|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Favorit Kft. 2009. október 3.Immár három búcsújáró helye van a marosszentgyörgyi plébániának. A községközpontban tavasszal, a nemrég épült tófalvi templomban nyáron, a csejdi templomban a névadó Szent Gellért napján tartják a búcsút. A község legkisebb létszámú településén, Csejdén Baricz Lajos plébános kezdeményezésére épült fel a kis kápolna, amelyet október 2-án Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek szentelt fel. Bár a 300 lelkes falu katolikus híveinek száma mindössze 30 körül van, Baricz Lajos plébános templomot álmodott ennek a kis közösségnek is. A múlt évben Szent Gellért napján még csak az alap volt kiöntve, a hívek és a plébános, valamint a Favorit cég munkája nyomán szinte csodával határos módon egy év alatt készült el a Hosszú Péter tervezte épület. A névadó vértanúról s a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik évfordulóján elkészült templom jelentőségéről beszélt az érsek. A templomszentelést a Tófalva határában levő karmelita kolostorban tartott búcsú követte. /(bodolai): Érseki áldás a csejdi Szent Gellért-templomra. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 3./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||