|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: BBTE Pszichologia es Nevelestudomanyok Kar Kezdivasarhelyi Kihelyezett Tagozat 2007. január 5.A háromszéki Zalánpatakon az óvodában öt gyerek jár, a másik teremben, az iskolában mindössze hét gyermek tanul az összevont osztályban. A múlté lesz az 1907-ben épített iskola. Rossz állapotban van, le kell bontani. Új, emeletes iskolát építenek, szolgálati lakással, központi fűtéssel ellátva. A régi helyén pedig udvar és játszótér lesz a gyermekeknek. Györgydeák Zenóbia nyolc éve végzett a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző Főiskolán, azóta tanít, az utóbbi négy évben Zalánpatakon. Zalánpatak a maga elöregedő 130 lakójával és magára hagyatottságával a Székelyföld egyik legkisebb és legeldugottabb faluja. A falu közigazgatásilag a nemrég önállósult Málnás községhez tartozik. Tavaly ősszel felavatták a falu felújított parányi kultúrotthonát. Kovászna megye főtanfelügyelője. Keresztély Irma szerint a népesedési mutatóktól függetlenül Háromszéken egyetlen óvodát és iskolát sem zárnak be, és a tervbe vettek mindegyikét felépítik. Egyetlen falusi elemi iskoláról sem szabad lemondani. /Benkő Levente: A holnaputánnak épülő iskola. = Krónika (Kolozsvár), jan. 5./2007. október 2.A Babes–Bolyai Tudományegyetem Kézdivásárhelyre kihelyezett tagozatán, a Bod Péter Tanítóképzőben Bajcsi Ildikó igazgató megnyitóbeszédében elmondta: összesen 314 pedagógus és pedagógusjelölt kezdi meg az új tanévet, 94-en a nappali tagozaton, 144-en a távoktatáson, 76-an pedig a továbbképző központban. Az első évet 19-en nappali alapképzésben, 32-en távoktatásban kezdik. A kiegészítő egyetemi képzésre harminc főiskolát végzett pedagógus iratkozott be. /Iochom István: Kilencedik évnyitó (Egyetemi tanévkezdés, Kézdivásárhely). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 2./2008. szeptember 30.A Babes–Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi karának Kézdivásárhelyre kihelyezett tagozatán, a Bod Péter Tanítóképzőben – mely tavalytól egyetemi rangot kapott –tizedik alkalommal nyitották meg az egyetemi évet. Bajcsi Ildikó igazgató elmondta: összesen 311 pedagógus és pedagógusjelölt kezdi meg az új tanévet. Nappali alapképzésre húszan, távoktatásra pedig ötvenketten iratkoztak be. A kiegészítő egyetemi képzésre idén hatvan főiskolát végzett pedagógus jelentkezett. /Iochom István: Jubileumi tanévnyitó a kézdivásárhelyi egyetemen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 30./2008. december 20.A dr. Bodó Barna által elnökölt Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége a Pro Schola Kulturális Nevelési Egyesületnek ítélte oda Az év civil szervezte díszoklevelet és az ezzel járó ezerlejes pénzjutalmat. A Pro Schola fő célkitűzése a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző és a Tanítóképző Főiskola kulturális és nevelési tevékenységének támogatása, a diákok felkészítése a pedagógusi hivatásra. A kolozsvári székhelyű szövetség a Pro Schola nyolcéves eredményes munkásságát jutalmazta, melyet a magyar kultúra ápolása és az egyetemes értékek közvetítése terén fejtett ki. /Iochom István: Az év civil szervezete. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 20./2009. január 8.A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző mellett működő Pro Schola Kulturális és Nevelési Egyesület által benyújtott pályázatok közül hármat sikeresen bíráltak el, tájékoztatott László Katalin iskolaigazgató. A tanítóképző és a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi karának Kézdivásárhelyre kihelyezett tagozata a Szülőföld Alap két olyan pályázatát nyerte el, amely lehetővé teszi a magyar nyelvű oktatási programokat működtető egyetemek, ezen belül pedig a felnőtt-, szak- és továbbképzési programok támogatását. A harmadik megnyert pályázattal a tanítóképzős diákok testvériskola-programját a Nemzeti Kulturális Alap támogatja. (Iochom): A tanítóképző három nyertes pályázata. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 8./2009. június 29.Tíz évvel ezelőtt indult a magyar nyelvű főiskolai óvópedagógus- és tanítóképzés Kézdivásárhelyen. Azóta a főiskola egyetemmé alakult. Az idei ballagást ennek jegyében szervezték. Június 27-én a Bod Péter Tanítóképzőben Borcsa Mária és Kovács Katalin pszichológia szakos tanárok az óvodapedagógus- és tanítóképzés sajátos kérdéseiről, Ambrus Ágnes magyartanár pedig az anyanyelv óvodai és elemi iskolai oktatásáról beszéltek az érdeklődőknek. Délután búcsúztak az alma matertől a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozata eddigi legnépesebb nappali és távoktatási csoportjainak hallgatói, szám szerint száztíz végzős. Bajcsi Ildikó, a kihelyezett tagozat tanulmányi igazgatója köszöntötte a ballagókat, majd Rácz Károly polgármester, dr. Kása Zoltán egyetemi tanár és Ambrus Ágnes szakfelügyelő szólt az egybegyűltekhez. /Iochom István: Elballagtak a kézdivásárhelyi tanítóképzős egyetemisták. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 29./2009. augusztus 22.Páll Mária, az ozsdolai Kun Kocsárd Általános Iskola tanítónője fokozati vizsga-dolgozatot készített a kishilibi magyar anyanyelvű cigányság letelepedéséről, történetéről, a cigány gyerekek fokozatos beilleszkedésének lehetőségeiről, Inkluzív nevelés az ozsdolai iskola alsó tagozatán címmel. A kézdivásárhelyi tanítóképző után elvégezte a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi karának kézdivásárhelyi hároméves kollégiumát. Kishilib Ozsdola község cigányság által lakott része, tehát községi cigánytelep, nem különálló település. Azóta már megszűnt a kishilibi cigány iskola, a roma gyerekek a magyar gyerekekkel vegyes, de magyar nyelvű osztályban tanulnak a központi iskolában. Ozsdolán megtették az első lépéseket az elképzelt integráció irányában. Páll Mária elmondta, PHARE-cigányprogramot pályáztak meg 2005-ben, amelynek alapján megszűnt a cigánytelepi iskola. /Kisgyörgy Zoltán: Ozsdolai cigánysoron (Lesz-e beilleszkedés). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 22./2009. szeptember 29.A Babes–Bolyai Tudományegyetem pszichológia és neveléstudományi kara alkalmazott pszichológia az oktatásban tanszékének Kézdivásárhelyre kihelyezett tagozatán a Bod Péter Tanítóképzőben – mely két évvel ezelőtt egyetemi rangot kapott – szeptember 28-án a Gaudeamus közös eléneklésével tizenegyedik alkalommal nyitották meg az egyetemi évet. Bajcsi Ildikó igazgató elmondta: a három évfolyamon összesen 227 pedagógus és pedagógusjelölt kezdi meg a tanévet. Közülük az első év nappali tagozatára 36-an, a távoktatásra pedig 60-an iratkoztak be. A nappali tagozatra 69-en, a különbözeti évfolyamra 20-an, a távoktatásra pedig 138-an jelentkeztek. Bajcsi Ildikó után dr. Zsigmond Ambrus Ágnes magyartanár mondott ünnepi beszédet. /Iochom István: Tanévnyitó a tanítóképzőben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 29./lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||