|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2002. július 22.Trianontól az egyesült Európáig címmel tartott előadást júl. 21-én Hirip református templomában Kónya László történelemtanár, főtanfelügyelő-helyettes, melyben a kisebbségi magyarság perspektíváiról vallott elképzeléseit is ismertette. Kónya szerint a csodavárás helyett a cselekvés, a gazdasági aktivitás teremthet a jelenleginél jobb körülményeket. /T. L.: Történelmi előadás és jövőkép. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 22./2003. január 16.Szatmárnémetiben ősszel több olyan tanuló ment vissza magyar osztályba, aki korábban pár évig románul tanult. Ugyanakkor többek között Hiripen, Nagymajtényban és Érendréden immár csak román V-VIII. osztály működik. Amennyiben a szülők kérik, s a minimális létszám is összejön, úgy indulhat magyar osztály. /Még javulhatna az anyanyelvi oktatás pozíciója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 16./2004. március 15.Szatmár megyében több településen emlékeztek a szabadságharcra. Márc. 14-én Szamoskóródon a református parókia falán levő Petőfi–emléktáblára helyeztek el koszorút. Hiripen a református templomban vette kezdetét az idei márc. 15–i megemlékezés. A résztvevők megtekintették a Nagy József polgármester és Veres Pál vállalkozó által készíttetett márványtáblát, amelyre azoknak a református lelkészeknek a neve került fel, akik a hiripi református templomban szolgáltak és szolgálnak ma is. A templomi ünnepélyen és a hősök emlékművénél megrendezett koszorúzáson Bartha Sándor lelkipásztor és Nagy József polgármester a magyarság összefogására hívta fel a résztvevők figyelmét. Szatmárpálfalván a résztvevők megkoszorúzták a 48–as kopjafát és a Teleki–obeliszket. Amacon az esti órákban, a szokásos istentisztelet után került sor a hősök emlékművének a megkoszorúzására. /Elek György: Március 15–i megemlékezések és ünnepségek a megyében. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 15./2004. május 10.Máj. 9-én a hiripi református templomban Sipos Miklós esperes igehirdetésével kezdődött az az ünnepi rendezvény, amelyen felavatták a templom szószéke mellett elhelyezett, az 1860 és 2004 között Hiripen szolgált lelkészek nevét és szolgálati idejét megőrző márványtáblát. /Elek György: Márványtábla–avatás Hiripen. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 10./2005. május 21.Az elmúlt napokban az RMDSZ Szatmár megyei küldöttgyűlésén 97 százalékos többséggel ismét Ilyés Gyulát választották a szervezet megyei elnökének. Kónya László főtanfelügyelő-helyettes bejelentette: a három-négy évvel ezelőtti 71 százalékról 78-ra nőtt azon magyar gyermekek aránya, akik anyanyelvükön tanulnak. Ennek köszönhetően egész Erdélyben egyedül Szatmár megyében nem csökkent, hanem az apadó lakosság ellenére is valamelyest gyarapodott a magyar iskolások száma. Nagykárolyban és vidékén volt a legjobb eredmény: 30 százalékról 20 százalékra csökkent azok aránya, akiket román osztályokba írattak. Pozitív változás tapasztalható olyan szórvány-településeken is, mint Patóháza, Hirip, Királydaróc, Krasznamihályfalva. Szatmár megyében jelenleg csak az általános iskolákban 10.500 gyermek tanul magyarul, s ez a szám a következő tanévben sem csökken. Kónya László szerint mindez köszönhető az oktatási támogatásnak, a közhangulat javulásának, a pedagógusok és szülők közötti kapcsolat szorosabbá válásának. /(Sike Lajos): Az oktatási támogatásnak köszönhetően: Szatmár megyében többen tanulnak magyarul. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./2006. szeptember 4.Négy éve szervezi meg a helyi református egyházközség a Hazatérés Napját Hiripen: szeptember 3-án ismét hazavárta a szülőfalu az elszármazottakat. Hiripről az elmúlt évtizedek során rengetegen költöztek el, főleg a megyeközpontba, és a református egyházközség lélekszáma mára 157 főre apadt. Az ünnepi istentiszteletet Gergely Edit orgonajátéka tette emelkedettebbé. /(fodor): A Hazatérés Napja Hiripen. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), szept. 4./2009. augusztus 12.Még nem zárult le a gyermekek első osztályba való beíratása. Szatmárnémetiben egy magyar nyelvű osztály már biztosan nem indul be: a Lucian Blaga Általános Iskolában megszűnt a magyar nyelvű első. Azok a gyerekek, akik már elkezdték magyar tannyelven az általános iskolát, még befejezik, de itt nem indul több magyar osztály. Tavaly Szatmárnémetiben mindössze három olyan iskola volt – Hám János Római Katolikus Iskolaközpont, a 10-es számú és a Mircea Eliade Általános Iskola –, ahol párhuzamosan két első osztályt sikerült beindítani, a zeneiskolában pedig sikerült egy maximális, 28-as létszámú osztályt indítani. Vidéken, valószínűleg új magyar tannyelvű osztályok is indulnak. Peleskén, Sándorhomokon és Hiripen már jelentkezett 10-14 gyermek, így ha jóváhagyják, akkor ősztől új, önálló osztályok indulhatnak. /(bumbulut): Egy magyar elsővel kevesebb. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 12./lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||