Az ausztráliai magyarság egyetlen hetilapja, a Melbourne-ben készülő Magyar Élet /főszerkesztője Csapó Endre/ idén lépett a 40. évfordulójába. A bukaresti televízió magyar adásának egykori munkatársa, Józsa Erika a szerkesztőség Sydneyben lévő irodáját vezeti. A Magyar Életnek 13 ezer olvasója van. Ausztráliában jelenleg 35 ezer magyar él. Az 1970-es évektől kezdődően az 1990-es évekig mintegy 15-20 ezer vajdasági magyar vándorolt be Ausztráliába. Többségük szinte falvakként szerveződött egyesületbe új hazájában, így a Székelykevéről, Bácstopolyáról elszármazottak például. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 10./
2000. augusztus 26.
Egyed Ákos Szekszárdon a Székelyek a Duna mentén - Tanulmányok a bukovinai székelyekről c. tudományos értekezleten, aug. 19-én ismertette a Források a bukovinai székelyek történetének tanulmányozásához /Babits Kiadó, Szekszárd/ című munkát, egy szerzőhármas: Foki Ibolya, Solymár Imre és Szőcs Zoltán történeti forráskötetét. Az 1777-1782-es években létrejött öt kis székely-magyar falu: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva, így született meg egy különleges magyar népcsoport. Állami szinten először 1848-ban, a magyar népképviseleti országgyűlésen tárgyalták a "határokon túli magyarok″, vagyis a csángók s a bukovinai székelyek helyzetét s fogadtak el határozatot a Magyarországra való hazatelepítésükről. A szabadságharc leverése elodázta a hazatelepítés ügyét, a magyar közvélemény azonban érdeklődéssel fordult a moldvai s bukovinai magyarok felé. A társadalom lelkiismerete megmozdult: többrendbeli gyűjtés nyomán jelentős segítség érkezett a bukovinai székelyekhez. A magyar nemzethez való tartozás jelei voltak ezek. A bukovinai székelyek megoldásként a hazatelepedést fogadták el. 1874-ben bukovinai küldöttség érkezett Magyarországra, amelynek helyzetfeltárása szintén ilyen irányban hatott. Jókai Hon című lapja, a Szent László Társulat és más fórumok kitartó odaadással karolták fel a bukovinai magyarok ügyét. Kiemelkedő jelentősége volt Szádeczky Lajos közismert történész, kolozsvári egyetemi tanár küldetésének, aki határozottan síkra szállt a hazaköltöztetés mellett. Végül a kormány 1883-ban úgy döntött, hogy az Al-Duna mentén ármentesítendő kincstári területre fogja folyamatosan letelepíteni azokat, akik kifejezik hazatelepedési szándékukat. Az első hazatérő csoport 1883-ban indult el. Így jött létre az Al-Duna mentén három település: Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve. 1941-ben lehetővé vált a Bukovinában maradt családok megmentése. Ők a Bácskában kaptak ideiglenesnek bizonyult szállást, ahonnan 1944 őszén s 1945-ben a háborús események következtében a Dunántúlra telepedtek át. /Egyed Ákos: Forráskiadvány a bukovinai székely-magyar népcsoport születéséről és kálváriájáról (I.) = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25., (II.) aug. 26./
2001. július 17.
Zsók Béla Én mindig itthon voltam. Néprajzi írások Déváról /Kriterion/ című kötetében a Bukovinából Hunyad megyébe áttelepült székelyek hányatott múltját, életét, népi kultúráját örökítette meg. A szerző a múltat idős emberek visszaemlékezéséből, továbbá népi tollforgatók feljegyzéseiből ismerte meg. Közülük László János, a dévai gazda emlékezett, írását a Székelyföld folyóirat idei számai közölte. Az öt bukovinai falu (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva és Józseffalva) túlnépesedett lett. Az első kivándorlóhullám, a magyar kormány segítségével, az Al-Duna mellé történt, ahol három települést (Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza) hoztak létre. 1883-ban mintegy négyezren vándoroltak a Bánságba. A következő hullámban Dévára, majd Vajdahunyadra, Sztrigyszentgyörgyre, Csernakeresztúrra mentek, ezenkívül Gyorokra, Magyarnemegyére, Vicére és máshova is települtek. A bukovinai székelyek 1941-ben hazatértek, Bácskába, ahonnan 1944 őszén a Dunántúlra kellett menekülniük. /Szőcs János: "Mikor Csíkból elindultam..." = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 17./
2001. augusztus 11.
