|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Gyimesfelsõloki Polgarmesteri Hivatal 2007. december 21.A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumot sikeresen felépítették, felavatták, a kivitelező viszont mai napig várja, hogy megtérítsék munkája ellenértékét. Szász István, a Tectum Impex építőipari kft. vezetője elmondta, az ügy 2002 óta húzódik. Végül perre is sor került, és a bíróság kötelezte a Szent Erzsébet Alapítványt az adósság rendezésére. A kényszervégrehajtást azonban nem kezdeményezték, mert abban az iskolában 378 gyerek tanul. 2005-ben megjelent erről egy cikk, akkor a Magyarországon még működő Kulturális Örökség Minisztériuma átutalt 13 millió forintot a tartozásokra. Nem volt elég, de segített ez is. Gyimesfelsőlokon járva látható, hogy az épület nincsen teljesen befejezve, a tetőtér beépítése elmaradt, a pincék vakolatlanok, sőt: az épület külső vakolása sem teljes. Az épületegyüttes amúgy gyönyörű, az iskolában a szokásos zsongás. Moldvai csángó gyerekek is tanulnak itt. Az iskola költségeit (havi 20–30 millió régi lej villanyszámla, fűtés, egyebek) adakozásból fedezik, a helyi polgármesteri hivatal nem segít, Hargita megye tanácsa pénz helyett kifogásokkal hozakodik elő. Az RMDSZ nem tud előteremteni négymilliárd régi lejt egy csángóknak épült, őket tanító gimnázium számára? /Szondy Zoltán: Amikor a szentek sem segítenek... = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 21./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||