Idén hatodik alkalommal rendezték meg Vaján, a kastélyban a nemzetközi tábort. Madarassy György festőművész, a tábor vezetője elmondta: öt ország tíz művésze dolgozott három hétig, s ez idő alatt együttesen csaknem száz munkájukat fejezték be. A képek javából kiállítás is nyílt a vajai várban. A hagyományok szerint a tábor lakói minden évben két-két alkotásukat a helyi Vay Ádám Múzeumnak ajándékozzák. Az évek során ilyen módon összegyűlt képek egy részéből a múzeum a közelmúltban aukciót rendezett. A bevétel 600 ezer forint volt, s ezt a múzeum a kárpátaljai Mezővári lakosai javára, az őszi árvíz idején romba dőlt, vagy megrongálódott lakóházaik újjáépítésére ajánlotta fel. /Művésztelep Vaján. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 7./
2003. április 29.
Ápr. 26-án a Majtényi síkon szervezett megemlékezés szónokainak többsége szerint a szatmári béke nem volt egyértelmű kudarc, sőt, Szabó Vilmos politikai államtitkár egyenesen a magyar diplomácia egyik nagy sikerének nevezte a Rákóczi-szabadságharc végét jelentő fegyverletételt. A szatmári békére emlékeztek, ezúttal négy országra kiterjedő "Az élő Rákóczi" rendezvénysorozat keretében. Az ünnepséget a Nagy Csaba vezette vajai tárogató-együttes által előadott kuruc dalok nyitották meg. A megjelenteket - köztük az anyaországi és határokon túli közélet neves személyiségeit, Szabolcs-Szatmár, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szilágy, Máramaros, Bihar megye képviselőit - Muzsnay Árpád főszervező, az EMKE alelnöke köszöntötte. George Vulturescu, a Szatmár Megyei Művelődési Igazgatóság igazgatója az illetékes minisztérium nevében mondott üdvözlést, hangsúlyozva, hogy Rákóczi zászlaja alatt más nemzetiségek mellett a románság is felsorakozott annak idején. Köpeczi Béla akadémikus ezt a gondolatot folytatta. "A Rákóczi-szabadságharc volt az utolsó olyan felkelés, amelyben a nemzetiségek is részt vettek. Utána már a nemzeti ébredés időszaka következett, amikor a sovinizmus került előtérbe. Remélem, az Európai Unióhoz való csatlakozás végre háttérbe fogja szorítani az azóta is élő nacionalizmust" - mondta a professzor. Szabó Vilmos államtitkár szerint a Rákóczi-szabadságharc lezárása a 18. század integrációs tette, az EU egyik lehetséges főpróbája volt, mivel "a magyarság már akkor felismerte az Európához tartozás fontosságát". A szlovákiai Csemadok ügyvezető elnöke, Kollár Péter, majd Katona Tamás történész után Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke arról beszélt, hogy az egység nagy pillanatait - és ilyen a Rákóczi-szabadságharc - tudatosan számon kell tartania minden magyarnak. Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöke azt emelte ki: a Majtényi síkon nem törött le a zászló, hiszen a piros-fehér-zöld lobogó mindig felettünk lebeg, és mindig velünk marad. Végül az ünneplők Kaplonyba, Nagykárolyba utaztak. A megemlékezés Tarpán (Magyarország), ápr. 27-én pedig Tiszaújlakon (Kárpátalja) folytatódott. /Fodor István: Megemlékezés a Majtényi síkon. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 29./
1997. november 3.