A bukovinai székelyek egy része 1883-ban telepedett le az Al-Duna mentére. Az ő leszármazottaik, ma már nem több mint 4000 fő, a mai Pancsova, Hertelendyfalva, Sándorfalva és Székelykeve lakói, akik Belgrádtól 17-20 kilométernyi távolságra igyekeznek megőrizni magyar - ezen belül székely - kulturális identitásukat. Pancsován, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület az anyanyelv megőrzésének az utolsó fellegvára, mert ma már egyetlen magyar nyelvű iskolai tagozat sincs a városban. Az egyesület létezésének eddigi 54 éve alatt 1600 művelődési és szórakoztató rendezvényt szerveztek. A Maroknyi Néptáncegyüttes a hagyományok ápolását vállalta fel: a hagyományos magyar, ezen belül bukovinai székely és vajdasági népzene és néptánc szakavatott képviselője. Sikeresen vendégszerepeltek Európa több országában, Magyarország, Erdély, valamint Vajdaság-szerte, több mint 70 elismerő oklevelet és emléktárgyat szereztek. A hagyományőrzés mellett irodalmi találkozókat, bálokat, komolyzenei programokat szerveznek, valamint könyvtárat, színjátszócsoportot, énekkart működtetnek. A Maroknyi Néptáncegyüttes fellép Kolozsváron, a III. Szent István-napi Néptánc Találkozón. /III. Szent István-napi Néptánc Találkozó. Kolozsvár, 2001. aug. 15-20. Maroknyi Néptáncegyüttes. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 11./
2002. október 28.
Okt. 18-21. között Bartos Károly plébános vezetésével Vágás falu népes csoportja látogatott el a délvidéki Székelykevére és Sándoregyházára, ahol a bukovinai székelyek leszármazottai élnek. A katolikus közösségeket összekötő szervezetnek, a Hálónak köszönhetően olyannyira elmélyültek a baráti kapcsolatok, hogy rendszeresítik a kölcsönös látogatásokat. A Vágásról érkezettek meglátogatták a nagybecskereki püspökséget, ott Húzsvár László püspök misézett, találkoztak pancsovai, hertelendefalvi magyarokkal, környékbeli papokkal. Előadást tartott Csúzdi István, a bánáti Háló szervezet vezetője és Szabó Judit, a Hitélet (Újvidék) folyóirat szerkesztője. Székelykeve lakossága kezd elöregedni, örvendetes viszont, hogy Dobóban és Vágásban mostanában egyre több gyerek születik. A székelykeveiek és sándoregyházi legények közül többen el szeretnének jönni Székelyföldre ismerkedni, esetleg ennek eredményeként innen nősülni is. /Fülöp D. Dénes: Vágásiak jártak Székelykevén és Sándoregyházán. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 28./
2002. október 31.
Csernakeresztúr megmaradt magyarnak a környező román tengerben. A település közel 1700 lelket számlál, kétharmad részben magyar. Követendő példa lehet ez Erdély és az egész Kárpát-medence magyarjainak. Lakói a madéfalvi veszedelem elől elmenekült bukovinai székelyek, akiknek egy csoportja érkezett 1910-ben mai lakhelyére, főleg a régi, bukovinai Andrásfalváról. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület 1994 májusában alakult meg. Szabó Julianna, az egyesület alelnöke elmondta: a hagyományőrző csoport rendszeresen tart néptáncot és népszokásokat bemutató előadásokat itthon és külföldön is. Kolozsváron szinte minden évben fellépnek, Székelyföldön is, és persze Déván, Vajdahunyadon, Pusztakalánon még gyakrabban. A mintegy 40 tagú egyesületben minden korosztály képviselteti magát. Az egyesület teljesen amatőr, saját kezűleg készítik öltözéküket. A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület minden évben részt vesz a Bukovinai Székely Fesztiválon, amely jövőre a vajdasági Székelykevén lesz. Ugyanis a csernakeresztúriak tagjai a bonyhádi székhelyű Bukovinai Székely Egyesületnek, amely az Erdélyben és Magyarországon, de még Jugoszláviában is szétszóródott bukovinai székelységet tartja össze. Sokszor léptek fel Bonyhádon. A magyarországi támogatás fontos a külföldi turnék költségeivel kapcsolatban, de a Dévai Polgármesteri Hivatal is támogatja az önképző csoportot. A lelkes keresztúriak 1995-ben bukovinai székely tájházat nyitottak meg. A tájház az eredeti, 1910 körüli telepesek életmódját és házberendezését tükrözi. /Chirmiciu András: Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 31./
2003. április 9.
