|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2001. július 6.Hosszan tartó betegség után, július 1-jén, 73 éves korában elhunyt Panek Zoltán/Terep, 1928. jan. 22. - Budapest, 2001. júl. 1./ író, költő, a Magyar Írószövetség tagja. Tanulmányait a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban kezdte, majd Bukarestben az Irodalmi Főiskolán folytatta. Szerkesztője volt a szatmárnémeti Dolgozó Nép, a kolozsvári Igazság, Utunk és Dolgozó Nő című lapoknak, valamint az Igaz Szó című irodalmi folyóiratnak. Több vers- és prózakötete jelent meg romániai kiadók gondozásában. 1986-ban nyugdíjba vonult, a következő évtől Magyarországon élt. Itt folytatta írói munkásságát. Panek Zoltán pályakezdő elbeszélései és publicisztikai írásai után, az 1957-ben megjelent Minden külön értesítés helyett című regényével hívta fel magára a figyelmet. Kísérletező útjának következő állomása a Tűbe fűzött villám (1963) című novellagyűjteménye. Igazi hangját, megtalált műfaját, a Hétfőn és kedden nagyon szerettem című, 1968-ban megjelent kötet írásaiban találta meg. 1970-ben jelent meg a Mélyrepülés című kötete. Írásai részeivé váltak nem csak az erdélyi, hanem az egyetemes magyar irodalomnak is. /Elhunyt Panek Zoltán. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 6./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||