Nekünk, a hetvenes évek diáknemzedéke számára Páskándi Géza kezdettől példa és szinte legenda volt, írta Bertha Zoltán magyarországi irodalomtörténész. Tudták róla, hogy hat évet töltött Románia legszörnyűbb börtöneiben és lágereiben. S hogy szabadulása után, a hatvanas évek végén már világirodalmi jelentőségű abszurd drámákat írt, illetve a Vendégséget nagy sikerrel játszották Budapesten, miközben színműveit Romániában letiltották. A Vendégséggel ő indította el az új gondolati-morálpéldázatos, klasszicizáló erdélyi történelmi drámaírás folyamatát, amely azután az ő életművében (többek között erdélyi és Árpád-házi triptichonjában), s a többiek (Székely János, Sütő András, Kocsis István) munkásságában is kibontakozott és kiteljesedett. Egységes magyarságtudatra, nemzeti eszmélésre, egyetemes műveltségeszmény követésére tanított bennünket, írta Bertha Zoltán. A nyolcvanas évek közepe táján, a Mozgó Világ, a Tiszatáj betiltása, az Új Forrás meghurcolása, Nagy Gáspár verseinek megbélyegzése és az őt ért megtorló retorziók után, az Írószövetség gyűlésén Páskándi Géza felháborodással kijelentette: a határon túl, Romániában folyamatosan szüntetik meg a magyar intézményeket, iskolákat, folyóiratokat, lapokat; s akkor most itt is megszüntetnek egyet-kettőt?! A kommunizmus leple alatt erőszakos magyarellenes nacionalizmus tombolt Romániában; Magyarországon pedig szintén (hasonlóan erőszakos és magyarellenes) anti-nacionalizmus dühöngött. Páskándi Géza világossá tette: az a liberalizmus vagy szabadelvűség, amelyből a nemzet szabadsága, a nemzet identitása, vagy a kisebbségi magyarság nemzeti autonómiája hiányzik: fabatkát sem ér. Páskándi emlékezett, Romániában mindig rászóltak: „ne magyarkodjon”, Magyarországon is lehurrogták: „ne magyarkodjon”. Páskándi Géza tanított minket hűségre és tisztességre, tudásra és hitre. Az ember és a magyar szeretetére, emlékezett rá Bertha Zoltán. /Bertha Zoltán: In memoriam Páskándi Géza. = Helikon (Kolozsvár), augusztus 25./
