|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: EMNT Allando Bizottsaga 2007. január 29.Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága, a Székely Nemzeti Tanács Állandó Bizottsága, a Magyar Polgári Szövetség Elnöksége, a Magyar Polgári Egyesület Elnöksége, a Magyar Ifjúsági Tanács Elnöksége, valamint az Erdélyi Magyar Ifjak Elnöksége tanácskozott január 28-án, vasárnap Kolozsváron. Kiadott közleményük szerint aggodalommal állapították meg, hogy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által kezdeményezett – az egyeztető kerekasztal létrehozására, valamint egy közösen képviselhető nemzeti minimum kidolgozására irányuló – párbeszéd az RMDSZ csúcsvezetőségének elutasító hozzáállása miatt megfenekleni látszik. Sajnálattal vették tudomásul, hogy az RMDSZ Operatív Tanácsa az Európai Parlament képviselőjelöltjeinek rangsorolására vonatkozó döntésével ellehetetlenítette az EMNT javaslatát egy, az erdélyi magyar politikum és civil társadalom által közösen támogatható EP-jelöltlista állítására. A felsorolt szervezetek felkérik Tőkés László püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét, az RMDSZ egykori tiszteletbeli elnökét, hogy induljon független jelöltként a májusban sorra kerülő EP-választásokon, az erdélyi magyarság hiteles képviselőjeként. A. /Független EP-képviselőjelöltségre kérték fel Tőkés Lászlót. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 29./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||