|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Bacs-Kiskun Megyei Kisiskolasok Kozmûvelõdesi Egyesulete 2005. március 22.A magyarországi Apáczai Kiadó és a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolások Közművelődési Egyesülete által a kistelepülések kisiskolásainak kiírt anyanyelvi és matematikai versenybe az anyaországiakon és a vajdaságiakon kívül idén az Arad megyeiek is bekapcsolódhattak. A Lakiteleken tartott kétnapos döntőre az Arad megyei gyerekek és kísérőik – 29 tanuló és 13 pedagógus – mentek, díjakat és dicséreteket is begyűjtöttek. A verseny mellett minden résztvevő kapott emléklapot és gazdag könyvcsomagot – az Apáczai Könyvkiadó, a Lakiteleki Népfőiskola és a Nemzeti Oktatási Központ jóvoltából. /Kiss Károly: Kis nyelvészek, kis matematikusok. Díjakkal tértek haza Lakitelekről. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 22./2007. március 8.Ebben az esztendőben harmadszor vesznek részt Arad megyei kisiskolások a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Egyesülete által kis matematikusok és kis nyelvészek számára szervezett versenyen. Idén 16 iskola mintegy száz versenyzője fejtette meg a feladatlapokat. A lakiteleki döntőre minden iskolából a legjobbak utazhattak tanítóik kíséretében. Az Arad megyei csapat megismerkedhetett a Lakiteleki Népfőiskolával, közösségi programon vehettek részt. Március 8-án kerül sor a versenyre. /(Kiss): Kis matematikusok és kis nyelvészek versenye. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 8./2008. október 23.Nyolc aradi elemi iskolás tanuló vett részt a múlt hét végén Magyarországon, a Lakitelek Népfőiskola, az Apáczai Kiadó és a Bács-Kiskun Megyei Kisiskolák Közművelődési Egyesülete által szervezett helyesírási versenyen, és csapatban, illetve egyéniben is egy-egy második helyet szereztek. Az aradi Csiky Gergely Iskolacsoport elemistái ezen a hétvégén a kolozsvári testvériskola, a János Zsigmond Unitárius Kollégium által szervezett „Most szólj, rigó!” című szavalóversenyen vesznek részt. November 15-én és 16-án a lakitelki Ifjúsági ki mit tud?-on szerepelnek a Csiky és az aradi Neuman Fivérek Általános Iskola diákjai. /Pataky Lehel Zsolt: Helyesírásból jeleskedtek. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 23./lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||