Budapesten a rendőrség erőszakkal szétverte a gazdák tüntetését, amelyet a földkérdésben tartottak, azon a címen, hogy nem engedélyezett tüntetésről volt szó. Hatalmas rendőri erő vonult fel a kevés tüntető ellen. Őrizetbe vették, megbilincselve elszállították Pongrácz Gergelyt, az 1956-os forradalom hősét, rajta kívül Zacsek Gyulát. A rendőrök gumibotot is használtak. /Új Magyarország, Magyar Nemzet, nov. 4./ Nyolc értelmiségi Nem engedjük többé megverni magunkat! címmel közös közleményben ítélte el a tüntetés szétverését. "A legsötétebb időket hozta közénk a főváros rendőrségének alakulata. Megalázni, letegezni, megverni! Azután a médiumok közismert szolgáival rágalmazni, mocskolni klozetszinten." "...újra lelepleződtek Göncz, Horn, Kuncze és társaik céljai." Ez pedig: provokációval elterelni a figyelmet a legfontosabb kérdésekről: a Dunáról, a földről és a NATO-ról. Az aláírók: Balogh János akadémikus, Balogh Gyula, Vaja polgármestere, Gyurkovics Tibor író, Makovecz Gyula építész, Nemeskürthy István író, dr. Papp Lajos szívsebész, Schmidt Mária történész, Zelnik József néprajzkutató. /Új Magyarország, nov. 6./ Pongrácz Gergelyt olyan durván bilincselték meg, hogy megsérült, véres lett a keze. Ezért írta Lovas István: "Ismét piros a vér a pesti utcán. És ismét Pongrácz Gergely vére. /Lovas István: Ismét piros a vér... = Új Magyarország, nov. 5./ Kecskés Ferencet 12 óra tájban vitték el a rendőrök a Dózsa György útról, mert meglökött egy rendőrt. A rendőrségen nyolc rendőr rátámadt és gumibottal össze-vissza verték, közben "ordítoztak, hogy ellenforradalmár vagyok, mocsok csavargó, a Maczó Ágnes egy nagy kurva, és engem eltesznek láb alól, mert én csak egy csöves vagyok, a kutya sem figyel rám. Ezután a verés után írtam alá, hogy kaptam kétezer forintot és egy deci konyakot. A saját halálos ítéletemet is aláírtam volna, annyira féltem" - számolt be a rendőrségen történtekről. Ahhoz, hogy fogdába vigyék, szükségük volt orvosi igazolásra, elvitték a Fiumei úti klinikára, ahonnan a Péterfy utcai kórházba utalták. A kórházban Baranyi doktor elkészítette a látleletet és Kecskés Ferencet azonnal kórházba utalta. A kórházban a rendőrök odabilincselték az ágyhoz. Ott egy gépelt papírt az orra alá nyomtak, vagy aláírja, vagy elviszik. Aláírta, mert ekkor még az ágyhoz volt bilincselve. A dokumentumok szerint a Fiumei úti rendelőintézet az orvosi vizsgálatról 42 580 forintos számlát állított ki. Kecskés Ferenc munkanélküli. A Népszabadság nov. 5-i száma a címlapon az szerepelt, hogy az Országgyűlés nov. 4-i ülésén az ellenzéki képviselőknek a tüntetésre vonatkozó kérdéseire válaszolva Kuncze Gábor belügyminiszter idézte azt az őrizetbe vett személyt aki azt vallotta, hogy egy számára ismeretlen személy, kétezer forintot és egy deci konyakot adott a rendőrök provokálásáért. /Akit összevertek. = Magyar Demokrata (Budapest), nov. 13., Konyak, pénz a rendőrök provokálásáért? = Népszabadság, nov. 5./
2002. március 1.
Az 1992-es népszámlálás alkalmával a határ menti, színmagyar Börvelyben több mint 2700 lelket írtak össze. Sárpataki János polgármester közölte: Magyarországra, a vajai konzervgyárhoz 30-40 fiatalt várnának a faluból. A státustörvény biztosította lehetőséggel élve, három hónapot dolgozhatnának ott. Idénymunkáról van szó. Alig néhányan jelentkeztek mostanáig. Sok börvelyi fiatalnak nagy szüksége lenne arra a háromhavi magyarországi keresetre, mégse tülekednek miatta. - 1989-ben Börvelyből átment ugyan 124 személy Magyarországra, de időközben közülük 25-26-an hazatértek, azóta pedig leállt a kitelepülés. Magyarországon Kovács Lászlóék feleslegesen félnek az ottani munkaerőpiacot elöntő román áradattól. Még a börvelyi magyarok se nagyon igyekeznek kimenni dolgozni. /Kínál György: A munkanélküli magyarok se mennek… = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 1./
2004. január 9.
