd a háború végén Bocskai szobrát a templomba menekítették. A templomkertben áll a székely határvédő honvéd ódon szobra is, pajzsán a Szent Koronát tartalmazó címer van. / /udvardy/ [Udvardy Zoltán]: Egy erdélyi település élete Bocskaitól az 1990-es pogromig. = Új Magyarország, aug. 1., Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./
1996. augusztus 16.
Iliescu elnök az Adevarulnak nyilatkozott: szerinte az ET 1201-es ajánlása nem került be az alapszerződés szövegébe, csupán annak függelékében szerepel. "Mi nem változtattuk meg álláspontunkat." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17-18./ Gheorghe Funar, a kisebbik kormánypárt elnöke közleményében kifejtette, hogy az 1201-es ajánlás nem szerepelhet az alapszerződésben. Szerinte a dokumentumot csak népszavazás után lehet aláírni, feltéve, ha Budapest elismeri a bécsi döntés után Észak-Erdélyben elkövetett atrocitásokat és azokért kártérítést fizet, továbbá fedezi az 1989 után Székelyföldről elűzött románok visszatelepítési költségeit. A gyors aláírást ellenzi a legjelentősebb ellenzéki tömörülés, a Liberális Párt is, mondván: "a kiszámíthatatlan következményekkel járható "dokumentumról nem dönthet a leköszönés előtt álló kormány. /Magyar Hírlap, aug. 17./
1996. augusztus 1.
Nyárádszeredáról jelent meg monográfia, amely egy lelkész /Ábrám Zoltán/ és egy orvos /György Horváth László/ közös munkája /Zavaros a Nyárád - Nyárádszereda község múltja és jelene, Juventus Kiadó/. A község a román helyi közigazgatás szerint egy nagyobb falu a hozzá tartozó apróbb falvakkal együtt. A monográfia is ezt az egységet jelöli, tehát Nyárádszeredán kívül bemutatja a körülötte levő hét kisebb falvat /Demeterfalva, Tompa, Sárd, Szentlőrinc, Moson, Vece és Bő/ is. A hiánypótló, több mint kétszáz oldalas, fotókkal és térképekkel illusztrált könyv az alkotók szándéka szerint nem száraz adattár. 1605 februárjában Nyárádszereda templomában kiáltották ki erdélyi fejedelemmé Bocskai Istvánt. Bocskai szobra a templom előtt állt, amíg a román hatalom el nem távolította. Egy kolozsvári szenespincében rejtették el a szobrot egészen addig, amíg a második bécsi döntéssel Észak-Erdély visszatért, akkor visszaállították a szobrot, majd a háború végén Bocskai szobrát a templomba menekítették. A templomkertben áll a székely határvédő honvéd ódon szobra is, pajzsán a Szent Koronát tartalmazó címer van. / /udvardy/ [Udvardy Zoltán]: Egy erdélyi település élete Bocskaitól az 1990-es pogromig. = Új Magyarország, aug. 1., Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./
1996. augusztus 16.
Iliescu elnök az Adevarulnak nyilatkozott: szerinte az ET 1201-es ajánlása nem került be az alapszerződés szövegébe, csupán annak függelékében szerepel. "Mi nem változtattuk meg álláspontunkat." /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 17-18./ Gheorghe Funar, a kisebbik kormánypárt elnöke közleményében kifejtette, hogy az 1201-es ajánlás nem szerepelhet az alapszerződésben. Szerinte a dokumentumot csak népszavazás után lehet aláírni, feltéve, ha Budapest elismeri a bécsi döntés után Észak-Erdélyben elkövetett atrocitásokat és azokért kártérítést fizet, továbbá fedezi az 1989 után Székelyföldről elűzött románok visszatelepítési költségeit. A gyors aláírást ellenzi a legjelentősebb ellenzéki tömörülés, a Liberális Párt is, mondván: "a kiszámíthtatlan következményekkel járható "dokumentumról nem dönthet a leköszönés előtt álló kormány. /Magyar Hírlap, aug. 17./
1998. június 26.
A Német Demokratikus Fórum 1994-ben adta ki a Deportarea etnicilor germani in Uniunea Sovietica 1945 /A német etnikumúak deportálása a Szovjetunióba 1945-ben/ című dokumentumgyűjteményt, amely 70 ezer német nemzetiségű román állampolgár elhurcolásáról szól. A könyvben olvasható, hogy a román belügyminisztérium 1944. december 31-én a 32137-es számú parancsban adott utasítást a német nemzetiségűek internálására, majd az 1945. jan. 3-án kiadott 51093-as és 15345-ös számú útmutatókban tudatta a csendőrséggel és rendőrséggel, hogyan kell ezt megvalósítani. Észak-Erdélyből a szovjet hadsereg kiutasította a román közigazgatást, ezért ezen a területen maguk a szovjet katonák hurcolták el a németeket. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 26./
1998. augusztus 24.
