Székelyudvarhelyen művelődési lap indult Hídfő címmel, céljuk: "közlési lehetőséget szeretnénk biztosítani az elsősorban székelyudvarhelyi és környékbeli értelmiségiek művelődési tárgyú írásainak". /Hídfő (Székelyudvarhely), jan. 19. 1. sz. Felelős szerkesztő: Fábián Lajos/ Székelyudvarhely múzeumának munkaközössége felhívásban jelentette be, hogy önálló múzeummá kell válnia az intézménynek. Szeretnék visszakapni azokat a dokumentációs értékű anyagokat, amelyeket más helyre vittek. Jan. 3-án gyűlést tartottak Székelyudvarhelyen a helyi Népszínház tagjai. Megválasztották vezetőségüket, elnök: Csiszár Antal. Jan. 5-én gyűlést tartottak Székelyudvarhely hivatásos és nem hivatásos képzőművészek. Tervezik alkotótábor létesítését, kérik kiállítóterem létrehozását. /Művelődési híradó. = Hídfő (Székelyudvarhely), jan. 19./
1990. január 21.
Jan. 20-21-én Nagyváradon ifjúsági találkozóra került sor, harmincegy küldöttség érkezett, jelezve, hogy Máramarostól Kézdivásárhelyig, Nagyszebentől Petrozsényig, Balánbányáig mindenütt létezik MADISZ vagy hozzá hasonló szervezet. Szükség van egy radikális program összeállítására, hangzott el. A MADISZ együttműködik az RMDSZ-szel, de csak addig, amíg érdekeik megegyeznek. Országos küldöttgyűlés megszervezéséről döntöttek. Jelenleg 12 új magyar lap működik Erdélyben állami szubvenció nélkül, legtöbbjüket a fiatalok ügyszeretete tartja fenn. A lapok a következők: Arad és Vidéke, Enyedi Újság, Európai Idő /Sepsiszentgyörgy/, Hídfő /Székelyudvarhely/, Jelenlét /Kolozsvár/, Máramarosszigeti Napló, Szabadság /Székelyudvarhely/, Szamosmente /Dés/, Székely Újság /Kézdivásárhely/, Tanú /Temesvár/, Visszhang /Nagybánya/, Válaszúton /Csíkszereda/. /Székely Újság (Kézdivásárhely), jan.27./ Megjegyzés: Az Arad és Vidéke és a Tanú lapot nem láttam, a helybeliek sem hallottak róla. Megjelentek más lapok is, így a Vétó (Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet lapja, Temesvár, Temesvári Új Szó melléklete), továbbá egyházi lapok, például januárban indult a Szeretet (Nagyvárad), a romániai magyar baptisták folyóirata. A Válaszúton (Demokrata Magyar Ifjak Szövetségének kiadványa, Csíkszereda) hetilap.
1990. február 1.
Székelyudvarhelyen febr. 1-jén mintegy húszezer ember tüntetett a magyar iskolákért és a Bolyai Tudományegyetem visszaállításáért. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 4., Hídfő (Székelyudvarhely), febr. 4. - 2. sz./
1990. február 18.
Febr. 18-án Sepsiszentgyörgyön találkoztak a csángómagyarok. Kallós Zoltán és Erőss Péter után Duma Ioanel is elmondta elképzeléseit, többen hozzászóltak, így Nagy Emma, Csicsó Péter, Bernárd Antal, Farkas János és Nistor Tinca is. Megállapodtak abban, hogy a csángók a Sepsiszentgyörgyön székelő RMDSZ védnöksége alatt kívánják folytatni tevékenységüket. Harcolni kell a magyar nyelvű oktatás újraindításáért. Kétnyelvű újságot szeretnének indítani. A mostani találkozóra Pusztinából, Klézséről, Diószínből is érkeztek csángók. /Simó Erzsébet: A moldvai magyarok sepsiszentgyörgyi találkozója. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 20./ A találkozóra több mint 200 csángó jött el, jelen volt Sylvester Lajos, az RMDSZ Kovászna megyei vezetője és Erőss Péter, a Szórvány Bizottság elnöke is. Többen hangsúlyozták az anyanyelv szabad használatának jogát, az anyanyelvi oktatás visszaállításának szükségességét. /Mátyás Árpád: "Mű nem csak csángók, többek vagyunk: magyarok." Moldvai csángó magyarok tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./ A kisebbségellenes erők a Sepsiszentgyörgyre érkező csángók egy csoportját eltérítették, a stadionban hívták őket, ahol Duma Ion hamis jelszavakkal akart hatni: "Se román csángó, se magyar csángó ne, hanem csángók legyünk!" "Román iskolába tanuljunk, de ne legyen románosítás!" Azonban a stadionban gyülekezők is észrevették, itt valami nincs rendben, ezért a többiek után mentek, Erőss Péter csoportjához csatlakoztak. Itt az igazságot keresők hangja dominált. Több felszólaló hitet tett hovatartozása mellett: "...csángó-magyarok vagyunk. Õsi nyelvünk a magyar." - mondta az egyik. "Hozzunk létre egy társulatot az RMDSZ mellett" /Csicsó A., Lujzikalagor/. - "Aki úgy érzi, hogy a helye mellettünk van, csatlakozzék." - szólított fel Erőss Péter. "A központ ne Bákóban, hanem Sepsiszentgyörgyön legyen. Itt van több elszármazott értelmiségi" - javasolta Farkas József Klézséről. Elhatározták, hogy márc. 11-én újra találkoznak. /Szabó M. Barna: A csángókról szórul-szóra. = Hídfő (Székelyudvarhely), márc. 12. - 4. sz./ A román tévében egy fiatalember románul és magyarul is megszólalva kérte, hogy a csángók jöjjenek el Sepsiszentgyörgyre. Több településről érkeztek a megbeszélésre. Sylvester Lajos írta, hogy az RMDSZ szórványügyi bizottsága felkarolta a találkozót. Többn kérték nyelvtanfolyamok szervezését. A pusztinai Erős Ferenc mondta: "Amíg eljő a magyar nyelv, legyen tévéiskola." /Sylvester Lajos: Csángó magyarok Háromszéken. = A Hét (Bukarest), márc. 1./
1990. március 11.
