|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Helymutató: 2006. február 6.Zilahon tartották meg a helyi Hepehupa folyóirat négyéves születésnapját. Szükség volt egy ilyen lapra a Szilágyságban, mondotta Fejér László szerkesztő az író–olvasó találkozón, melyen a kolozsvári Művelődés és a Kriterion Könyvkiadó is részt vett. Mintegy másfélezer oldalnyi tanulmány jelent meg a Hepehupa eddigi 16 számában, ezek mindegyike kapcsolódik a Szilágysághoz vagy témája, vagy a szerző szilágysági kötődése révén. A negyedévenként megjelenő folyóirat most bemutatott kiadványa az elmúlt év utolsó száma, amelyben a 800 éves múltjukat ünneplő települések szerepelnek. A közelmúltban nagyon sok szilágysági település ünnepelte első írásos említésének 800. évfordulóját. Ez elsősorban a Nagyváradi Regestrumnak köszönhető, amely rögzítette a helyi összeírásokat, a peres ügyeket. A Hepehupa legfrissebb számában Zsibó történetét részletezte László László tanár, és Zsibó társadalmi rétegződését elemezte Egyed Ákos akadémikus. H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója is méltatta a lapot. A Hepehupa köszöntése után a Kriterion, illetve a Művelődés kiadványait mutatták be a szerkesztők, de előtte újabb szilágysági kismonográfia került az asztalra. Major Miklós szilágynagyfalui tanár és Torkos Imre a Berettyó vidékét térképezte fel, Tiszatelkétől Márkaszékig. /Józsa László: Hepehupás ünnepség. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||