Jan. 25-én meghalt Bajor Andor író, a Keresztény Szó /Kolozsvár/ katolikus hetilap főszerkesztője. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 29./ Bajor Andor /Nagyvárad, 1927. szept. 30. - Kolozsvár, 1991. jan. 25./ a Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófia szakos diplomát. 1949-től gyakornok a Bolyai Tudományegyetemen, majd magyar tanszéken tanársegéd. 1953-tól az Állami Irodalmi Kiadó szerkesztőségi tagja, 1969 után az Előre munkatársa. A humoros művekben talált igazi hangjára.
1994. január 20.
Beke György számolt be életútjáról, az Előre szerkesztőjeként 1974-ig Bukaresten töltött évtizedeiről. Ezalatt ismerkedett meg alaposabban a román fővárosban élt magyarok emlékeivel, Koós Ferenc munkásságával, akinek könyvet szentelt. Az Előrétől az 1970-ben indult A Héthez ment át. Megszülettek barangoló könyvei, majd támadások érték, különösen Magunk keresése, majd a Boltívek teherbírása című munkáiért. Abban, hogy Budapestre költözése után Uzon díszpolgárává választotta, annak igazolását látja, hogy nem tért le a hűség útjáról. Legutóbbi kötetét /Atlantisz harangoz. A magyarság sorsa Erdélyben/ az egyik kritikus az utóbbi idők egyik legszomorúbb könyvének nevezte. /Gittai István: Az uzoni díszpolgár. = Pesti Hírlap, jan. 19./
1995. január 28.
Jan. 28-án ünnepelték Brassóban, a Reménység Házában a Brassói Lapok centenáriumi ünnepségét. Gellérd Lajos, a BL igazgatója fogadta a vendégeket. 1895 januárjában indult a Brassói Lapok /BL/ első sorozata, a lap 1940. október 4-ig jelent meg, néhány napos vagy hetes betiltásokat nem számítva. A legionárius hatalomátvétel azzal elkezdődött, hogy lefoglalták a "zsidó nyomdát", ezzel a BL megszűnt. 1944 októberében a városban indult a Népi Egység, a Magyar Népi Szövetség lapja. A Népi Egységet 1946 szeptemberétől Sepsiszentgyörgyön szerkesztették, 1948 tavaszán az újság visszaköltözött Brassóba, címét Népújságra változtatták. A lap 1948 augusztusában Marosvásárhelyre költözött, ahol 1951-ig viselte a Népújság címet, azután Előre lett, 1952-től pedig a fordulatig Vörös Zászló. Brassó viszont 1948 után magyar újság nélkül maradt. 1963-ban látott napvilágot Brassóban újra magyar hetilap, az Új Idő, amely 1969-ben felvette a Brassói Lapok nevet. Az évfordulóra ünnepi kiadvánnyal állt elő a szerkesztőség: Volt egyszer egy szerkesztőség... Brassói Lapok emlékkönyv. /Erdélyi Napló (Nagyvárad), febr. 8./
1996. február 28.
Szőcs Istvánt /sz. Marosvásárhely, 1928/ kevesen szeretik, de mindenki olvassa, írja róla Barabás István a vele készített interjúban. Szőcs István Kolozsváron él, sokáig volt az Utunk irodalmi hetilap, majd huszonegy évig volt az Előre munkatársa. Három regénye jelent meg és a főműve, a Selyemsárhajó /1979/, ebben kimondta, hogy a magyar népköltészet gyökerei az őskori-ókori Európa és Közel-Kelet kultúrájából táplálkoznak. 1954 óta közöl színibírálatot, irodalomkritikát, közéleti cikkeket és vitaírásokat. Az 1989-es fordulat után a kolozsvári Helikonban közölte tanulmányait. Visszhangja nincs nagyon írásainak, egyszer vitatták magyarországi napilapban azt az állítását, hogy Dózsa György nem pozitív hőse a magyar irodalomnak. Ezek nem történészi szakkérdések, "hiszen az egész nemzeti közgondolkozást meghatározzák" - vallja. "Kialakult egy szenvedélyes történelmi mazochizmus: csak a gyászos eseményeket tartják számon." "Pedig a nemzeti kisebbrendűségi érzés sem jobb, mint a nemzeti önérzettúltengés: mindkettőre jellemző a valóságérzék hiánya..." "Feladatomnak, sőt hivatásomnak érzem, hogy beszéljek arról, amiről hallgatni nem volna szabad." Az elmúlt hat év romániai magyar irodalmáról az a véleménye, hogy kevés, mennyiségileg is kevés, csak versből "terem teméntelenül sok. Irodalmi életünk nagyobbrészt mintha átalakult volna költészeti önképzőkörré. Kevés a regény, a novella, a dráma. S ha van is valamennyi, például dráma, a magyar színházak nagy része nem veszi őket tudomásul." Régen Kolozsváron minden keresztülment. "Ma az irodalom helyzete áttekinthetetlen: legalább négy olyan vidéki központ is kialakult - például Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Marosvásárhely, Nagyvárad -, amelyek mozgékonyabbak s talán termékenyebbek is mint Kolozsvár. Csakhogy önzőbbek is: csak magukat veszik tudomásul..." Sokkal többet tehetett volna a Romániai Magyar Szó egy országos magyar közvélemény kialakításáért, de ez nem sikerült, mint ahogy más lapoknak sem. - A kitelepedettek közül csak Páskándi Géza és Bodor Ádám őrizte meg írói súlyát, rangját. A többiek lesüllyedtek a jelentéktelenségbe. - Szőcs István szeretné megírni a Selyemsárhajó folytatását, a magyar nyelv és művelődés őseurópai gyökereiről. Szeretne meggyőzni, "akit lehet, hogy nekünk nem csak Mohács kell!" /Orient Expressz (Bukarest), febr. 28./
1996. július 22.
Alapítványt hoztak létre A Holnap Romániája névvel. Az alapítók között van Hajdu Győző /Ceausescu, most meg Iliescu kiszolgálója/, Szilágyi Dezső /az Előre volt szerkesztője/, Iosif Constantin Dragan, Nicolae Cajal, Dumitru Radu Popescu, Adrian Paunescu, Dinu Sarau és még mások. /Hírsaláta rovta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 23./
1998. június 23.
