|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Budai Ezsaias Korus (Szilagyper) 2008. augusztus 11.Augusztus 8-án Vetés templomát mutatták be a megemlékezés-sorozat résztvevőinek, majd megtekintették a környék történelmi emlékhelyeit, többek között a majtényi síkon lévő emlékművet, a kaplonyi Károlyi-kriptát. A sződemeteri Kölcsey-megemlékezésen Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Csáki Márta helyi református lelkipásztor és Marian Gheorghe, a község polgármestere mondott üdvözlő beszédet, András Gyula és Marcel Mirea színművészek a Himnuszt szavalták el. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere a kilencvenes évek elejét idézte fel beszédében, amikor elkezdődhetett/folytatódhatott a nagy költő emlékének az ápolása, és amely lelkesedést sikerült immár 18 éven keresztül megőrizni. Egyed Emese irodalomtörténész beszéde után Katona Tamás volt államtitkár, történész hangsúlyozta: Kölcsey a legutolsó tisztességes magyar politikus volt. A szilágypéri Budai Ézsaiás és a Tasnádi Maestoso kórus énekszámokkal szerepelt az ünnepségen. /Fodor István: Sződemeter nagy szülöttére emlékeztek pénteken. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), aug. 11./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||