Kovács Géza sepsiszentgyörgyi szobrász eddig több mint harmincszor mutatkozott be egyéni kiállításokon; a most Csíkszeredában, a Kriterion Házban látható tárlat anyaga előzőleg a brassói Reménység Házában került bemutatásra. Kovács Géza számos belföldi és külföldi csoportos tárlaton is jelen volt. Kovácsolt munkái, kompozíciói öt díjat kaptak. Négy monumentális alkotása áll köztereken: Vaján, Vigántpetenden, Cserszegtomajon és Nagyatádon. A Román Képzőművészeti Szövetség és a Magyar Szobrász Társaság tagja. Kovács Géza vaskompozíciói sajátos színfoltját jelentik az erdélyi képzőművészetnek. /Sánta I. Géza: Kovács Géza szobrai. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 9./
2004. április 3.
A Marosvásárhelyen született, Sepsiszentgyörgyön élő Kovács Géza szobrászművésznek szülővárosában nyílt tárlata. Kovács Géza hulladékvasból – falusi munkaeszközök, csorba vasvillák, sarlók, rozsdás lakatok, más fém használati tárgyak halmazából – válogatva hegesztett egybe jelképes szobrokat. Magyarországon is volt több kiállítása. Nagyatádon, Cserszegtomajon, Vigántpetenden és a szintén anyaországi Vajában monumentális alkotásai állnak. /N.M.K.: Kovács Géza "talált tárgyai". = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 3./
2004. április 10.
Vassy Erzsébet nagyváradi képzőművész pasztelljeiből nyílt kiállítás ápr. 8-án Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Vassy Erzsébet tucatnyi egyéni és csoportos kiállításon vált ismertté Magyarországon is, ahol vajai, visegrádi, lakiteleki, zalaegerszegi, hejcei alkotótáborok vendége volt. /Balla Tünde: Táguló idő. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 10./
2005. július 13.
Gyulai Istvánt legalább a fél Szatmárnémeti ismeri, de azon túl is, nagyon sok rendezvényen tárogatózott az elmúlt években. Az elmúlt napokban részt vett a Tárogatós Világtalálkozón, amelyet, a vajai Vay Ádám kastélymúzeumban tartottak. Ez volt a harmadik világtalálkozó, az előzőket is itt tartották. Száznál többen jelentek meg Vaján, köztük Gyulai István, akit a főrendező, Nagy Csaba nyíregyházi zenetanár és tárogatóművész hívott meg személyesen. A társaság fele tárogatós volt, fele pedig zenetanár, zeneszakértő a világ legkülönbözőbb tájairól. Néhány előadás címe jelzi ezt. Gere Attila: Tárogatózene az Alföldön és a Gyímesekben, Georg Reiss (Norvégia): Egy norvég művész dallamvilága tárogatón, Ioan Scaunas: Tárogató hangversenyek az USA-ban, dr. J. Robert Moore: Egy magyar hangszer sikere Amerikában. A tárogató virágkorát a kuruc-korban élte, amikor valósággal nemzeti hangszerünk lett. Gyulai István nem végzett zeneiskolát vagy konzervatóriumot, családi örökségként kapta a zenét. Az öreg mesterek nem felejtették el a tárogató készítését, s vannak hangszergyártó dinasztiák. /Sike Lajos: Világtalálkozót tartottak a tárogatósok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 13./
2008. május 30.
Érdekes történelemórákat tart Nagy Csaba nyíregyházi tárogatóművész Szatmár és Szilágy megyében. A zenész ismert személyiség, különösen a Partiumban, a kuruc szabadságharc majtényi (domahidai) tavaszi megemlékezésein pedig rendszerint jelen van. Megszólaltatja a kuruc költészet legszebb – megzenésített – verseit, dalait. A legtöbb országban kifejezetten magyar hangszernek tartott tárogató megint kezd divatba jönni. Nagy Csaba vezeti a Vaján székelő Rákóczi Tárogató Egyesületet. Az egyesület évente megtartja a magyar tárogatósok találkozóját, négyévente pedig a világtalálkozót. /Sike Lajos: Tárogatós történelem. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 30./
