|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2007. november 12.November 11-én tartották meg Feltorján a templombúcsút. A búcsús misét Tamás József segédpüspök celebrálta – aki most tölti be 63. életévét – a környékbeli papság részvételével. A nagyszámú hívő jelenlétében helyezték el a templomkertben az újonnan építendő templom alapkövét. Az ünnepi misén közreműködött a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus. A rendszerváltás után Kézdiszéken egyetlen római katolikus templom sem épült, a mostani lesz az első. A jelenlegi kis templom már szűknek bizonyult, ezért szükséges új templom felépítése. /Iochom István: Feltorján lerakták a római katolikus templom alapkövét. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 12./2007. november 25.November 11-én tartották Feltorján a Szent Márton-búcsút. A jelenlegi katolikus templomot az 1940-es években építették a helybéli hívek. Most a jelenlegi plébános, Papp Antal, miután egy modern, többfunkciójú közösségi ház építését a hívek összefogásával befejezte, új templom építése mellett úgy döntöttek, amelynek alapkövét a búcsús misét követően tették le. Az ünnep főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt. Közreműködött a kézdivásárhelyi Cantus kamarakórus. Az új templom építésénél a németországi Remscheidban lebontott és elszállított Szent Teréz-templom anyagát (oltárok, szobrok, padok, nyílászárók stb.) fogják felhasználni. /Fórika Balázs: Alapkőletétel Feltorján. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 25./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||