Legutóbbi nyilatkozataikkal ismét kétségbe vonták az önálló magyar egyetem létesítésére vonatkozólag június 10-én elfogadott koalíciós határozatot Ion Diaconescu parasztpárti elnök és Andrei Marga oktatási miniszter. Emiatt Markó Béla, az RMDSZ elnöke újságíróknak nyilatkozva leszögezte: a koalíciós partnereknek el kell dönteniök, együtt akarnak-e működni az RMDSZ-szel vagy sem, hiszen az RMDSZ részvétele a koalícióban nem kötelező. Markó Béla hangsúlyozta, hogy nem a magyar egyetem célszerűségéről kell dönteni, hanem létrehozásának módozatairól, ezt tartalmazta jún. 17-i koalíciós egyezség. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./
1999. március 15.
Márc. 15-én a MÚOSZ /Magyar Újságírók Országos Szövetsége/ Aranytoll-díjat adott két határon túli újságírónak, Szőcs Istvánnak /Kolozsvár/, a hajdani Utunk kolozsvári irodalmi hetilap, illetve a volt Előre bukaresti napilap szerkesztőjének és Ozsvald Árpádnak /Pozsony/, a már megszűnt Hét /Pozsony/ hetilap szerkesztőjének. /Magyar Hírlap, márc. 16./ A szabad sajtóért díjat a határon túliak közül Bíró Béla /Brassói Lapok/ és Szigeti László /Kalligram, Pozsony/ nyerte el. /Napi Magyarország, márc. 17./
2000. június 7.
Jún. 5-én Marosvásárhelyen, az RMDSZ megyei szervezetének székházánál megjelent dr. Kincses Előd, felfüggesztett megyei RMDSZ elnök, aki bejelentette, hogy visszafoglalja elnöki székét. Kincses Előd hamarosan elhagyta az irodát, és a következő sajtónyilatkozatot adta: "Arról van szó, hogy az RMDSZ sajnálatos módon, kommunista pártként működik. Előre a lenini úton, ebből mi nem kérünk, egy lépés előre, kettő hátra, ez nálunk tűrhetetlen. Ezért nagyon fontos, hogy egy rendkívüli SZKT tiszta vizet öntsön a pohárba, mert megengedhetetlen az, hogy a szövetségi elnök és az Operatív Tanács hatáskör nélkül, a demokratikusan megválasztott megyei elnököt felfüggessze, nincs erre hatáskörük, az Operatív Tanács határozatában nem is jelölik meg a jogszabály-helyet, mert ilyen nincs, hanem csak egyszerűen felfüggesztenek." Kincsest a vele kapcsolatos eljárás emlékeztette a 89 decemberi Tőkés-perre. Minderre - az újságírók felkérésére - dr. Kelemen Attila reagált. Szerinte egy országos fórum döntését "nem lehet helyi szinteken megtámadni, majd döntenek azok, akik erre jogosultak. Én se hatalmat, se várat, se széket nem adhatok vissza", jelentette ki. Szepessy László, a szövetségi elnöki iroda igazgatója ismertette a szövetségi szabályzatfelügyelő bizottság május 26-án keltezett, most nyilvánosságra hozott határozatát. Eszerint elutasítják Kincses Előd óvását. A bizottság megállapította Kincses Előd kötelezettségszegésének tényét. /Bögözi Attila: "Se hatalmat, se várat, se széket nem adhatok.". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./
2001. május 15.
Nagy Teréz székelyudvarhelyi tanárnő kismonográfiát írt Tomcsa Sándorról. Munkája tavaly jelent meg. Tomcsa halála után háromszor is kötetben rendszerezték életművét: 1965-ben, 1973-ban és 1987-ben. Nagy Teréz a hagyatékot gondosan felleltározta még 1976-ban. Tomcsa Székelyudvarhelyen élt, a Romániai Magyar Szó munkatársa volt, a lapból aztán Előre lett. Humoros írásai a legismertebbek. /Oláh István: Utca és város. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 15./ Tomcsa Sándor /Székelyudvarhely, 1897. nov. 26. - Székelyudvarhely, 1963. jan. 28./
2001. november 7.
Kibédi Varga Sándor /sz. Marosvásárhely, 1946. okt. 14./ a tanárképző főiskolán szerzett román-magyar tanári képesítést, majd hol magyar, hol román többségű falvak iskoláiban tanított, 1978-tól újságíróként dolgozott: a Vörös Zászló /Marosvásárhely/ belső munkatársa, illetve a bukaresti Előre riportere volt. Novelláit a kolozsvári Utunk című szépirodalmi hetilap hozta. Írt színházi kritikát és riportot, folytatásokban közölt kisregényt és mezőgazdasági beszámolót, járta Maros, Hargita, Kovászna, Beszterce és Fehér megyék településeit. 1988 májusában elhagyta Romániát, Budapesten telepedett le, 1991-től 1998-ig - indulásától megszűntéig - a Kurír című napilap belpolitikai újságírója volt. Romániában Varga Sándor néven közölt, Magyarországon Kibédi Varga Sándorként ismerik. Leginkább a pártpolitika és a kisebbségi sors foglalkoztatta, a menekültek, a társadalom szélére sodródott rétegek, például a romák sorsa. Megjelent Kibédi Varga Sándor A megváltás ezután következik című könyve, melyben a hetvenes és nyolcvanas éveik erdélyi valóságáról írt./Bölöni Domokos: Egy könyvbemutató elé. Vargabetűk, vágyak, álmok. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 7./
2002. november 30.
November elején elhunyt Márki Zoltán /Temesvár. 1928. máj. 22. - Debrecen, 2002. nov./ költő, aki szülővárosában akart nyugodni. Megvásároltam a sírhelyemet Temesváron, mondta el barátainak. Több verseskötete jelent meg. Az Utunk, A Hét, majd nyugalomba vonulásáig az Előre munkatársa, közben 1978-1981 között a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója volt. Furcsa szokásait, kirobbanó indulatait egyre nehezebben viselte el a környezete. Emiatt kellett a széplelkű poétát a tébolyult lelkeket ápoló debreceni szanatóriumba vinni. /Pongrácz P. Mária: Márki Zoltán emlékére. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 30./
2003. április 26.
