Életének 62. évében, aug. 26-án elhunyt Gion Nándor vajdasági magyar író. A vajdasági magyar prózaírás kiemelkedő alakja 1941-ben született a magyarlakta Szenttamáson. Tizennégy regénye közül a legsikeresebbek a szerbiai területen élő népek XX. századi sorsáról szólnak. Gion Nándor 1963 és 1983 között újságíróként, 1983-tól 1985-ig az Újvidéki Színház igazgatójaként dolgozott, 1985-től az Újvidéki Rádióban főszerkesztői posztot töltött be. 1979 és 1982 között a Vajdasági Magyar Íróegyesület elnöke volt. 1992-ben Magyarországra költözött. 1973-ban adta ki fontos művét, a Virágos katonát. Ezt később trilógiává bővítette, és Latroknak is játszott címmel 1999-ben jelentette meg Budapesten. Legrangosabb irodalmi kitüntetései között szerepel a jugoszláviai Híd-díj (1973), a József Attila-díj (1988), a Soros-életműdíj (1993) és a Márai Sándor-díj (1998). A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetést 2000-ben vehette át, ugyanabban az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választotta. /Elhunyt Gion Nándor vajdasági magyar író. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./
2004. október 6.
Részeredmények szerint a Demokrata Párt (DS) nyerte a vajdasági parlamenti választást, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) tíz képviselői helyet szerzett a vajdasági parlamentben, míg a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) egyet. Intő jel, hogy a szerbiai helyhatósági választáson Újvidéken kívül számos más vajdasági magyarlakta városban, így Temerinben, Kikindán, Verbászon, Kúlán és Szenttamáson győzött a Seselj-párt jelöltje. A VMSZ-nek eddig hét polgármestere volt, s a választás után marad négy: Szabadkán, Zentán, Topolyán és Kishegyesen. Kasza József szerint pártja, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. Ágoston András, a VMDP elnöke szerint viszont a VMSZ nagyon rosszul szerepelt. /A DS győzött a vajdasági parlamenti választásokon, a VMSZ "szolid és elfogadható" eredményt ért el. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 6./
2009. február 18.
Délvidéki S. Attila közel két évtizede kutat. Ennek eredménye egy roppant méretű összefoglaló munka, sokkötetes könyv lesz. A tervezett könyvsorozat címe: Lángoló temetők – Az úgynevezett Vajdaság kihasításának elhallgatott titkai és borzalmai (1268–1868). Ezt mutatja be a most megjelent Fejeztek a rácjárások történetéből című kötet. Ismeretterjesztő jellegű, de tudományos igényességű könyv, szerb és angol nyelven is megjelenik majd. Jeszenszky Géza történész, egykori magyar külügyminiszter, Arday Lajos és Barta János MTA doktorok, Domonkos László sokkötetes szerző és még sokan mások ajánlják az olvasó figyelmébe. Teljesen új megközelítést nyújt nemcsak a Csernovics pátriárka által végbevitt nagy rác betelepítésnek és az úgynevezett Kossuth-legendának is, amikor a magyar forradalom vezéregyénisége állítólag kijelentette volna: „Akkor döntsön köztünk a kard!” A mindenért magyarokat hibáztató történet a szakadár lázítók meséje, amit a szerbezés hívei utólag koholtak: Kossuth és Sztratimirovics György ténylegesen nem találkozott soha, 1865 előtt. Mi több, a vérgőzös mondat eszmei szerzője valójában maga Sztratimirovics, aki a legközönségesebb háborús bűnökre és népirtásra uszította híveit a máig elhallgatott kiáltványaiban… A tanulmánykötet legmegrendítőbb állomása az aknamunkájukat magyar oldalon kifejtő áruló osztrák katonatisztek segítségével 1848. július 14-én Bácsszenttamáson (ma Szenttamás) végbevitt magyarirtás, amelyet hihetetlen kegyetlenséggel hajtottak végre a városkát megszálló, úgynevezett „rácvédő” (szerbobranac) lázadók. Zákó István 1848-as országgyűlési képviselő szerint csak a kikarózott emberfejek száma 1500-ra ment, a szerző aprólékos mérlegelés után mintegy kétezerre becsüli a halálra kínzott fegyvertelen szenttamási emberek, édesanyák és kisgyermekek számát. Tiszaföldvár (ma Bácsföldvár) magyarságát ugyancsak legyilkolták három nap múlva, ugyanilyen bécsi aknamunka következtében. Az áldozatok maradványait mindmáig az óbecsei út mellett látható hatalmas Csonthalomban vannak. A magyar történetírás azóta sem dolgozta föl a tárgyat: ha eltekintünk a földvári templomban gúlába rakott magyar gyermekfejeknek itt-ott olvasható esetétől (ami gyakran összemosódik a később lemészárolt zentai magyarság koponyahegyeivel), mindkét magyarirtásról e kötet tárgyalja először. 1849 februárja táján Bácsszenttamás és Tiszaföldvár rettenete megismétlődött egész Dél-Magyarországgal: Sztratimirovics szabad kezet kapó fegyveresei gyökeres nemzetiségi tisztogatásokba kezdtek az Al-Dunától Kaponyáig és Zentáig, a kor legnagyobb magyarirtásának a színhelyéig. Mindennek nem állítottak emléktáblákat, szobrokat, a történt gyilkosságoknak nyoma sincs a tankönyveinkben. Cseres Tibor és Matuska Márton délvidéki vonatkozású könyvei óta nem született hasonló jelentőségű kötet e tárgyban. A kötetet, mely a délvidéki történelem tanulmányozóinak fontos kézikönyve lehet, részletes irodalom- és forrásjegyzék, lapalji jegyzetek, név-, hely- és tárgymutató teszi teljessé. /Dzsida Eszter: Fejezetek a rácjárások történetéből. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), febr. 18./
2009. május 9.
Sólyom László köztársasági elnök segítségét kérték vajdasági jogvédők annak érdekében, hogy Borisz Tadics szerb államfő megkegyelmezzen öt, súlyos börtönbüntetésre ítélt temerini fiatalnak – jelentette a Magyar Szó című újvidéki újság május 8-án. Kiss Rudolfot és Andróczky Csabát, a szenttamási Emberi Jogi Központ aktivistáit május 6-án Budapesten fogadta az államfő. Az aktivisták átfogó helyzetképet adtak a Vajdaságban ismét szaporodó magyarellenes atrocitásokról és jogsértésekről, s külön beszéltek annak az öt fiúnak az esetéről, akiket a bíróság négy évvel ezelőtt összesen 61 év börtönbüntetésre ítélt, mert összevertek egy férfit. A temerini fiúk ügye valahol a délvidéki magyarság helyzetét is mutatja, a kettős mérce szimbólumává vált. Sólyom László megígérte, hogy amennyiben találkozik Borisz Tadiccsal, felkéri a kegyelmi kérvény körültekintő elbírálására. /Sólyom László segítségét kérik vajdasági jogvédők. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 9./