A bukovinai székelyek ragaszkodnak a hagyományokhoz, ápolják a múltból átmentett szellemi kincseket. Hiába szórták szét őket a szélrózsa minden irányába, a bukovinai székelyek falvai között szoros a kapcsolat. Ebben nagy szerepe van a budapesti székhelyű Bukovinai Székely Szövetségnek, amely évről évre megrendezi a nagy székely találkozókat, mesevetélkedőket. Szabó Juliannát, a csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület vezetőjét idén januárban választották be a Székely Szövetség 12 tagú vezetőségébe. Elmesélte, hogy augusztusban az aldunai bukovinai székelyek (Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza) rendeznek nagy székely találkozót, melyre a csernakeresztúriakat is meghívták. Szabó Julianna két esztendeje vezeti a Hagyományőrző Egyesületet, amely kilenc esztendővel ezelőtt alakult meg a Hunyad megyei Csernakeresztúron. Azóta télidőben hetente gyűlnek össze a csoport tagjai bukovinai és dél-erdélyi táncokat, dalokat tanulni. Jelenleg 35 tagú a csoport, a legkisebbek alig töltik a nyolcat, az idősebbek már hatvan felé járnak. /(GBR): Csernakeresztúri hagyományápolók. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 9./
2003. május 30.
Százhúsz évvel ezelőtt több bukovinai faluból indultak útnak székely családok, hogy Magyarország legdélibb csücskébe, az Al-Duna mentén telepedjenek le. Itt három faluban, Székelykevén, Hertelendyfalván és Sándoregyházán találtak otthonra. A két emberöltő távlatából az egykori kivándorlók ősei az évfordulót a mai Kárpát-medence három országán áthaladó kerékpártúrával szeretnék emlékezetessé tenni, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Heltai Alapítvány vendégeiként Rancz Károly, a Pancsovai Petőfi Kulturális Egyesület elnöke, illetve Dani Ernő és Dani Zoltán, a TINET ifjúsági klub vezetői tartottak. A vajdasági vendégek magukat al-dunai, bukovinai székely magyarként határozták meg, akik ma is hűséggel őrzik elődeik hagyományait és hitét. Székelykevén működik a Vajdaság talán egyetlen színmagyar oktatási intézménye, ahol nyolcadik osztályig folyik magyar nyelvű oktatás. Az 1400 km-nyi biciklitúra törzsgárdáját a 10-15 főnyi vajdasági székely fiatal jelentené, akik busszal utaznak majd Madéfalvára, a kerékpártúra indulási helyére. Innen a Békási szoroson át öt bukovinai falut látogatnának meg, majd Erdélybe visszakanyarodva, Szatmárnémeti érintésével átlépnek Magyarországra, és onnan déli irányba, hazafelé haladnának. Pilich László a Heltai Alapítvány részéről elmondta, hogy folynak az egyeztetések a bukovinai fogadtatásról azokban a falvakban, ahol ma már csak románok laknak. A júl. 24-én induló csapat soraiba várja mindazokat, akik rövidebb-hosszabb időre részt vennének a rendezvényen. /(m. j.): Székely kerékpártúra Bukovinába. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./
2003. július 10.
