|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Gyongyhaz Alapitvany/Egyesulet 2004. június 2.Gyermeknap alkalmából idén második alkalommal rendezett műsoros délutánt a Gyöngyház Egyesület a hátrányos helyzetű gyerekeknek Aradon, a Jelen Ház nagytermében. A két vidéki – Nagyiratos, Zimándújfalu – és négy aradi iskolából 120 gyerek gyűlt össze, a gáji iskola diákjai zenés, táncos összeállítással kedveskedtek a vendég gyerekeknek. Mindegyik gyerek kapott ajándékcsomagot. /(ni): Színes programok, mosolygós arcok. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 2./2004. augusztus 24.34 Arad megyei gyerek részvételével, Ujj Éva békéscsabai tanárnő vezetésével Kisiratoson hatnapos kézműves tábort szerveztek. A tábor az Arad tanácsa és az Illyés Közalapítvány támogatása révén jött létre, a résztvevő gyerekeket elsősorban tanulmányi eredményeik alapján válogatta össze Matekovits Mária táborszervező, de több iskolából a Gyöngyház Alapítvány és a SZAMO (Szülők az Arad Megyei Oktatásért) szervezet javaslatára a szociálisan rászoruló gyerekek is részt vehettek. Olasz Angéla történelemtanár szervezésében Szent István-vetélkedőn vehettek részt a táborlakók. Ujj Éva magyarországi tanárnő szívén viseli a határon túli magyar kisebbség sorsát és a magyar kézművességet továbbadva szeretne a szórványban élő magyarság megmaradásához hozzájárulni. Ezért is vállalt fel Arad megyén kívül a Gyimesekben és a Vajdaságban is hasonló pedagógus-továbbképző “missziókat”. /(Berki): Kézműves tábor Kisiratoson. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 24./2004. november 23.Az aradi és Arad megyei magyar civil szervezetek azzal a felhívással fordulnak tagjaikhoz, szimpatizánsaikhoz, minden magyarhoz, hogy szavazzanak az RMDSZ jelöltjeire. Országos egyesületek Arad megyei szervezetei: EMKE, RMPSZ, RMGE, Romániai Magyar Drámapedagógiai Társaság. Arad megyei egyesületek és szervezetek: Kölcsey Egyesület, Szabadság-szobor Egyesület, Alma Mater Alapítvány, Szülők az Aradi Magyar Oktatásért szervezet, Gyöngyház Alapítvány, kisiratosi PRO-KI-DOR, Pro Majlát Egyesület, kisiratosi IRKATER, pankotai Csiky Gergely Egyesület, pécskai Búzavirág Egyesület. /Arad megyei civil szervezetek felhívása. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 23./2006. május 20.Május 19-én tartották meg Aradon a minorita kultúrházban a hagyományos Szántó György prózamondó versenyt, melyre több mint húsz Arad megyei magyar diák nevezett be. Az Arad Megyei Magyartanárok Pedagógiai Köre és a Gyöngyház Egyesület évente megszervez egy-egy irodalmi vetélkedőt, egyik évben a Tóth Árpád szavaló-, idén pedig a fent említett prózamondó versenyt. /Sólya R. Emília: A kisebbek szorgalmasabbak voltak. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 20./2007. július 14.Beindult a nyári vakációs program Arad megyében, a Kisiratosi Irkater Házban, jelezte a ház igazgatója, Andó László, ahol pedagógusok számára szerveztek továbbképzést; majd a Gyöngyház Egyesület által támogatott 12-15 gyermek vesz részt táborozáson. Lesz honismereti tábor is. /(b): Vakációs programok az Irkater Házban. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 14./2007. október 5.Október 4-én immár hagyományosan került sor az Arad, a magyar Golgota elnevezésű szavalóversenyre, amelyet ezúttal a Gyöngyház Egyesület és az RMDSZ Arad megyei szervezete rendezett meg Arad megyei tanulók részére. Az Aradról – Csiky Gergely Iskolacsoport, Aurel Vlaicu és 10-es számú általános iskolákból –, valamint Ágyáról, Fazekasvarsándról, Kisiratosról, Pécskáról, Simonyifalváról és Zimándújfaluról jelentkezett jól felkészült versenyzők, összesen közel ötvenen indultak. /(Kiss): Arad, a magyar Golgota szavalóverseny. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 5./2007. december 6.Aradon a Jelen Házban a Gyöngyház Egyesület hatodszor rendezte meg az immár hagyományos Mikulás-napi ünnepségét, együttműködve a Csiky Gergely Iskolacsoporttal. Erdei Emese betanításában a Csiky mazsorettjei szórakoztatták a gyerekeket, akik téli énekekkel és jellegzetes táncjelenettel is emelték a Mikulás érkezését megelőző várakozó hangulatot. /(Kiss): Mikulásjárás a Jelen Házban. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 6./lapozás: 1-7
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||