Tőkés László püspök Észrevételek a Márciusi Fórummal kapcsolatban címmel tette közzé megjegyzéseit. A március 14-i, kolozsvári Márciusi Fórum mind román, mind magyar részről súlyos elmarasztalásban részesült. Román részről Mircea Geoana külügyminiszter szerint: "Egyre csökken a szélsőségesek száma, már csak ezren maradtak." Sajnálatos, hogy a Markó-féle RMDSZ-es vezetőség nem látta szükségesnek elhatárolódni ettől a durva támadástól. Magyarországi részről Alföldi László főkonzult letiltották nemzeti ünnepünknek a kolozsvári Szent Mihály-templomban megtartott központi rendezvényéről. A Határon Túli Magyarok Hivatala a Fórum Farkas-utcai megrendezését próbálta - közvetett módon - akadályozni. Az RMDSZ mind Bukarestet, mind Budapestet a Márciusi Fórum ellehetetlenítésére igyekezett felhasználni. A román Kultuszminisztérium révén az Erdélyi Református Egyházkerületre gyakorolt nyomást a fórum betiltása végett. Eckstein-Kovács Péter révén pedig kolozsvári magyar iskoláink részvételét próbálta megakadályozni a Szent Mihály-templomi ünnepségén. Mircea Geoana külügyminiszter találóan mondotta, hogy a román és a magyar miniszterelnökök a román nemzeti ünnepen Budapesten - a Kempinski szállóban -, a külügyminiszterek viszont a magyar nemzeti ünnepen Marosvásárhelyen koccintottak a két nemzet jó viszonyára. Valójában a román Gyulafehérvári Nemzetgyűlés, valamint a magyar március 15-e közé nem lehet egyenlőségjelet tenni. Elítéljük a hivatalos RMDSZ-vezetőséget nemzeti ünnepünk előbbiek szerinti eltorzításáért. Tisztességtelennek tartjuk Március 15-e politikai célokra történő ilyetén felhasználását. Sajnálatos, hogy ezen politikai kisajátítási törekvések miatt Erdély több településén alternatív ünnepi rendezvények megtartása vált szükségessé. - A hazai magyar sajtó egy része a Márciusi Fórum kárhoztatása terén még a román testvérlapoknál is messzebb ment. /Erdélyi Riport , márc. 20., ápr. 10. és 15-16., valamint az Romániai Magyar Szó márc. 28. Tőkés László felvázolta az inkriminált cikkek szerzőinek életrajzát. Stanik István (sz. 1954. dec. 17.) a Stefan Gheorghiu Akadémia újságíró szakán végzett 1985-ben, és ettől kezdve a nagyváradi Fáklya ifjúsági rovatának vezetője volt. Jelenleg az Erdélyi Riport című "bérlap" főszerkesztője. Barabás István (sz. 1939. febr. 26-án) 1963-83 között az Előre riportere, rovatvezetője, főszerkesztő helyettese és főmunkatársa volt. 1983-1990-ben magyar nyelvet és irodalmat tanított a Stefan Gheorghiu Akadémia újságíró szakán. Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa méltán jelezte ápr. 8-i nyilatkozatában, hogy az Erdélyi Riport és az RMSZ hivatkozott cikkei "részét képezik egy olyan egyházellenes hangulatkeltésnek, rosszindulatú lejáratásnak, amely egyházi elöljáróink személyén keresztül is a református egyházat veszi célba" (RMSZ, 2003. április 11.). Tőkés László különösképpen elítélésre méltónak találta Markó Béla RMDSZ-elnök, illetve Stanik István Pap Géza erdélyi református püspök elleni minősíthetetlen megnyilatkozásait, amelyekben nevezettek attól sem riadnak vissza, hogy a református egyházon belül gerjesszenek megoszlást (lásd: Erdélyi Riport, 2003. márc. 20.). /Tőkés László, püspök: Észrevételek a Márciusi Fórummal kapcsolatban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 26./
2003. május 19.
Hetvenötödik éves születésnapján köszöntötték máj. 17-én Csíkszeredában Domokos Géza romániai magyar írót, szerkesztőt, könyvkiadót, az RMDSZ első elnökét. Köszöntőbeszédet mondott Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke és Íjgyártó István, Magyarország bukaresti nagykövete is. Az ünnepelt írói, közéleti, irodalomszervezői munkásságát Gálfalvi Zsolt, a romániai magyar Pen Club elnöke méltatta. Bálint-Pataki József kiemelte, hogy a Kriterion Könyvkiadó a többségben és kisebbségben élők kulturális javainak elfogadását szorgalmazta. Domokos Géza /sz. Brassó, 1928. máj.18./ tanulmányait a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd Moszkvában fejezte be. Életéből 38 évet töltött Bukarestben, az Előre című napilap szerkesztőjeként, majd a Kriterion Könyvkiadó igazgatójaként. 1989 végén az RMDSZ alapítói között volt, betöltve annak elnöki tisztét. Az RMDSZ első éveiről, a rendszerváltás után kibontakozó romániai közéletről Esély című háromkötetes memoárjában írt, a Kriterion könyvműhelyről az Igevár című visszaemlékezésben, életútja tapasztalatait pedig az Éveim, útjaim, arcaim című önéletírásában foglalta össze. /A 75 éves Domokos Gézát köszöntötték. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2004. július 24.
Hárman is áttelepültek Kolozsvárról Izraelbe a Ceausescu-diktatúra idején: Rappaport Ottó rendező, Szinberger Sándor operaigazgató és Junger Ervin zeneszerző. Szinberger öt könyvet írt Izraelben, melyeket Kolozsváron jelentetett meg. Junger Ervin két könyvet adott ki. Junger Ervin /sz. Temesvár. 1931. máj. 28./ Kolozsváron elvégezte a Zenekonzervatóriumot zeneszerzés, zongora és karmesteri szakon. Itt működött mint tanársegéd, gyakornok, majd előadótanár 1977-ig, Izraelbe való távozásáig, ahol különböző zeneiskolai tisztségeket töltött be. Jelenleg nyugdíjas. Junger Ervin Csendes számadás című könyvében 1965 és 1974 között az Utunkban, a Korunkban, az Igaz Szóban, az Előrében és A Hétben megjelent zenei cikkeit gyűjtötte össze. 1978-tól az izraeli Új Keletben publikál rendszeresen. Az Új Keletben publikált írásaiból válogatta a Szentföld zenéje című kötetét. /Kovács Ferenc: Emlékképek letűnt időkről. Junger Ervin könyvei. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./
2004. augusztus 27.