Húsz vállalkozó szellemű székelykevei, hertelendi és sándoregyházi fiatal úgy döntött, hogy egy nemzetközi kerékpártúra keretében felkeresi ősei szülőhelyét, a Bukovinában levő Hadikfalvát, Istensegítset, Fogadjistent, Andrásfalvát és Józseffalvát. Százhuszonnégy évvel ezelőtt ugyanis az említett településekről (és ma a Bákó megyében levő Magyarfalváról) az akkori magyar kormány hívására és szervezésében útra kelt több ezer csángószékely, hogy az Al-Dunánál új otthonra leljen. Megérkezésük után a Duna többször is teljesen elmosta településüket. Végül három helyen, a mai Székelykevén (Szkorenovácon), Hertelenden (Vojlovicán) és Sándoregyházán (Ivanovón) hetvenöt éves törlesztésre megfelelő portákat adtak a nem kis embercsoportnak. Azóta a valamikori bukovinaiaknak csak emlékeikben élt az őshaza. Olykor eldalolták a "Bukovina, mit vétettem, hogy én benned nem élhettem" kezdetű éneket, de nem mentek vissza szülei, nagyszülei egykori otthonát megnézni. Most erre vállalkoztak most a három faluból verbuválódott fiatalok. Júl. 23-án teherkocsival indulnak. Madéfalvától kétkeréken teszik meg a Bukovinába vezető utat, majd 26-án Hadikfalva lesz a visszaút kiindulási pontja, akkor magyarországi fiatalok csatlakoznak hozzájuk. /Both Mihály: Kerékpárral az ősök útjain Madéfalvától Bukovináig. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./
2003. július 10.
Az erdélyi újságíró Székelykevére, az aldunai székelyek központjába érkezett. A Székelykevei Igaz Szó (havi kiadvány) legfrissebb, júliusi száma tudósított arról, hogy Szentháromság vasárnapján 31 fiatal volt első áldozó, a helyi általános iskolában 31 nyolcadikos végzett, közülük legtöbben sikerrel felvételiztek a középiskolákba, ez tehát nem elhaló település. Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke vállalta, hogy az aldunai székelyek idetelepítésének 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségsorozat fővédnöke legyen. Több mint százhuszan zarándokoltak el a térségből a csíksomlyói búcsúra, közülük 30 székelykevei Bukovinába is ellátogatott, azokra a helyekre, ahonnan egykor őseik idejöttek. /(Sike Lajos): Vendégségben az aldunai székelyeknél. Székelykeve nyitott szívvel fogadott. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./
2003. július 25.
Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke ajánlotta, írjanak az aldunai székelyekről, hogy jobban figyeljenek egymásra. Az újságíró Sebestyén Ádám forrásértékű könyvéből tájékozódott /A bukovinai andrásfalvi székelyek élete és története Madéfalvától napjainkig, Szekszárd, 1972, újra kiadták 1989-ben/, mely igen részletesen taglalta a bukovinai székelység történelmét, külön fejezetben az aldunai székelyekét. Az újságíró áthaladt Zentán, lakosságának többsége magyar. Tizenöt-húsz éve Jugoszláviában jobb volt az élet, simábbak az utak, mint Magyarországon. Az akkori szinthez viszonyítva nagyon lecsúsztak. A kevésbé vegyes lakosságú területeken jobbak az utak. Oda több pénzt juttatnak, ugyanez a helyzet Moldva és Székelyföld viszonylatában. A nacionalizmusok mindenütt egyazon reflex szerint működnek. Ma már francia történészek is elismerik, hogy nem is volt olyan rossz államalakulat az Osztrák-Magyar Monarchia. Az utódállamok gazdaságilag lejjebb csúsztak ahhoz a szinthez képest, ahol a monarchia keretében voltak. A monarchia nem volt a népek börtöne. Soha annyi román nem tanult nyugati egyetemeken, a fogarasi és besztercei román határőrezredek vezénylési nyelve román volt, s a koronán hat nyelven, köztük románul tüntették fel a címletet. Elég azokra a középületekre gondolni, amelyeket