|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2000. április 5.A Brassó megyei Prázsmáron és Szászfehéregyházán található erődtemplomokat a Világörökség részévé nyilvánították. Az UNESCO szerint korukat kiválóan jellemző két építészeti műemlékek mellett újabb huszonnyolc romániai műemléket nyilvánítottak a Világörökség részévé. A prázsmári evangélikus templom építését 1225-ben kezdték el. Szerkezetileg a szászfehéregyházi templomerőd hasonlít a prázsmárihoz, de valamivel kisebb méretű. Dokumentumokban 1400-ban említik először, de a szakértők szerint 150-200 évvel korábban épülhetett. A két műemlék megőrzésére, fenntartására és felújítására mind a román állam, mind nemzetközi intézmények jelentős anyagi támogatást nyújtanak. /A Világörökség részévé nyilvánították a prázsmári és szászfehéregyházi erődtemplomokat. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./2005. november 2.Marosvásárhelyen az októberi Belvárosi Szerdák estéjén Csortán Ferenc, a Maros Megyei Művelődésügyi Igazgatóság műemlékvédelmi tanácsosa Erdélyi templomerődök a Világörökségben címen tartott vetített képes előadást. A székely erődített templomok legnagyobb számban Háromszéken bukkannak fel. Hét erdélyi erődített templom a Világörökség részét képezi: Kelnek, Prázsmár, Németfehéregyháza, Székelyderzs, Szászkézd, Berethalom és Baromlak temploma. /Nagy Botond: Erdélyi erődtemplomok, évszázadok ujjlenyomatai. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 2./2007. augusztus 16.Augusztus 15-én a bonchidai Bánffy-kastélyban a Transylvania Trust Alapítvány, a Restauro Projekt és az ESUA Project munkatársai számoltak be munkájukról, valamint az Európai regionális építészet – Három kastély (a törcsvári, az erzsébetvárosi Apaffy- és a bonchidai Bánffy-kastély) helyreállítása elnevezésű közös projektről. Norvég, brit, olasz, német, belga, amerikai és hazai szakemberek részvételével augusztus 4–13. között Törcsváron, Erzsébetvároson, Szászfehéregyházán, Nagybaromlakon és Medgyesen EU-pénzből műhelygyakorlatokat rendeztek. A nyugati építészszakemberek elismerően nyilatkoztak a bonchidai Bánffy-kastélyban működő Nemzetközi Épített Örökség Helyreállító és Szakképző Központ tevékenységéről, amelynek tapasztalatát saját munkájukban is szeretnék hasznosítani. Az ESUA (Európai Építészeti és Városrendezési Iskola) program célja a páneurópai építészeti iskola létrehozása. A bonchidai szakképző központ a legfontosabb ilyen jellegű közép-kelet-európai intézmény 13 európai országból, valamint Ausztráliából és Brazíliából érkező több mint 800 hallgatójának is köszönhetően, és a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány és a brit Institute of Historic Building Conservation szervezetek irányításával működik – tájékoztatott Hegedűs Csilla ügyvezető igazgató. /-f- : Az épített örökség nem múzeum. Magunkénak kell éreznünk az épületeket. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||