Lakatos István /Sárvásár, 1904. szeptember 14. –Kolozsvár, 1993. szeptember 3./ a romániai magyarság jelentős közéleti személyisége, politikusa volt. 1950. febr. 17-én letartóztatták, 25 év kényszermunkára ítélték, 1964-ben szabadult tizenöt év börtön letöltése után. A demokráciáról, a nemzetiségi jogok maradéktalan megvalósításáról – bár tettek neki ajánlatokat – a legsúlyosabb börtönkörülmények között sem alkudozott. Ő volt az elsőrendű vádlottja annak a pernek, amelyben Márton Áron püspököt, akihez személyes barátság is fűzte, Kurkó Gyárfást, Venczel József professzort és másokat elítéltek. Az volt a bűnük, hogy védelmezték a romániai magyarság saját gazdasági alapjait jelentő szövetkezeti hálózatot, a közbirtokossági javakat, az egyházi iskolákat és egyházi javakat, teljes magyar állami egyetemi és főiskolai hálózatot követeltek. Lakatos István, Márton Áron, Venczel József professzor és mások az 1946 évi párizsi béketárgyalások előtt alapos dokumentációt készítettek a romániai magyarság demográfiai, iskoláztatási, vallási és gazdasági állapotáról és intézményeiről, és ennek megfelelő javaslatokat tettek a határok méltányos megállapításáért. Lakatos István a kolozsvári Lepage nyomdába szegődött nyomdásztanulónak, és elvégezte a nyomdaipari szakiskolát. 1933-ban megírta a nyomdász szakszervezet történetét. 1934-től az Előre című hetilap főszerkesztője és ugyancsak főszerkesztője a három nyelven (románul, magyarul és németül) megjelenő Tipograph című hetilapnak. A Romániai Szociáldemokrata Párt magyar tagozatának országos titkára, majd elnöke. 1938-tól a gróf Bánffy Miklós vezetésével létrehozott Magyar Népközösség alelnöke. A bécsi döntés után – 1940 őszén – Bukarestből hazaköltözött Kolozsvárra, a Minerva nyomda mestere lett és a budapesti Népszava munkatársa. Később a református egyházi részvénytöbbségű Minerva nyomda igazgatója. 1946-tól országgyűlési képviselő. A romániai magyar szövetkezeti mozgalom vezetője közel egy évtizeden át. Alapítója és irányítója a Kolozsváron szerkesztett Erdély című szociáldemokrata országos napilapnak és elnöke a Szociáldemokrata Párt Országos Magyar Bizottságának. Következetes ellenzője a kommunista és a szociáldemokrata pártok egyesítésének. Börtönéveinek megrázó történetét egy hatalmas, több száz oldalas emlékiratban, a Szekuritáté elől rejtegetve megírta és sikerrel külföldre juttatta. Az emlékirat nyomdakész állapotban van. /Dáné Tibor: Egy igazi demokrata emlékezete. Lakatos István (Sárvásár 1904. szeptember 14–Kolozsvár 1993. szeptember 3.). = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./
2004. október 4.
Gyergyószárhegyen, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) évente megtartott táborában osztották ki a hét végén a romániai magyar újságírók munkásságát honoráló nívódíjakat. A táborban jelen voltak a nemrég alakult Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének (VMÚE) képviselői is. A kétnapos MÚRE-táborban az újságírók a médiaetika és a professzionalizmus témakörben hallgathattak előadásokat. Nívódíjasok: az írott sajtó kategóriában Nagy-Miklós Kund, a marosvásárhelyi Népújság napilap Múzsa című kulturális mellékletének főszerkesztője, a rádiósoknál Vincze Lóránt, a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adása szerkesztője, a televíziós kategóriában Baranyi László, az MTV2 marosvásárhelyi tudósítója, fotós kategóriában Egyed Ufó Zoltán, a nagyváradi Erdélyi Riport fényképésze. Idén Lendvay Évának, az Előre, a Brassói Lapok és a Művelődés nyugalmazott munkatársának ítélték az Életmű-díjat, az Ágoston Hugó publicista szorgalmazására alapított Pro Amicitia-díj új tulajdonosa pedig Ralu Filip, az Országos Audiovizuális Tanács elnöke lett. A kezdő rádiósoknak ítélt Tomcsányi-díjat Szőcs Levente, a román közszolgálati rádió bukaresti magyar adásának munkatársa vehette át, különdíjjal jutalmazták a marosvásárhelyi rádió csapatát. A csapat tagjai: Thuróczki Emese, Kulcsár Andrea, Rákóczi Kinga, Bíró Zsolt és Rákóczi Levente. A Gyergyószárhegyi Kulturális Központ által kiosztott díjat Ferencz Imre, a csíkszeredai Hargita Népe újságírója vehette át. – A vajdasági és a romániai magyar újságírók érdekvédelmi szövetsége együttműködési megállapodást írt alá. /B. T.: MÚRE nívódíjakat osztottak Gyergyószárhegyen. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 4./
2004. december 24.
December 19-én Magyarországon, Nyírábrányban elhunyt Schwarzkopf–Erni Mihály (írói nevén Károlyi S. Mihály). 1950–ben született, Nagykárolyban. Itt járt líceumba, ahol a költő Fényi István tanára vele is egy életre megszerettette az irodalmat. A Szatmári Hírlapban, az Utunkban, az Igaz Szóban, az Előrében, a Jóbarátban, az Új Életben, a Brassói Lapokban riportokat, elbeszéléseket, verseket, a Művelődésben mesejátékokat, az Igaz Szóban színjátékokat közölt. A Nagykárolyból időközben szintén Magyarországra települt Almási Tiborral közösen könyvet írt Gyárfás Jenő festőművészről. 1979-ben elnyerte az Igaz Szó egyfelvonásos drámapályázatának I. díját. Aztán 1979-ben bevitték a Szekuritátéra. „Kétmillió szív együtt dobog": ezért a verssoráért (amit a szekusok kétmillió erdélyi magyar szívként értelmeztek) összeverték, utána több mint tíz évig semmit sem írt. 2000 januárjában újból elővette írógépét. 1991-ben családjával Magyarországra települt. 1994-ben Idővel mérve címmel verseket és elbeszéléseket tartalmazó kötete jelent meg. 1995-ben Arany Toll-díjat kapott. 1996-ban napvilágot látott Gyermekidő című elbeszéléskötete. /Boros Ernő: Schwarzkopf Misi halálára. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 24./
2005. április 5.