akkor emeltek, s amelyek ma is szilárdan és büszkén állnak az utódállamok területén. Pozsonytól Szabadkáig, Szatmárnémetitől Nagybecskerekig, Muraszombathelytől Csernovicig. Nagybecskereket Tito kommunizmusa fejlesztette iparközponttá, s közel százezres nagyvárossá. Ám hiába építette a toronyházakat és üvegcsarnokokat, a város igazi építészeti értéke ma is az eklektikus (kupolás) Déli Palota, a megyeháza, városháza, az igazságügyi és pénzügyi palota, s persze a történelmi egyházak szép templomai. Nagybecskereken jelenleg latin betűs feliratok vannak, holott feljebb a magyar többségű városokban a cirill dominált. Itt a szerb szöveget is latin betűvel jelenítették meg. A szerb nacionalisták cirillírás segítségével akartak "jó szerbet" csinálni a magyarokból, illetve azt a látszatot kelteni, hogy Zenta, Ada, Csóka és a többi tulajdonképpen tősgyökeres szerb város. Becskereken már nincs erre szükségük, hisz itt messze ők alkotják a többséget. Huzsvár László és Pénzes János személyében két magyar püspökük van a vajdasági katolikus magyaroknak. Ilyen szempontból jobban állnak, mint a számbelileg sokkal jelentősebb felvidéki magyarok, ahol mind ez ideig nem sikerült magyar püspököt kineveztetni. A 11 ezer fős szórvánnyal együtt mintegy 83 ezer katolikus él e vidéken, köztük négy-ötezret tesznek ki az aldunai székelyek. A püspökség négy esperessége közül is egy náluk működik, Fiser János székelykevei plébános vezetésével. A plébániák döntő többségében, pontosabban 27 helyen csak magyar nyelven hirdetik az igét, 4 helyen magyarul és horvátul, 3 helyen magyarul és csehül, 3 templomban csak horvátul, kettőben pedig csak németül. Nagybecskerek közigazgatási területén, amelyhez a város és 22 falu tartozik, 133 ezer ember él, ebből 13-14 százalék vallja magát magyarnak. A városban mindössze két-háromezer magyart tartanak nyilván, a környező településeken jóval nagyobb a számuk, Muzslyán például hat-hétezer. Önálló líceuma nincs a helyi magyarságnak, de több középiskolában működnek magyar tagozatok. Nagybecskereken a Petőfi Művelődési Egyesületnek 300 tagja van. Székelykeve a történelmi Magyarország legdélebbre fekvő magyarlakta települése. Az itteniek valahányszor őseik szülőhelyére látogatnak, mindig hoznak magukkal néhány fenyőcsemetét. Ezért van sok fenyő Székelykevén. Székelykevén hetedik esztendeje jelenik meg a Székelykevei Igaz Szó folyóirat. Székelykevének 2600 lakosa van. Legalább ennyien elszármaztak már innen Ausztráliába, leginkább Sydneybe, ahol még a futballcsapatot is pontosan úgy hívják, mint itt, vagyis Kék Dunának. A lakosság többsége a földből él. Híres kubikosok az itteniek, mindenütt szívesen látják őket. Megesik, hogy diplomás fiatalok is inkább kubikolnak. Naponta 1000-1500 dinárt keresnek, magyar pénzben ez 4000-6000 forint. Székelykevén a legnagyobb gond a munkanélküliség. Sokan elvándorolnak, az elmúlt tíz évben 300-400 fővel csökkent a település lakossága. Idén még 31 első áldozót ünnepelhettek a templomban és ugyanennyien végezték a helyi általános iskola VIII. osztályát, de tavaly mindössze 18 keresztelés volt. Az iskolában az oktatás nyelve magyar, a szerbet heti három-négy órában tanítják. Hertelendyfalván van még az Al-Dunánál magyar nyelvű nyolcosztályos iskola. Sándoregyházán már csak az I-IV osztályban tanulhatnak anyanyelven. Ez a két település vegyes lakosságú, a magyarság kisebbségbe jutott, ami döntően hozzájárult az anyanyelv eróziójához. /Sike Lajos: Vendégségben az aldunai székelyeknél. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), (folytatásokban) júl. 19.- 25./
2003. augusztus 2.
