|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2003. október 21.Bogdánffy Szilárd mártír püspökre emlékeztek Szerbiában. A nagyenyedi börtönben 1953. okt. 2-án halt meg dr. Bogdánffy Szilárd, akit 1949. febr. 12-én, Bukarestben titokban szentelt püspökké O Hara pápai nuncius. Az egyházüldözés idején vetették börtönbe, majd gyilkolták meg a tudós főpapot. Tempfli József nagyváradi megyéspüspök okt. 1-jén Bogdánffy Szilárd szülőföldjén járt, ahol emléktáblát avattak. Bogdánffy Szilárdra emlékezett a szülőföld azzal, hogy Bogdánffy évet hirdetett Huzsvár László, a nagybecskereki egyházmegye püspöke. Szerbia-Montenegró területén van ez az egyházmegye, a legkisebbik harmada a hajdani csanádi püspökségnek, amit Trianon szakított három részre. Az egyik /Temesvár /Erdélyben van, a másik rész a szegedi püspökség lett, s a harmadik a Nagybecskereki, amelynek harmincegynéhány plébániája van. Torontál vármegyében, egy Feketetó nevű falucskában született Bogdánffy Szilárd. A keresztelés a közeli nagyobb településen, Csókán volt 1911. márc. 4-én. Apja Feketetón kántortanító volt. Abban az épületben született Bogdánffy Szilárd, ahol az iskola és kápolna is volt. A Bogdánffy év befejező ünnepségét okt. 1-jén tartották Csókán, az ottani egyházmegye összes papjának jelenlétében. Bogdánffy Szilárdnak zseniális képességei voltak. Első elemitől a doktorátus befejezéséig színjeles. Mindegy volt, hogy románul, latinul, franciául kellett előadnia, csillagászattant, vagy kémiát, mindenhez értett. 1947-ig tanított Váradon, megszakításokkal. A Szentszék tudta, hogy a kommunisták mit művelnek az egyházzal, azért rendelkezett a titkosságról, mert előre biztosítani akarta, hogy legyen aki átvegye az egyházmegyék vezetését, ha a püspököket elviszik börtönbe. Bogdánffy Szilárd a Szatmár-Váradi Egyházmegyét vette volna át. A kommunista hatalom azonban megtudta ezt a tervet, ezért letartóztatták Bogdánffy Szilárdot. A diktatúra Márton Áron és Schffler János püspököt kiszemelte arra, hogy egy Rómától elszakított katolikus egyházat hozzanak létre, de ebbe egyik sem ment bele. Mindegyik vállalta a börtönt és többen a halált is. Márton Áron püspök kiszabadult, Pacha Ágostont is kiengedték meghalni, már teljesen megvakult akkorára, a többiek viszont ott pusztultak a börtönben. Bogdánffy Szilárd 1953. okt. 2-án a börtönben halt meg. 1992-ben kezdődött meg a boldoggá avatásához a kutatómunka. Fodor József tagja a boldoggá avatást megelőző vizsgálatvégző bizottságnak. A történelmi életrajz elkészítésében dr. Bura László segített, aki a Scheffler Jánosét is összeállította. /Balla Tünde: Egy boldoggá avatás nyomában. Bogdánffy Szilárd mártír püspökre emlékeztek Szerbiában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./1997. október 3.Dr. Bogdánffy Szilárd vértanú püspökre emlékeznek okt. 4-én az ünnepi szentmisén, egyben boldoggá avatásáért imádkoznak, jelentette be Tempfli József püspök. Dr. Bogdánffy Szilárd 1911. febr. 21-én született Feketetón /ma: Jugoszlávia/. 1934-ben szentelték pappá, Nagyváradon majd Szatmárnémetiben volt az ifjúság lelkiatyja. 1949. febr. 14-én Bukarestben titokban püspökké szentelte a pápai nuncius. 1949. ápr. 5-én Nagyváradon letartóztatta a titkosrendőrség. Megjárta a román börtönöket, 1953. okt. 1-jén meghalt Nagyenyeden, a börtönben, a rabtemetőben temették el. /Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 3./1998. szeptember 20.A kommunista diktatúra idején több pap - köztük Márton Áron püspök - szenvedett Nagyenyed börtönében. Gajdátsy Béla gyulafehérvári teológiai rektor és dr. Bogdánffy Szilárd nagyváradi püspök ebben a börtönben halt meg. A mártírok emlékét szeretnék megörökíteni az okt. 4-én leleplezésre kerülő emlékművön. Az emlékmű felirata: In memoriam qui tempore dictaturae communiste mortuit sunt. Név szerint feltüntetik a gyulafehérvári egyházmegye vértanú papjainak a nevét. Ugyancsak szeretnék felírni a történelmi egyházak elítélt, elhunyt papjainak számát, ha sikerül megbízható adatot találni. /Papp László: Az áldozatok emlékére. = Vasárnap (Kolozsvár), szept. 