A Földes-ügyről eddig is sokan tudtak, legfeljebb hallgattak róla. Jött azonban egy Stefano Bottoni nevű polgár, és föllebbentette a fátylat az erdélyi közelmúltról. Lett erre nagy fejvakargatás. Pedig az ötvenes években csak annyi történt, hogy az egyik kommunista csoport leszámolt a másikkal. A román hatalom meg akarta szüntetni Kolozsvárnak az erdélyi magyar közművelődésben, irodalmi életben és tanügyben játszott központi szerepét. Erre jó volt első lépésként a marosvásárhelyi kártya. Marosvásárhelyre került a Bolyai Egyetem orvosi és gyógyszerészeti kara, a színművészeti egyetem, megalakult a Filharmónia, a Székely Színház, a Székely Népi Együttes, Bukarestbe vitték a Magyar Népi Szövetséget, a Falvak Népét, létrehozták a Művelődést, a rádió magyar szerkesztőségét, a Romániai Magyar Szót, majd az Előrét. Sütő András pályája ekkor kezdett felívelni, és kinevezték (1950-ben) a Falvak Népe főszerkesztőjének. Ugyanakkor, amikor szülei kuláklistára kerülnek, a lapban megjelennek a kulákellenes írások. Amíg Sütőt menti tehetsége és későbbi tettei, addig a Földest feljelentő másik kettő – Hajdu Győző és Gálfalvi Zsolt – ezt nem hozhatja fel mentségéül. Hajdu Győző három évtizedre lett az Igaz Szó főszerkesztője, hosszú évekig a kommunista párt központi bizottságának tagja, majd a diktátor főmagasztalója. Gálfalvi pedig az Igaz Szó főszerkesztő-helyettese, a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatója, az Előre főszerkesztő-helyettese, a Szocialista Művelődési Tanács nemzeti igazgatóságának vezetője, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa bürójának tagja, a Hét főszerkesztője, az Írószövetség, majd a Román Televízió vezetőtanácsának tagja. Az 1989-es változás után Gálfalvi Zsolt továbbra is a magas hatalmi szférákban maradhatott. Közben Kolozsvárnak mint az erdélyi magyarság központjának a leépítése folytatódott a fordulat után is. A román hatalom továbbra sem engedélyezte a Bolyai Tudományegyetem újraindítását. Az RMDSZ vezetését pedig kezdetben a bukarestiek ragadták magukhoz. Ma már a döntéshozó kétségen kívül a bukaresti elnökség és a szövetség vezetőségében túlnyomó többségben lévő marosvásárhelyi csoport – Markó Béla, Frunda György, Borbély László, Kelemen Atilla. Kolozsvári nincs benne. /Román Győző: Az ellopott Kolozsvár. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 5./
2005. április 5.
Váratlanul elhunyt Kacsir Mária színikritikus /Kolozsvár, 1929. jan. 7. – Bukarest, 2005. ápr. 4./, a Hét egykori munkatársa. Kacsir Mária a Bolyai Tudományegyetemen magyar szakon végzett. 1951 és 1958 között az Irodalom és Művészet Könyvkiadó lektora, 1958-tól 1970-ig pedig az Előre című napilap kulturális rovatának szerkesztője. 1970–2003 között a Bukarestben megjelenő A Hét színikritikusa. Kötetei: Régi és Új Thália (az A Hét színházi évkönyve), 1981; Színjátszó személyek (az A Hét színházi évkönyve), 1982; A varázslat elemzése, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1958; A minden és a semmi gazdái, Mentor Könyvkiadó, Marosvásárhely, 2002; Ágak a családfán: Szűkülő-táguló színházi világunk, Kriterion Könyvkiadó, 2004. 2002-ben megkapta a Magyarországi Újságírók Szövetségének Aranytoll-díját. /Elhunyt Kacsir Mária. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 5./
2005. április 22.
Életének 95. évében Bukarestben elhunyt Pintér Lajos újságíró, zenetörténész /Arad, 1910. jan. 18. – Bukarest, 2005. ápr. 20./. 1929-ben Aradon, az Erdélyi Hírlapnál kezdte el újságírói pályafutását. A háború után Bukarestbe költözött, 1949-től a Romániai Magyar Szó, az Előre, majd 1972-től nyugdíjazásáig az Új Élet szerkesztője, zenekritikusa, a román rádió magyar adásának külső munkatársa volt. Fáradhatatlanul végezte művelődéstörténeti kutatásait, különösen a zene területén. Tevékenységét tükrözik a Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán romániai, illetve George Enescu magyarországi és erdélyi kapcsolatait bemutató könyvei, valamint számos aradi vonatkozású sajtótörténeti tanulmánya. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 22./
2005. május 6.
A veszteségek, a felhalmozódott nyomda- és papírköltségek miatt május 4-e óta csak elektronikus formában jelenik meg s csak az interneten olvasható a Romániai Magyar Szó – áll Gyarmath János főszerkesztő közleményében. A főszerkesztő lehetőségként említette, hogy ugyanezzel az újságírói közösséggel egy új napilapot indít. Birtalan József, a Romániai Magyar Szót kiadó Transil Kft. főrészvényese arról számolt be, hogy a legutóbbi részvényesi közgyűlésen nem a lap beszüntetéséről, hanem a tevékenység folytatásáról döntöttek. /Szünetelteti megjelenését a Romániai Magyar Szó. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./ A május 5-i, pénteki lapszám még látható lesz a világhálón, ezután már sem ott, sem nyomtatásban nem jelenik meg az újság. Gyarmath János főszerkesztő szerint 1996 óta nem részesültek jelentős anyagi segítségben, a magyarországi Illyés Közalapítványtól pályázati úton kapott évi 200–300 ezer forintos, azaz 30–45 millió lejes támogatások a kiadásoknak csak elenyésző részét fedezték. Gyarmath szerint azért kerültek nehéz anyagi helyzetbe, mert az állam leállította a hirdetéseit. Birtalan József, a hatvan alkalmazottat foglalkoztató Transil Rt. többségi tulajdonosa cáfolta, hogy ő rendelkezett volna a Romániai Magyar Szó szüneteltetéséről. A közalkalmazottak országos ügynökségének elnöki tisztségét is betöltő Birtalan elmondta: „Ragaszkodom ahhoz, hogy a Romániai Magyar Szó továbbra is megjelenjen, ehhez azonban át kell vészelnünk a nehéz anyagi időszakot. A lap úgy fog újra megjelenni, hogy a jó oldalait megtartjuk, a rosszakat viszont nem.” A többségi tulajdonos leszögezte: a rövid átmeneti krízis idején sem bocsátanak el senkit a laptól, mindenki megkapja bérét. A Romániai Magyar Szó 2002 szeptemberében ünnepelte 55. születésnapját. Az 1947. szeptember 1-jén indított újság nevét az 1950-es évek közepén Előrére változtatták, majd Nicolae Ceausescu kommunista diktátor bukásakor, 1989. december 22-én éjszaka a szerkesztők az eredeti Romániai Magyar Szó-fejlécre cserélték vissza az Előrét. Az 1990-es évek elején a lap példányszáma meghaladta a 120 ezret. /Benkő Levente: Felfüggesztette megjelenését a Magyar Szó. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./
2005. július 16.
