|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Baltazar Szinhaz (Budapest) 2009. szeptember 4.Eseményekben gazdag nyarat tud maga mögött a Kolozsvári Állami Magyar Színház, hangzott el a szeptember 3-án tartott évadnyitó sajtótájékoztatón. Júliusban a társulat részt vett az Avignoni Fesztiválon a Visszaszületés című produkcióval. Tompa Gábor színházigazgató elmondta, ezt az előadást az újságírók megválasztották az off-program legjobb előadásának. Az avignoni turnét követően Gdanskban vendégszerepelt a társulat, a XIII. Shakespeare Fesztivál meghívottjaként, a III. Richárddal. Az előadást nagyon jól fogadták. A színház jövőre, de 2011-re is sok meghívást kapott. A Visszaszületést 2010-ben 14 francia színház szándékozik megvenni, sor kerül franciaországi turnéra. A gazdasági válság rányomja bélyegét a színház tevékenységére is, decemberre még a fizetésalap sincs biztosítva. Anyagi problémák miatt az őszre tervezett egyik nagyszínpadi bemutatót /Hanoch Levin Téli temetés című darabja/ elhalasztották 2010 márciusára. A Három nővér, III. Richárd, Danton halála és az Árva élet című produkciók részt vesznek a Vendégségben Budapesten és az Őszi fesztiválra szervezett vendégszereplésen, ahonnan Bukarestbe vezet az út, az országos fesztiválra, amelyre a Három nővér, a Danton halála és a Gianni Schicchi kapott meghívást, ez utóbbi előadás december elején Velencében is látható lesz. Belgrádba is ellátogatnak. Novemberre várható Dosztojevszkij Ördögök című regényadaptációjának a bemutatása a stúdióban. Ugyancsak itt mutatják be január elején az Andrei Serban rendezte Suttogások és sikolyokat, illetve májusban a Szeget szeggelt, Matthias Langhoff rendezésében. Október 11-én vendégül látják a budapesti Baltazár Színházat, a színtársulat értelmileg sérült színészekből áll. /Köllő Katalin: Évadnyitás a kolozsvári magyar színházban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 4./ Pénzügyi gondokkal indítja új évadát a Kolozsvári Magyar Állami Színház –jelezte Tompa Gábor igazgató, hozzátéve: „morális válsággal is szembe kell néznünk, az egyre erősödő szélsőjobboldali ideológiák elterjedése társadalmakat osztanak meg. ” /Sipos M. Zoltán: Anyagi gondok az új színházi évadban. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 4./2009. október 14.A háború családokat tett tönkre, szerelmeket rombolt szét. Békében a szerelmeket mi romboljuk szét. Ma a boldogságunk csak rajtunk múlik – vallja Elek Dóra, a Baltazár Színtársulat által színpadra vitt Kőválasz című darab rendezője. Október 11-én, vasárnap a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermében Vörös István Kőválasz című alkotásával vendégszerepelt a budapesti Baltazár Színház, amely értelmileg sérült színészekből áll. /Butyka Anna: Minden kérdésre: Kőválasz. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||