Rendhagyó kerékpártúra indult júl. 23-án Madéfalváról, hogy a százhúsz évvel ezelőtt Bukovinából az akkori Magyarország legdélibb pontjába került székelyek hányatott sorsára emlékeztessen. A vajdasági Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza az otthona a legdélibb székelyeknek, akiknek ősei a madéfalvi veszedelmet követően előbb Bukovinába, majd onnan a megélhetési feltételeket keresve, mai helyükre telepedtek át. Dani Ernő, a kerékpártúra s vezetője elmondta: céljuk felkeresni gyökereiket, a fiataloknak bemutatni az útvonalon fellelhető magyar vonatkozású emlékhelyeket. 1400 km-es útjuk során többek között felkeresték az öt bukovinai csángó falut, továbbá Besztercét, Bethlent, Dést, Kolozsvárról pedig Bánffyhunyadra, Nagyváradra, Debrecenbe, Gyulára, Szegedre, Becskerekre, végül Székelykevére vezet az útjuk. A csapat összesen 19 főből áll, ebből 13-an pedáloznak, akiket két kísérő, egészségügyi szakember, sofőrök és az újvidéki Magyar Szó munkatársa segít. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök hangsúlyozta: emberi szempontokból és nem politikai meggondolásból támogatják az emléktúrát. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Rákóczi-emlékzászlót adományozott a csapatnak, hogy azt elvigyék a három al-dunai székely falu 3-4 ezres lakosságának. /Ördög I. Béla: Al-dunai székelyek Kolozsváron. Kerékpáros emléktúra a 120 éves sorsfordulóra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./
2002. június 28.
A Magyarok Székelyföldi Társasága, a Julianus Alapítvány idén is Háromszékről indította az erdélyi Lármafa-találkozósorozatot. Kökös, Sepsikilyén és Sepsiszentgyörgy vendégei voltak a Magyarországról, Felvidékről és a Pancsova melletti Székelykevéről érkező csapatok, valamint erdélyi vendéglátóik és utastársaik. A Lármafa-találkozók Szent László kötődésűek, a jelképes zarándokút vállalói Szent László nyomdokait keresve jutottak el a legendát élő hagyományban és templomi falfestményekben őrző településekre. Beder Tibor mondhatni egyszemélyes rendezvénye, az évenként ismétlődő erdélyi Lármafa-találkozó, amelynek szelíd hangja már a tengeren túli tájakra is elhangzik, Dávid Ibolya MDF-elnök és Luer Edit, az Amerikai Magyar Szervezetek és Szövetségeinek elnöke is vendégük. /Sylvester Lajos: Háromszéki Lármafa-találkozók. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./
2005. április 18.
Április 16-án Temesváron megtöltötte a közönség a Román Opera nézőterét a Bánsági Magyar Napok alkalmával a Hagyománykeresőben című folklórműsor előadásán. “A népi kultúra csodálatos kincseinek újra megtalálásában szegedi táncoktatók: Nagy Albert és Gombos András segítették a régió ősei hagyományait kereső magyar közösségeit” – fejtette ki Szász Enikő, a rendezvénysorozat főszervezője. A műsorban hét táncegyüttes, kétszáz gyermek és fiatal népviseletben a magyar nyelvterület jellegzetes táncaival szórakoztatta a közönséget. A műsort a legfiatalabbak, a Kisbokréta (temesvári Bartók Béla Líceum) és a Pántlika (1-es számú Általános Iskola) összevont tánccsoportja nyitotta meg. Őket követte a lugosi Gyöngyvirág, az igazfalvi Szivárvány, a dettai Búzavirág, végvári Csűrdöngölő, a Bartók Líceum Bokréta csoportja, a pusztakeresztúri Árvácska és a Vajdaságból érkezett székelykeveiek tánccsoportja. A Bánsági Magyar Napok népszerű rendezvénye a fellépő együttesek össztáncával zárult. /Szekernyés Irén: X. Bánsági Magyar Napok. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 18./
2006. március 18.
2006 két nagy zeneszerző születési évfordulójának esztendeje. Mozart 250 éve jött a világra Salzburgban, Bartók 125 éve született Nagyszentmiklóson. A két jelentős jubileum köré szerveződő nemzetközi rendezvénysorozat kiemelkedő magyarországi eseménye a Budapesti Tavaszi Fesztivál. Az Erdély Művészetéért Alapítvány Vármegye Galériája 1992-től bekapcsolódott a fesztivál programjába, s annak hivatalos részvevőjévé vált, azóta gondoskodik arról, hogy az erdélyi képzőművészek minden alkalommal jelen lehessenek a fesztiválon. Az idén a két zeneszerző személyiségét, életművét választották a kiállítás témájául. A galériavezető Kulcsár Edit felhívást tett közzé a tárlaton való részvételre. Március 21-én a budapesti Vármegye Galériában lesz a kiállítás ünnepélyes megnyitója. A tárlatot Szokolay Sándor Kossuth-díjas zeneszerző nyitja meg. Közreműködik a marosvásárhelyi, jelenleg Székesfehérváron élő szobrász, Székely János Jenő. A kiállítók nagyobbik hányada vásárhelyi alkotó, de Kolozsvárt, Csíkszeredát, Szatmárnémetit, Aradot, Tordát, Szászsebest, Máréfalvát, Diószént, Székelykevét is képviselik munkák a jubileumi rendezvényen. /(nk): Mozart és Bartók az erdélyi művészetben. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 18./
2006. május 22.