Szőcs István, a magyar irodalom Kritikusa tavaly töltötte hetvenötödik életévét, s erre az ünnepi alkalomra jelent meg Nemes Anna Borbála Látogatóban Szőcs Istvánnál (Wellmann Kiadó, 2004) című kötete, melyben Szőcs vall életéről, pályájáról. A könyvet bibliográfia egészíti ki, amely ha nem is teljesen, de közli Szőcsnek az elmúlt évtizedekben az Utunkban és utódjában, a Helikonban, az egykori Előrében és az Igaz Szóban megjelenő kritikáinak, tanulmányainak, jegyzeteinek, pamfletjeinek, glosszáinak, recenzióinak és esszéinek hatalmas jegyzékét. Szőcs Istvánnak eddig három regénye jelent meg (Kritikus holdtölte, Rovarcsapda, Üvegfedő), egy illemtankönyvecskéje és Selyemsárhajó címmel egy nagy tanulmánya a Júlia szép leányról s a balladák világáról. (Ennek a könyvnek néhány éve átdolgozott és kibővített változata is megjelent) Irodalomkritikái, képzőművészeti, színházi, zenei kritikái soha nem jelentek meg könyvben. Ezt a hiányt akarta pótolni a Pallas-Akadémia, amikor idén kiadta Szőcs Félrejáró ingák című könyvét, amely nagyobb részben a Helikonban az utóbbi esztendőkben megjelent jegyzeteiből válogat. – Szőcs István mindig, minden periódusban ragaszkodott értékrendjéhez. /Bogdán László: A bajvívó értelem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), júl. 16./
2005. október 18.
A Kényszerből stratégia: a román állambiztonság válaszlépései a magyar forradalomra (1956–1958) című terjedelmes összegzésében (A Hét, okt. 6.) Stefano Bottoni egyebek között azt írta a marosvásárhelyi írók 1956 októberi nyilatkozatáról: „A hűséglevelet azok a helyi írók szerkesztették, akikben a párt egyedül és teljes mértékben megbízhatott. Hajdu Győző, az Igaz Szó című folyóirat főszerkesztője, és Kovács György író; a levél november 4-én jelent meg Lelkiismeretünk parancsszava. A Magyar Autonóm Tartományban élő írók és a marosvásárhelyi irodalmi intézmények dolgozóinak levele az RMP Központi Vezetőségéhez címmel a Vörös Zászlóban. A központi magyar napilap, az Előre főszerkesztője, Robotos Imre ugyanakkor megtagadta az előbbi cikket aláírók által néhány nappal később elküldött távirat megjelentetését, mivel közülük ketten, Sütő András és Gálfalvi Zsolt arra kérték, hogy törölje nevüket az aláírók közül, mivel »szolidaritást vállalnak a magyar ifjúsággal«.” Stefano Bottoni közlése pontatlan, ugyanis a szóban forgó nyilatkozat aláírói közül nem csak ketten – Sütő András és Gálfalvi Zsolt –, hanem négyen kérték nevük törlését, de a szerző Oláh Tibor és Nagy Pál nevét „kifelejtette” a szövegből. Holott közleményének jegyzeteiben hivatkozott Sütő András Szemet szóért című naplókötetére is. Ennek 89-90. oldalán ez olvasható: „Négyen ültünk lakásomon a rádió előtt: Gálfalvi Zsolt, Oláh Tibor, Nagy Pál és jómagam. Késő este volt már. Azonnal felhívtam telefonon Robotos Imrét, közöltem vele, hogy négyünk nevét törölje a levél aláíróinak névsorából. A levél nem a valót mondja, nem vállaljuk! A főszerkesztő ezt tudomásul vette. Közölte velem, hogy ilyenformán a szöveg kinyomtatását azonnal leállítja, de miért? Hiszen azt huszonvalahány személy írta alá! Négyünk kivételével a többi vállalja, amit aláírt. Robotos ennek ellenére a levelet nem merte, vagy nem akarta közölni.” Valóban: a nyilatkozat [vagy levél] soha nem jelent meg az Előre hasábjain. A hitelességre törekvő történésznek tiszteletben kell tartani a tényeket. /Nagy Pál: Nem csak ketten... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 18./
2005. november 15.
Elment a magyarság színe-javától nagyra becsült és nagyon szeretett Nits Árpád, búcsúztatta kollégáját a hetilap. Meghalt Nits Árpád. Ő akkor mert szólni, amikor mások hallgattak, vagy a nemzet ellen elkövetett súlyos bűnöket éppen erénynek igyekeztek feltüntetni. Búcsúzik tőle az Erdélyi Napló szerkesztősége és olvasótábora. /Búcsú Nits Árpádtól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./ Elhunyt a 67 éves Nits Árpád újságíró /Kolozsvár, 1938. júl. 15. – Kolozsvár, 2005. nov. 11./ A kolozsvári Igazság munkatársa volt, majd az Ifjúmunkás, 1985-től az Előre, 1990-1992 között a Romániai Magyar Szó munkatársa, 1992-ben tért vissza Bukarestből Kolozsvárra. Akkor egy évet dolgozott a Szabadságnál, 1993-1996 között a Szövetség, az RMDSZ folyóiratának szerkesztője, 1996-ban azután újból visszatért a Szabadsághoz, és nyugdíjazásáig, 1998 decemberéig volt a lap munkatársa, az Erdélyi Napló szerkesztője volt haláláig. /Barta Éva: Búcsú Nits Árpádtól. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ 1999-ben kezdett rendszeresen közölni az Erdélyi Naplóban egy kolozsvári közíró, Nits Árpád. Az Erdélyi Napló olvasói közül a legtöbben az ő karakán, szókimondó írásait szerették a legjobban. Amikor a lap átköltözött Nagyváradról Kolozsvárra, az első nehéz esztendőben a szerkesztőség lelkiismereteként tette azt, amiről úgy érezte, hogy tennie kell. A fiatal újságírókat segítette. /Fábián Tibor: Az Árpi bácsi. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 15./
2005. december 16.
