|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Gogani Reformatus Gyulekezet 2008. augusztus 11.Hármas ünnepet tartottak augusztus 10-én, vasárnap egy kicsire apadt gyülekezetben, amely a Kis-Küküllő vidékének esperesi székhelye is volt hajdanán. Gógán református templomában hivatalosan beiktatták a falu tavaly novemberben megválasztott lelkész asszonyát, Orbán Juditot, emléktáblát lepleztek el a település életében kitörölhetetlen nyomot hagyott Csiha Kálmán és Csiha Emese lelkészházaspár emlékére, s megünnepelték a templom toronnyal való bővítésének százéves évfordulóját. A templom és a gyülekezet történetéről Ősz Előd egyházi levéltáros tartott előadást. Beszélt az egymással szinte összenőtt két kicsiny település, Gógánváralja és Gógán örök versengéséről, amelyből hol az egyik, hol a másik falu került ki győztesen, az anyaegyházi függetlenségre törekedve. Gógán a gyülekezet nagy áldozattal 1960-ban új parókát épített. 1964–71 között Csiha Emese hirdette az igét, s férje, Csiha Kálmán, Erdély későbbi püspöke mindennap átjárt Váraljára. Jelenleg 150 lélekre apadt a gyülekezet. A fiatalok megnyerése érdekében tartanak ifjúsági találkozókat, gyermekevangelizációt szerveztek. Remélhetőleg az ősztől a gyerekek a központi iskolában végre ötödik osztálytól is anyanyelven tanulhatnak. /Bodolai Gyöngyi: Gógáni remények. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 11./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||