20./ Bogdánffy Szilárd /Feketetó, 1911. febr. 2. - Nagyenyed, 1953. okt. 1./2009. november 8.Az 1956. októberi magyar forradalomra emlékezve a medgyesi Kolping Egyesületben Harai Pál nyugalmazott plébános, volt börtönviselt pap a diktatúra börtöneiben elhunyt papokról tartott rövid előadást. A gyulafehérvári főegyházmegye közel száz börtönviselt és meghurcolt papja közül már csak néhányan élnek. Az egyházmegye papságának közel egyharmada ilyen vagy olyan formában szenvedő alanya volt a kommunista rendszernek. Harai Pál a gyulafehérvári főegyházmegye börtönökben elhunyt papjait sorolta fel: 1. Dr. Boga Alajos abban az időben az egyházmegyét vezette. 1950. május 10-én tartóztatták le. Ítélete ismeretlen. Több mint négyévi rabság után a máramarosi börtönben hunyt el 1954. szeptember 14-én. Sírja a szegények temetőjében ismeretlen. 2. Sándor Imre kanonok vette át az egyházmegye vezetését 1950. május 10-én. 1951. március 10-én őt is letartóztatták. Az ő ítélete is ismeretlen. 1956. február 4(5)-én halt meg a Ramnicu Sarat-i börtönben. A hírek szerint megfagyott. Sírja ismeretlen. 3. Dr. Maczalik Simon Győző titokban felszentelt püspök csak néhány hónapig vezethette az egyházmegyét. 1951. augusztus 24-én a zsilavai börtönbe került bírói ítélet nélkül. Kétévi raboskodás után 1953. augusztus 17-én halt meg a börtönben. 1966-ban kiásták holttestét és a gyulafehérvári székesegyház kriptájába temették el. 4. Gajdátsy Árpád Bélát, a teológia rektorát Sándor Imre püspöki helynökkel egy napon tartóztatták le 1951. március 10-én. Gajdátsyt kémkedés és hazaárulás vádjával 25 év kényszermunkára ítélte a bukaresti hadbíróság. A nagyenyedi börtönben halt meg 1952. szeptember 14-én. Sírja ismeretlen. 5. Fekete János kézdi-orbai főesperest 1950 májusában tartóztatták le. Brassóban, Ghenceán és Targu-Jiuban volt bezárva. 1952. március 25-én halt meg a börtönben. Halála után több mint egy hónappal sikerült a holttestét az egyik bukaresti klinikáról kilopni és Gelencére hazaszállítani. Amikor a Szekuritáté ezt megtudta, nem szállították vissza, de sürgősen el kellett temetni. 6. Ábrahám Árpád altorjai plébánost 1957-ben tartóztatták le a Szoboszlay-per vádlottjaként Temesváron. Halálra ítélték, 1958. október 11-én tíz másik vádlottal, köztük Szoboszlay Aladár temesvári egyházmegyés pappal együtt kivégezték. Sírja ismeretlen. 7. Ambrus Györgyöt 1956. március 18-án tartóztatták le. Hat év börtönre ítélték. Peripraván, a Duna Chilia-ágán, a börtönhajón halt meg 1960. február 18(?)-án. Szemtanúk szerint megfagyott, holtteste napokig a hajó fedélzetén volt. Sírhelye ismeretlen. 8. Pálfi János jobbágyfalvi plébánost 1958-ban, 84 éves korában tartóztatták le és gyorsított eljárással öt év börtönre ítélték. A marosvásárhelyi börtönben halt meg 1958. november 6(?)-án. Sírja ismeretlen. 9. Bokor Sándor erzsébetbányai plébános 1972. június 5-én gyanús körülmények között eltűnt. Egyesek szerint halálának politikai háttere is van. Kolozsváron temették. /Papp Judit: A kommunizmus vértanú papjai. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 8./ Megjegyzés: csak a gyulafehérvári főegyházmegye papjait sorolta fel. A többi erdélyi egyházmegyének is vannak börtönben elhunyt papjai, így például dr. Bogdánffy Szilárd /Feketetó, 1911. febr. 21. – Nagyenyed, 1953. okt. 2./ püspök, Scheffler János /Kálmánd, 1887. okt. 29. – Jilava, 1952. dec. 6./ szatmári megyéspüspök.lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||