Megtörte a hallgatást Emil Dumitru Steanta, a Fekete szokmányosok /Sumanele negre/ félkatonai szabadcsapatok parancsnokhelyettese, aki csapatával Észak-Erdélyben tisztogató akciókban vett részt 1944 és 1946 között. Csapata, akárcsak a többi csapat több kivégzést hajtott végre, majd visszavonult a hegyekbe, ahonnan csapásokat hajtott végre az új hatalom ellen. Végül a szovjetek kezére kerültek, Gavrila Olteanu parancsnokkal helyben végeztek, Steanta börtönbe került. Büntetéséből 18 évet töltött börtönben, 1964-ben szabadult. Éveken át hallgatott, most viszont a National bukaresti lapnak elmondta, hogyan is történt csapatának megalakulása. 1944. szept. 1-én Iuliu Maniu naszódi házában 11 román értelmiségi megalakította a Iuliu Maniu önkénteseinek századát azzal a céllal, hogy Észak-Erdélyt Romániához csatolják. 1944. szept. 14-én 800 felfegyverzett román fiatal indult el Brassóból Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Maroshévíz, Szászrégen irányába. Szárazajta és több hely vérfürdővé vált. A magyar lakosság a szovjetek segítségét kérték, akik megijedtek a "vasgárdista hordáktól". A szovjet hatóságok kiutasították Erdélyből ezeket a szabadcsapatokat. 1944. dec. 14-én Gavrila Olteanu, Paleancu és Steanta bejelentették, hogy a Fekete szokmányosok megkezdik harcukat a bolsevikok ellen. A Graiul sangelui, a Sinaiai Fegyveresek, a Vlad Tepes II. vasgárdista csoport és a Fekete szokmányosok oroszellenes merényleteket hajtottak végre. Steanta kijelentette: "Nem voltunk antiszemiták vagy magyarellenesek, csak a hazánkat védtük." A Fekete szokmányosok kérik rehabilitálásukat és azt, hogy állítsanak szobrot Gavrila Olteanu parancsnoknak. /Megszólal a "Fekete szokmányos". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./ Rettenetes vérengzések fűződnek ezeknek a szabadcsapatoknak a tevékenységéhez. Szárazajtán lefejeztek ártatlan magyar lakosokat.
1998. augusztus 28.
Ion Iliescu volt román elnök, a legnagyobb ellenzéki párt elnöke aug. 28-án erdélyi körútra indul. Iliescu kifejtette, hogy az erdélyi románokat elárulta a jelenlegi hatalom, a mely megengedhetetlen kedvezményeket tesz az RMDSZ-nek. Szerinte az RMDSZ vezetői egyre gyakrabban utaznak Magyarországra és találkoznak a magyar kormány vezetőivel. Szerinte egy kormány és "egy más ország politikai pártja közötti egyezmények megengedhetetlenek és ellenszegülnek valamennyi nemzetközi normának. Mi több, veszélyeztetik az ország szuverenitását." /Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./ Az Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélő bécsi döntés 58. évfordulója alkalmából kiadott nyilatkozatában Iliescu felszólította a román vezetőket, hogy "felelősségteljesen és egységesen lépjenek fel a magyar neorevizionizmus és irredentizmus követeléseivel szemben", továbbá "világos és egyértelmű választ adjanak mind az RMDSZ, mind a magyar kormány akcióira". /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 29./
1998. augusztus 31.
Az Észak-Erdélyt Magyarországnak ítélő bécsi döntés 58. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozott nyilatkozatában Ion Iliescu volt román államfő, a legnagyobb román ellenzéki párt vezetője arra figyelmeztette a politikusokat, hogy az RMDSZ súlyos román-magyar válságot akar kirobbantani, olvasható a Ziua lapban. /Távirati stílusban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 31./ Iliescu azt kérte a politikusoktól, hogy "felelősen és egységben lépjenek fel a magyar neorevizionizmus és irredentizmus követeléseivel szemben". Egy szilágysomlyói gyűlésen elítélte az RMDSZ-nek tulajdonított "képtelen szélsőséges túlzásokat, amelyek enklavizálásra és szeparatizmusra vezetnek". A volt államfő szónoki kérdésként felvetette: miért nem követelnek a magyarok egyetemeket Amerikában, Ausztriában, Németországban, Franciaországban, ahol - hangoztatta - több magyar él, mint Romániában. A kérdésre a következő választ adta: "Azért, mert csak bizonyos román területek sorsa érdekli őket". /MTI/