Hét évvel ezelőtt Szabó Ferenc tanító, a temesvári Bartók Béla Líceum jelenlegi aligazgatója maga köré gyűjtött tíz tanulót, és elindult velük hagyománykeresőbe. A feledésbe merülő dél-alföldi magyar néptáncot próbálta felébreszteni. Hét év alatt a maroknyi csapatból három – Nagy Bokréta, Kis Bokréta, Morzsák – csodálatos tehetségű tánckar és egy lelkes citerazenekar nőtte ki magát, Temesvár magyar közösségének büszkeségére. Most nyilvános főpróbán láthatta a közönség a Nagy Bokréta legújabb produkcióját, a hortobágyi botos táncot. A Kis Bokréta is új táncrenddel mutatkozott be, szűnni nem akaró tapsot aratott a legkisebbek, a Morzsák gyermekjátéka. A Bokréta hagyományőrző táncaival bejárta a Kárpát-medencét. Színpadi fellépéseiknek a száma meghaladja a százat. Ezen a héten a vajdasági Székelykevére – a magyar nyelvterület legdélibb településére – viszik el a néptáncot, a népdalt, a citeramuzsikát. /Sipos János: Elindultak hagyománykeresőbe. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 22./
2006. augusztus 10.
A székelyföldi Madéfalván 11 vajdasági fiatal ült kerékpárra idén, hogy napi 100 kilométeres távokat lekarikázva végigjárják őseik 123 évvel ezelőtti telepítésének útját. Dani Irén, a Székelykevére telepedett bukovinai székely család sarja, két fiával együtt, főszervezőként vesz részt a biciklitúrán. Az al-dunai telepítés 120 éves évfordulóját 2003-ban ünnepelték, akkor szervezték az első biciklitúrát Bukovinából haza. A következő évben a Kevevára–Ráckeve útszakaszt karikázták végig, tavaly pedig a Temesvár–Szeged útvonalat. Bár a túrákat kezdeményező TINET ifjúsági szervezet magyar tagságú, minden évben szerb fiatalok is részt vesznek a kerékpározásban. – A fiatalok számára fontos tudni, hogy honnan jöttek, a szerbek pedig sokkal inkább megértenek bennünket, kultúránkat, hagyományainkat, ha végigjárják velünk Magyarország és Erdély történelmi hagyatékban gazdag földjét – mondja Dani Irén. Az identitástudat erősítésre igencsak szükség van, hiszen a 290 000 fős vajdasági magyarság élettere egyre szűkül – véli Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó, az egyetlen ottani magyar napilap nagybecskereki tudósítója. Székelykeve, a szinte színtiszta magyar település önálló I–VIII. osztályos magyar iskolát működtet, de középiskolába már Nagybecskerekre kell menni, a magyar nyelvű felsőoktatás pedig szinte teljesen hiányzik a Vajdaságban. Székelykevén, Sándoregyházán, Hertelendyfalván közel 5000-es bukovinai székely közösség él. Hagyományainkat őrzik. Csernakeresztúron nagy örömmel látták vendégül a kerékpártúrára indult délvidéki ,,rokonokat”. – A Csernakeresztúrra telepedett bukovinai székelyek meglátogatása, templomuk, tájházuk, otthonaik megismerése is gazdagítja tarisznyánkat, melybe székely lelkiséget, erdélyi levegőt, történelmi, szellemi kincseket, békességet gyűjtöttünk az utunk során – mondta Dani Irén. Székelykevén augusztus 12-én megnyitják a 120 éves letelepedési évforduló egyhetes központi ünnepségét Székelykevén. A település immár 123 éves, de a templomukat 1886-ban építették és úgy érzik, ez adta az igazi megtartó erőt ahhoz, hogy sok háborúság és nélkülözés ellenére most is éljen az al-dunai magyarság. /Gáspár-Barra Réka: Madéfalvától Székelykevéig. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 10./
2009. február 17.
