Orosz tiltakozások dacára az észt kormány eltávolította fővárosából a “felszabadító” szovjet katonát dicsőítő műemléktől. A szovjet megszállást, az észt nemzet fél évszázados bebörtönzését nem lehet felszabadításnak nevezni. Budapesten a szocialista hatalom inkább vaskerítéssel vette körül, s őrséget állított, ahelyett, hogy szembenézne a kérdéssel: egyáltalán mit kereshet a szovjet “hőstetteket” dicsőítő emlékmű a magyar szabadság terén? Lengyelországban az új lusztrációs törvény értelmében 700 000 embert – állami elöljárókat, egyetemi tanárokat, újságírókat, bírákat, egyházi- és közéleti személyiségeket, politikusokat – világítanak át, illetve eltávolítanak tisztségükből, ha bebizonyosodik, a kommunista diktatúrát szolgálták. Végre meg kell szabadulni a múlt rendszer szellemi, tárgyi és személyi maradványaitól, írta a lap munkatársa. Naivitás volt elvárni, hogy a rendszer emberei önként vonulnak vissza. Nem lehet etikus magatartást elvárni azoktól, akiknek etikájuk az alapvető erkölcsi normák sárbatiprása volt! A múlt rendszer ugyanis beférkőzött az élet szinte valamennyi területére. Bármilyen eszközt – hazugság (Magyarország), választási csalás (Ukrajna), bányászjárás (Románia), vagy nacionalizmus (Szerbia), a többé-kevésbé mindenütt jelen lévő korrupcióról nem is beszélve – megragadnak, hogy hatalmon maradjanak. A porig lerombolt Németország 1945-ben rájött, hogy a kórokozókat el kell távolítani, különben a szervezet nem gyógyulhat meg. 20 évvel később az egész világ elismeréssel tekintett a német csodára! /Chirmiciu András: Felszabadulás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 4./