Elhunyt Huszár Sándor /Kolozsvár, 1929. ápr. 15. – Békéscsaba, 2005. dec. 13./ szerkesztő, író, „főembereink” egyike volt a hetvenes-nyolcvanas években, írta róla Horváth Andor. Utolsó éveiben terjedelmes naplóján dolgozott, amelyből eddig csupán részletek láttak napvilágot. Elvégezte a Bolyai Tudományegyetemen a filozófia szakot. Első főszerkesztője, Gáll Ernő egy táviratot lobogtatva közölte vele: „Jöjjön, nézze! Kinevezték írónak!” Huszár Sándor a kolozsvári Igazság, majd az Utunk szerkesztője volt 1964-ig, akkor a kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója lett. Írótársaival készített interjú-kötete Az író asztalánál /1969/ címmel jelent meg. Az 1970-ben Bukarestben induló új hetilap, az A Hét főszerkesztője lett, 1983 októberében leváltották. 1982-ben megjelent könyvének ezt a címet adta: Vallomások egy bűntelen nemzedék elkárhozásáról. 1983-tól 1988-ig az Előre napilap szerkesztője volt, majd áttelepült Magyarországra. Szegeden élt, majd az utolsó időben Békéscsabán. /Horváth Andor: A szerződő ember. Huszár Sándor (1929-2005). = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 16./
2006. május 27.
Amikor a repülőgép-eltérítés világszerte gyermekcipőben járt, 1971. május 27-én szenzációs hír járta be a világsajtót: látványos, kommandószerű akcióval hat erdélyi fiatalember a nagyváradi repülőtéren felszállásra kényszerítette, majd Bécsbe térítette a bukaresti járatot. Mindez hat margittai magyar fiatalember nevéhez fűződik. A kommunista rendszer csak az egész ügy kigondolójának és vezérének, Moka Bélának vágott vissza. Moka Béla Margittán él. A sors távolról sem volt kegyes hozzá. Még be se töltötte 18. évét, amikor súlyos traktor-balesetet szenvedett. A nagyváradi orvosok szinte lemondtak róla. Az fiatalember mégis felépült. Bal lábát azonban térd fölött amputálni kellett. Moka Béla nem adta föl. Előbb megtanult műlábbal járni, aztán megnősült, s egy margittai gyárban dolgozott esztergályosként. Megbízható barátait megnyerte merész tervének, melyről még feleségének sem szólt. Moka megtudta, hogy az utasok között egy fegyveres szekus is van, ami azt jelentette: szerezni kell fegyvert. Ez is sikerült. Idegességükben lövöldözni kezdtek a felszállásnál, a fedélzeti szekustól elvették a fegyvert. A másodpilótát kényszerítették a felszállásra. Sikerült Bécsbe jutniuk. A szenzációs hír futótűzként járta be a világot. A Szabad Európa, az Amerika Hangja részletesen beszámolt a gépeltérítésről, Az egész Bihar megyei Securitatét szinte teljes egészében leváltották, a milícián is sokan vesztették el állásukat. Bécsben két év börtönbüntetésre ítélték a fiúkat, Moka, mint főszervező két és fél évet kapott. A börtön kápolnájában külön magyar nyelvű istentiszteletet rendeztek számukra. Gróf Teleki Béla, a kanadai erdélyi magyarok szövetségének elnöke élelmiszer- és könyvcsomagokat küldött, a szabadulás után lakás- és elhelyezkedési támogatásáról biztosította őket Kanada bécsi nagykövetségén keresztül. Segítettek a New York-i magyar szervezetek, leginkább azonban Mindszenty bíboros. Szabadulás után Moka rendszeresen járt a bíboros szentmiséire, gyakran beszélgetett Mindszentyvel. Idehaza távollétükben egyenként 23 év börtönbüntetésre ítélték őket, családjukat meghurcolták. Szabadulása után Moka Béla Bécsben maradt. Megtanult németül, géplakatosként dolgozott, szép fizetéssel szabadon élt. Hiányzott azonban Irénke, a felesége. Úgy döntött: kihozatja valahogy Jugoszláviába, s ott találkoznak. Társai próbálták lebeszélni a jugoszláviai kiruccanásról, Moka azonban hajthatatlan maradt. 1975 augusztusában a jugoszláv hatóságok letartóztatták Mokát és néhány nap múlva átadták a román hatóságoknak. A Securitate sokat tudott róla, mindenütt voltak beépített emberei. Mokát négy hónapig a Securitate bukaresti székhelyén, föld alatti cellában tartották, majd 1975 decemberében a szamosújvári börtönbe helyezték át, 23 éves büntetése letöltésére. Később, amikor 1987 nyarán áthelyeztek Craiovára, a veszélyesek börtönébe, fürödni, a klubba, orvosi ellenőrzésre, mindenüvé megbilincselve vitték. Raboskodása élete legsötétebb korszaka volt. Pedig időnként a családja meglátogathatta, könyveket rendelhetett, sőt az Előrét, Neuer Weg-et és a Romania Liberat is járatta. A hatóságok óriási nyomást gyakoroltak feleségére, s végül válásra kényszeríttették. Szintén ez idő alatt vesztette el édesapját, és nem vehetett részt temetésén. A börtönben megpróbálták beszervezni, erre megverte a cellába beépített besúgót. Látogatások alkalmával miatta kellett magyar nyelvű tolmácsot alkalmazniuk. Az őrök sokszor mondogatták, hogy többé nem látja meg a napvilágot. 1988. január 26-án, Ceausescu 70. születésnapja alkalmával az általános amnesztia során a kis büntetésűek, valamint a nagy büntetésűek közül a büntetésük felét leültek is szabadulhattak. Moka Béla több mint 12 évet ült, így bekerült az utóbbi kategóriába. Hazatért Margittára. Hetente kellett jelentkeznie a milícián, nem hagyhatta el a várost. Munkahelyén, a textilgyárban elkülönítették a többiektől, még munkakollégáival sem érintkezhetett személyesen. Irénkét azonban újból feleségül vette. /Chirmiciu András: Moka Béla, a megtörhetetlen gépeltérítő kalandos élete. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 27./
2006. július 19.
