Csaknem negyvenezer embert deportáltak a Baragánba nem létező biztonsági okokra hivatkozva 1951–1956 között a diktatúra szervezetei. Egyes becslések szerint a kényszerlakhelyre ítéltek 60 százaléka Temes megyei volt. A határ menti falvakban lakó németek, szerbek, magyarok, románok és más nemzetiségűek, akiknek az volt a “bűnük”, hogy rokonságuk volt a szomszédos Jugoszláviában vagy valahol a nagyvilágban a szocialista táboron kívül. Túlnyomó többségük azért esett áldozatul az önkénynek, mert szorgalmas, törekvő gazda volt. Az akkori szóhasználattal élve kuláknak minősültek, és mint osztályellenséget deportálták őket a Baragánba. A vagyonvesztéssel járt erőszakos kilakoltatások következményeit utólag nehéz jóvátenni. A deportáltak, a politikai üldözöttekhez hasonlóan, újsütetű demokráciánkban némi kárpótlásban részesülnek, mely eddig minden Baragánban töltött évért havi 500 ezer lej nyugdíj-kiegészítést jelentett. A Baragáni Deportáltak Temesi Szervezetének elnöke jelezte, a június 6-án érvénybe lépett kormányrendelet mintegy 3500 volt deportáltnak megduplázta a “fájdalomdíját”. Mostantól minden elszenvedett évért havi egymillió lej nyugdíjpótlékot folyósítanak számukra. Ezen felül ház, telek, gépkocsi stb. adómentességet is élveznek, ingyen kapják a gyógyszert, nem fizetnek telefon-, rádió- és tévédíjat. /(S.): Megduplázták a deportáltak “fájdalomdíját”. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 15./
