Hollanda Dénes professzor /sz. Kézdialbis, 1939. febr. 28./ a marosvásárhelyi Műszaki Egyetem dékánja, a műszaki tudományok doktora, 12 egyetemi jegyzet és több mint 90 szakdolgozat szerzője. Tanulmányai román, magyar, német és angol nyelven jelentek meg. "Életem céljának tekintem egy önálló magyar nyelvű egyetem felépítését" címmel terjedelmes interjúban számolt be terveiről. Hollanda Dénes felvázolta életútját, majd rátér az egyetemalapításra vonatkozó elgondolásának előzményeire. 1990. januárjában elérte az egyetem szenátusában, hogy a mérnökképzés magyar és román nyelven történjen, azonban a márciusi marosvásárhelyi események után nem engedélyezték, hogy a kétnyelvű oktatás meginduljon. Megalalkult az önálló magyar egyetemért küzdő Bolyai Társaság, melynek ő is tagja volt. Azonban Hollanda azt látta, hogy a tervezgetésen kívül nem történik semmi, ezért úgy látta, neki kell fogni egy önálló magyar egyetem építéséhez. Azután jött a Marosvásárhelyen megalakítandó Aranka György Egyetem terve, de ebből sem lett semmi. Mindez megerősítette Hollanda Dénest abban, hogy lépni kell. Marosvásárhelyen, minden feltétel adott az egyetem létrehozásához: megvan a tanári kar mind az orvosi, mind a műszaki karra, Bocskai István professzor, a Fogászati Klinika vezetője is pártolja elgondolását, egyedül az anyagi háttér hiányzik, ezért hozta létre az alapítványt. A vásárhelyi egyetemalapítás nem keresztezi a Kolozsváron létrehozó tudományegyetem létrehozására vonatkozó terveket, ezért Benkő Samu, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke és Markó Béla is támogatja a tervet. Az professzor elmondja, nem számítanak az állam segítségére, a szükséges pénzalapok megteremtésében viszont igen bíznak a világmagyarság és az erdélyi magyarok adakozó szándékában; "Régebb minden falu képes volt közadakozásból egy, s ha kellett, akár két templomot is építeni. Remélem a XXI. század hajnalán képes lesz a világ magyarsága annyi pénzt összeadni, hogy az egyetemet felépíthessük" - állapította meg Hollanda Dénes. /Bögözi Attila: Marosvásárhelyi beszélgetés Hollanda Dénes professzorral. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 13./
2003. szeptember 2.
Kézdiszentlélek, Kézdialbis és Kászonújfalu lakossága együttesen sem haladja meg a 2500 főt. A Duna Televízió aug. 19-i közönségtalálkozójának apropója a Mire a levelek lehullanak című dokumentumfilm díszbemutatója volt, melyen a televíziót Csermák Zoltán, a film egyik alkotója képviselte. Az I. világháború észak-olasz hadszínterein a temetőkben sok magyar katona nyugszik. A Mire a levelek lehullanak három hősi halott, a kászonújfalui Szilveszter Mátyás, a kézdialbisi Bod Antal és a kézdiszentléleki Deák Ferenc sorsát követi a leszármazottak elbeszélése nyomán. A három település lakói ezelőtt nem tartották a kapcsolatot, most azonban az ott élő magyarokban feltámadt az igény a rendszeres találkozásokra. /Klausz Orsolya: Mire a levelek lehullanak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 2./
2003. szeptember 11.
