|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Antal (AntalMokos) Kft. 2008. június 10.A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) és a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) vezetői vehemensen kifogásolták Tibori Szabó Zoltán cikkét (Szabadság, máj, 3.), holott Tibori szerint ebben a számban Gémesi Ferenc szakállamtitkár, továbbá Zilahi László, a magyar kormány képviselője a Sapientia Alapítvány (SA) kuratóriumában ugyanannyira súlyos és kíméletlen kritikákat fogalmaztak meg. Gémesi Ferenc például azt állította: a Sapientia Egyetemen „sem az intézményi struktúra, sem a működés nem hatékony”, „az elmúlt években megkérdőjelezhető szakmai alapon indultak fejlesztések”, „létező, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények keretében már meglévő szakokat indítottak”, „a keresztény értékekhez az is hozzátartozik, hogy betartjuk a szavunkat, főleg ha azt még írásba is adtuk”, „ha a hatékonyságát nézem, ez egy rossz szocialista nagyüzemre emlékeztet”. Az államtitkár szerint a négy helyszínen „négy önálló kiskirályság” látszik kiépülni. Zilahi László szerint „nincs összehangolt koncepció, aminek alapján az egyetem a saját fejlesztését látná”, „a minőség rendkívül eltérő helyszínenként, szakonként”, „jellemző a furcsa gombhoz a kabátot logikára, ami az építkezésekkel kapcsolatban elhangzik”, „az ingatlanra építünk, s aztán majd megnézzük, hogy kinek nincs még tanszéke, s ki nem volt még dékán (...), gyakran ezt látjuk”. Az EMTE és a PKE vezetőinek replikáiból (Szabadság, május 6.; május 8.; május 10.) kiderül, hogy felháborodással olvasták Tibori cikkét, de nem háborodtak fel Gémesi Ferenc bírálata miatt. Tibori Szabó Zoltán megmagyarázta: az újságírót könnyebb elítélni, egyházellenesnek kikiáltani, a finanszírozó magyar állam képviselőivel azonban kesztyűs kézzel kell bánni, „nem illik” visszafeleselni. A 2004-ben a Dr. Antal Kft. (vagy Antal–Mokos) által végzett auditálás szerint „a rendszert már önmagában jellemző probléma, hogy a szerződések, a jövedelmek és a kiadások elszámolásának pontatlanságai miatt a helyzetkép sem lehet teljesen megbízható”; „általános vélemény volt, hogy a szabályozás rendszere a Sapientia–EMTE rendszerben áttekinthetetlen”. „Az intézményben az elmúlt években nem folyt stratégiai tervezés. ” „a szabályozás rendszere a Sapientia–EMTE rendszerben áttekinthetetlen. ” „... nincsenek dékánok által kidolgozott kari fejlesztési stratégiák, hiányzik a kancellár által kidolgozott működési szabályzat és választási szabályzat stb. ” Az egyetem vezetői követelték Tibori Szabó Zoltántól a nepotizmus konkrét példáit, de az újságíró szerint itt nem jól ismert esetek és nevek felsorolásáról van szó, hanem magáról a jelenségről. Az újságíró a jelentésekből levonta a következtetést: a Sapientia–EMTE rendszerében a munka nem úgy folyik, ahogyan azt az eddig elköltött mintegy 14 milliárd forintból meg lehetett volna szervezni. A cikkíró ítélkezett: az egyetem vezetői „félrevezették az erdélyi magyar nyilvánosságot, elhitették vele, hogy az intézményben komoly építkezési munka zajlik”. Amennyiben nem képesek a változtatásra, „engedjék át az intézmény vezetését arra rátermetteknek. ”A Sapientia–EMTE elérkezett az állami akkreditáció állomásához. Az egész erdélyi magyar felsőoktatási rendszert újra lehetne gondolni, a Sapientia–EMTÉ-t beleértve, amelynek fel kell zárkóznia a korszerű egyetemépítés követelményeihez. /Tibori Szabó Zoltán: Sapientia–EMTE: maradjunk a tényeknél. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 6., folyt. jún. 7., jún. 9., 10./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||