Az ÚMSZ eljuttatta a Civic Media Egyesülethez a jelenleg megjelenő magyar nyelvű napi, heti és havilapok élén álló személyek listáját, amely az átvilágító testület asztalára kerül. Csinta Samu, a Krónika napilap főszerkesztője a kezdeményezést „önmagában hasznosnak és erkölcsösnek” tartja. Szűcs László, az Erdélyi Riport felelős szerkesztője örvendetesnek tartotta a kezdeményezést, amit „a dőlni készülő dominósor első kövének” tart. Figyelmeztetett: lehetnek érintettek, akik megússzák a szembesülést, s félő, akadnak olyanok is, akik »kabátlopási ügybe« keverednek. Kántor Lajosnak, a Korunk főszerkesztőjének nincs kifogása az átvilágítás ellen. Időközben az ÚMSZ listája új nevekkel egészült ki. Felkerült rá Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője, illetve Hodgyai Géza, az Új Kelet lapigazgatója. Emellett önmagát javasolta átvilágításra Boros Ernő, a Nagykároly és Vidéke főszerkesztője, valamint Krajnik-Nagy Károly, aki korábban a Brassói Lapok és az Előre szerkesztője volt. Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács alelnöke javasolta, hogy az átvilágítás érintse a jelenleg Magyarországon tevékenykedő, de Erdélyből elszármazott újságírókat is: Csáky Zoltánt, Cselényi Lászlót, Heltai Pétert és Bodor Pált. A Civic Media csupán a romániai sajtóban jelenleg dolgozó szerkesztők, publicisták átvilágítását kérheti. /Cseke Péter Tamás: Tiszta hangok II: dől a dominósor? = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 19./
2006. július 31.
Elhunyt Szász János író, költő, újságíró /Belgrád, 1927. júl. 14, – Bukarest, 2006. júl. 29./, miután agyvérzés miatt több héten át feküdt kómában. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyik a múlt század közepén, közvetlenül a második világháború után kezdte pályáját. Egyetemistaként lett az Utunk helyettes főszerkesztője Kolozsváron, 1957 és 1968 között a bukaresti magyar napilap, az Előre rovatvezetője, később is, nyugdíjazásáig, a lap belső munkatársa. 1968 és 1977 között a Román Írószövetség főtitkára volt. Könyveinek száma – verseken kívül elbeszélések, kisregények, regények, útirajzok, esszék, műfordítások – meghaladja a harmincat. Bejárta a világot, jelentős irodalmi díjak kitüntetettje, publicisztikai munkásságáért elnyerte a MÚRE Életműdíját, a MÚOSZ Aranytollát és a budapesti Pulitzer Emlékdíjat. /Á. H.: Elhunyt Szász János. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./ Szász János neve után, a róla szóló írásokban, lexikonok szócikkeiben mindig hosszú felsorolás következik, jelezvén munkásságának, írásformáinak, szellemi alkatának sokoldalúságát. Költő, prózaíró, esszéista, szerkesztő, műfordító, közíró. Szüntelenül fürkészte az értelem működésének természetrajzát, törvényszerűségeit. /Gálfalvi Zsolt: Az értelem történésze. = Új Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./
2007. május 19.
Május 18-án töltötte be hetvenedik életévét Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő, a Helikon folyóirat főmunkatársa. Őt köszönti a lap Kántor Lajos és Demény Péter írásaival. Lászlóffy Aladár a kolozsvári Református Kollégiumban érettségizett, majd a kolozsvári egyetemen végezte a magyar irodalom szakot. 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó szerkesztőségében dolgozott, majd 1962–1969 között a Napsugár című gyermeklapnál. Később az Előre című napilap és az Utunk (rendszerváltás után Helikon) című irodalmi hetilap szerkesztője volt. 1994 óta meghívott előadóként a kolozsvári egyetemen kultúrtörténetet ad elő. Több tucat kötete jelent meg, és számos rangos díjat is magáénak tudhat. /Költőnket köszöntjük. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./
2007. június 28.
Hetvenkilenc éves korában, váratlan rosszullét után Marosvásárhelyen elhunyt Domokos Géza író, szerkesztő és politikus. „Domokos Géza életműve csak ezután fog kiteljesedni: hiszen küzdelme, küldetése még nem ért véget, szellemisége tovább él közöttünk. Itt marad velünk, mert szükségünk van rá, szükség van bölcsességére, türelmére, nyitottságára és konokságára. Együtt küzd velünk, amíg valóban el nem érjük 1989-ben közösen megfogalmazott céljainkat, a magyar közösség megmaradását, gyarapodását biztosító teljes jogegyenlőséget” – olvasható az RMDSZ közleményében. Domokos Géza Brassóban született 1928. május 18-án, elemi iskoláit a háromszéki Zágonban kezdte el, középiskolába Sepsiszentgyörgyön járt. Egy évet tanult a Bolyai Egyetem bölcsészkarán, majd Moszkvában, a Makszim Gorkij Irodalmi Főiskolán folytatta tanulmányait. Hazatérte után Bukarestben telepedett le, az Előre riportere lett, majd 1961-től az Irodalmi Könyvkiadó főszerkesztője. A Kriterion Könyvkiadó alapító igazgatójaként 1969-től 1990-ig eredményesen küzdött a magyar kultúra fennmaradásáért. Irányítása alatt több mint 3000 kötet jelent meg, az általa vezetett intézményekben jelentős szellemi műhelyek alakultak ki. „Amiről kevesebbet beszélünk: kialakult a Kriterionnál egy olyan modell, amelyről az az érzésem, hogy a nemzeti kisebbségi és etnikai csoportok számára sokáig használhatónak bizonyult. Sok ügyeskedés után és tudatosan vállalt kompromisszum árán a kvázi lojalitást és a nemzetiségi ügyet valamilyen szintre hozhatták, éltetni tudták” – mondja a Sikertörténet kudarcokkal (bukaresti életutak) című interjúkötetben Bányai Évának. A diktatúra bukása után az RMDSZ egyik alapítója, illetve első elnöke volt, 1992-ig RMDSZ-es képviselő a parlamentben. Nyugdíjas éveit visszavonultan töltötte Papolcon és Sepsiszentgyörgyön. /Távozott az alapító. = Krónika (Kolozsvár), jún. 28./