Négy Hunyad megyei településen mutatta be a hét végén a bukoviani Józseffalváról írt családtörténeti könyvét, Rudolf László, aki a Bátaszékre telepedett bukovinai székelyek leszármazottjaként több mint másfél évtizede kutatja e népcsoport múltját, gyökereit: Bukovinai székely falvak I. (Józseffalva) Könyve egy átfogó családtörténeti sorozat első kötete, melyben közel ezer józseffalvi család leszármazottai találhatják meg őseiket. Rudolf László a családkönyvek köteteit folyamatosan szeretné megjelentetni 2014-ig. Ezekben elsősorban az ősbukovinai falvak lesznek, alapítási sorrendben: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. A szerző a kirajzásokat is nyomon követi, és igyekezett mindenhova eljutni ahova a bukovinai székelyek kitelepedtek és feldolgozni az anyakönyveket. Tehát folytatja majd az Alduna vidékével: Hertelendyfalva, Székelykeve, Sándoregyháza, ezek önálló kötetben lesznek, aztán az 1884-es gyoroki kirajzás, utána a Hunyad megyei telepítés: Déva, Vajdahunyad, Csernakeresztúr, Sztrígyszentgyörgy. /Gáspár-Barra Réka: Rudolf László könyvbemutatója. Családfák Bukovinától Brazíliáig. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./
2009. április 28.
Temesváron az elfelejtett bánsági magyar népi hagyományok – népdalok és táncok, szokások, viseletek – felelevenítése volt a célja a Bánsági Magyar Napok keretében több mint tíz esztendeje elindított Hagyománykeresőben című műsornak. A kezdeti szegényes kínálatot 14 esztendő elteltével a bőség zavara váltotta fel. Április 26-án, vasárnap Temes megyei egyik legreprezentatívabb hagyományőrző együttese, a Bartók Béla Líceum Bokréta együttesének három csoportja és citeraegyüttese nyújtott ízelítőt a temesvári Diákház 500 főnyi közönségének a néptánc- és népdal-éneklő mozgalom mai színvonaláról. Szabó Ferenc, a Bokréta együttes vezetője külön megköszönte a debreceni Jeremiás Lajos táncoktatónak a Bokréta csoportjai felkészítése érdekében végzett munkájukat. A temesvári folklórműsor vendége volt a székelykevei Szalmaszál Hagyományőrző Együttes, amely bukovinai néptáncokkal lepte meg a közönséget. A Szalmaszál tevékenységéről Dani Ernő, a székelykevei csoport vezetője beszélt a színpadon, hangsúlyozva, hogy Székelykeve a legdélebbi magyar település. “A bukovinai székelyek mindig határőrök voltak, mi pedig Székelykevén a magyar szó határőreinek tekintjük magunkat. Ha nálunk megszűnne az 1-8. osztályos magyar iskola és a Szalmaszál Kulturális Egyesület, 100 kilométerrel északabbra tolódna a magyar nyelvterület határa” – mondta Dani Ernő. /Pataki Zoltán: Hagyománykeresőben folklórgála a Diákházban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./
2009. július 22.
A Temesvári Magyar Nőszövetség július 16-19-e között négynapos kirándulást szervezett a Vajdaságba, amelynek során a Szász Enikő elnök vezette csoport magyar történelmi emlékhelyeket látogatott meg. Délvidék magyar emlékhelyeit – az aracsi pusztában épült Árpád-kori templomot, Kiss Ernő honvédtábornok eleméri sírját, a nándorfehérvári, a szendrői és a galambóci várat, a zimonyi Hunyadi tornyot, a verseci Szent Gellért templomot és várat – a kirándulás résztvevőinek többsége első alkalommal csodálhatta meg. A 33 fős bánsági csoportot a magyar nyelvterület legdélibb fekvésű „szigetén”, a Belgrádtól 40 km-re található Székelykevén szállásolták el. /Pataki Zoltán: A nőszövetség délvidéki felfedező útja. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 22./
2009. augusztus 6.
Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./