December 31-éig kérhetnek kárpótlást az etnikai alapon meghurcolt emberek. A második bécsi döntés nyomán a Romániában maradt országrészekből a visszatért Észak-Erdélybe menekült magyarok közül csak kevesen kérték a kárpótlást. Szakemberek szerint a magyar nemzetiségűek kárpótlását nehezíti, hogy még nem kerültek elő azok az iratok, amelyek a menekülő magyarok adatait rögzítik. Történeti források szerint az 1940. aug. 30-ai második bécsi döntést követően Dél-Erdélyből közel 200 ezer magyar menekült a Magyarországhoz visszatért Észak-Erdélybe, ahonnan viszont legalább annyi román távozott a Romániában maradt országrészbe.A kárpótlást igénylő román nemzetiségű állampolgárok legnagyobb része azzal igazolja etnikai alapon történt meghurcoltatását, hogy amikor 1940 őszén Észak-Erdélyből Dél-Erdélybe menekült, a román hatóságoknál jelentkezett, ahol nyilvántartásba vették, és segélyben is részesítették őket. Kolozsváron az utóbbi időben egyre többen keresik fel az állami levéltárat, amely kiállítja a kért dokumentumot. Kiss András kolozsvári nyugalmazott főlevéltáros szerint a Dél-Erdélyből Észak-Erdélybe menekült magyarokat is minden bizonnyal nyilvántartásba vették a magyar hatóságok, a baj csak az, hogy erről még nem került elő irat. A nemzeti hovatartozása miatt 1940. szeptember 6-a és 1945. március 6-a közötti időszakban meghurcoltak kárpótlásáról törvény rendelkezik. Valamennyi román állampolgár, akit a vonatkozó időszakban külföldi gettókba és koncentrációs táborokba hurcoltak, koncentrációs lágerekben vagy más helyeken fogva tartottak, kitelepítettek, kiutasítottak vagy menekülésre kényszerítettek, kárpótlásban részesül. Hasonlóan kárpótlásra jogosultak, akiket kényszermunkaosztagokba hurcoltak el, akik túlélték a "halálvonatot", akiknek férjét vagy feleségét nemzetiségi hovatartozása miatt kivégezték, és utólag nem házasodott újra. Az érintettek a besorolásuktól függően havi 300 ezer lejes juttatást kapnak a fogságban töltött minden hónapra, továbbá ingyenes gyógykezelésben és gyógyszeres ellátásban részesülnek, a városi közszállításban mindig, vasúton első osztályon, autón vagy folyami eszközön kísérőjükkel együtt évi 6 alkalommal ingyen utazhatnak. Emellett jár még évi egy ingyenjegy gyógyfürdőre, díjmentes rádió-, telefon- és televízióbérlet, elsőbbség telefonbeszerelésre, igénylésre pedig ingyenes nyughely.A nemzetiségi alapon történt meghurcolást kérésre az illetékes intézmények által kibocsátott hivatalos papírokkal lehet bizonyítani. Ilyen okmány lehet például a katonakönyv vagy a kényszermunkára hurcoltak esetén a pitesti-i 02405. számú katonai egység által kibocsátott bizonylat, de a tanúsító okmány származhat a Nemzetközi Vöröskereszttől vagy bármelyik koncentrációs táborból is. Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő elmondta: Maros megyében a Tg. Jiu-i lágert megjárt magyarok már kapják a kárpótlást. Kovászna megyében több mint 500 kérvényt tárgyaltak eddig, az esetek több mint 90 százalékában pozitív döntés született.Háromszéken több olyan egykori fogoly nyújtotta be kárpótlási kérelmét, akit 1944 őszén a barcaföldvári haláltáborba hurcoltak a román hatóságok. Az elbíráló testület azzal utasította el kérvényüket, hogy bár a benyújtott papírokból egyértelműen kiderül, hogy Földváron tartották őket fogva, nem igazolt az etnikai meghurcoltatás ténye. A kézdialbisi Bod András szerint igazságtalanság történt akkor is, amikor 1944 őszén otthonából sok társával együtt magyarságuk miatt Földvárra internálták, és most is, amikor kérvényét elutasították. /Benkő Levente: Csak a magyarok nem szenvedtek? = Krónika (Kolozsvár), szept. 11./
2002. március 12.
Kézdialbis református temploma padlóját 1998-ban javították. A szentgyörgyi múzeum munkatársai ekkor kezdtek ásatásokat végezni a templomban, és egy 13. századi kegyhely maradványaira bukkantak. Mivel a vonatkozó írások szerint a település az 1500-as években a környező Dálnokból és Csernátonból idetelepültekből létesült, a feltárás így Kézdialbis történelmét kétszáz évvel visszaviszi. A templomot 1710-ben protestáns falfestményekkel díszítették. Ezeket is restaurálni fogják, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma több millió forinttal segítette a munkát. /Kristály Lehel: Felső-Háromszéken visszaszámlálnak. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), márc. 12./