Márc. 11-én megtartották Sepsiszentgyörgyön a moldvai csángók második találkozóját. Megjelent Kallós Zoltán is, aki személyes jelenlétével akarja nyomatékosítani a csángók ügyének fontosságát. Az országos szervezet központja Sepsiszentgyörgyön lesz, a bejegyzés még nem történt meg. Balázs István javasolta a moldvai és erdélyi magyar falvak közötti testvérkapcsolatok megteremtését, továbbá internátushálózat létrehozását az erdélyi magyar iskolákban a csángó gyermekek továbbtanulása érdekében. Többen sürgették a csángóknak szóló lap megindítását. /Simó Erzsébet: Szervezkednek a csángó-magyarok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./ A legnehezebb a magyar nyelvű misék elérése. Elhatározták: bizottságot alakítanak, hogy ebben az ügyben levelet írjanak a pápának, a levelet Tőkés László vihetné a pápának. A magyar iskolák kérdése sem egyszerű. Először néhány gyermeket el Erdélybe hozni, hogy itt tanuljanak. Csíkszeredába kellene hozni gyermekeket. Székelyudvarhelyre is jöhetnek, ajánlotta fel az ott lakó, a gyűlésen elhangzottakat jegyzetelő Fülöp Sámuel. Szükség van kétnyelvű csángó újságra is. /Szabó Barna: Csángókról szóról ? tettre. = Hídfő (Székelyudvarhely), ápr. 4./
1990. április 15.
Ápr. 15-én, húsvétvasárnapon Csíkszeredában a tizenegy órai szentmise alatt négy helikopter érkezett a város fölé és a tömeg fölött körözött. A hívek nagyobb része ugyanis a szabad ég alatt volt, mert nem fértek be a templomba. Nagy zajt csaptak a gépek. "Jól kiszámított, időzített provokációnak, megfélemlítésnek és a vallásos érzés durva megsértésének minősítjük, és a leghatározottabban tiltakozunk ellene. Megjegyezzük, hogy ugyanezt a megfélemlítő akciót Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is végrehajtották" - olvasható dr. Jakab Antal gyulafehérvári püspöknek a kultuszminiszterhez írt tiltakozó levelében. /Hídfő (Székelyudvarhely), máj. 8. - 7. sz./
1990. május 8.
1989. dec. 22-én az oroszhegyi rendőrparancsnok, Cheuchisan Liviu a népharag áldozata lett. Burus Endre, aki márc. 15-ig Oroszhegy tanácselnöke volt, elmondta, hogy őt is többször beidézték tanúkihallgatásra. Előzőleg egy alkalommal megjelentek a rendőrségi autók és több mint húsz embert akartak karhatalommal beszállítani kihallgatásra. Burus Endre kérte a letartóztatási parancsokat, de azzal nem rendelkeztek, így sikerült megakadályoznia ez emberek elhurcolását. Tudomása nélkül négy embert mégis elvittek. Burus kifogásolta, miért csak a négy embert vádolják, Nagy Istvánt, Ambrus Pált, Nagy Imrét és Vass Kiss Elődöt. Románlakta területeken is voltak hasonló lincselések de ott nem volt felelősségre vonás. /Erdélyi István: Miért? = Hídfő (Székelyudvarhely), máj. 8. - 7. sz./
1990. június 14.
Bálint Lajos gyulafehérvári püspök felemelte szavát az oroszhegyiek perbefogása ellen. Oroszhegyen 1989 decemberében a népharag végzett Cheuchisan Liviu rendőrparancsnokkal. Feltételezhető, hogy a rendőrparancsnok is követett el igazságtalanságokat. Azokban a napokban máshol is történt hasonló népítélet, de másokat nem vonnak felelősségre. Az látható, hogy igazságtalan igazságszolgáltatás készül. A marosvásárhelyi ítéletek is azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás nem tud szabadulni a diktatúra módszereitől. "Nem vagyunk az egyéni igazságszolgáltatás hívei, azt a törvényes hatóságok ügykörébe utaljuk. Az ilyen eseteket, ha megtörténtek, mindenhol egyforma mértékkel kell mérni, és főleg nem szabad a kisebbség terhére írni, és mint speciális eseteket tárgyalni, amikor a városokban az államvédelmi szervek ártatlan emberek életét oltotta ki. Ezeknek a felelősségrevonása még késik. Csak éppen egy Hargita megyei félreeső község ügyéből kell országos eseményt csinálni?!" - írta Bálint Lajos gyulafehérvári püspök állásfoglalásában. "Kívánjuk és tisztelettel kérjük a teljes igazság érvényesítését és feltárását; a vádlottak felmentését, az ellenük indított eljárás beszüntetését..." /Bálint Lajos gyulafehérvári püspök állásfoglalása. = Hídfő (Székelyudvarhely), jún. 14./
1990. július 3.
A Hargita megyei Törvényszék júl. 3-án ítéletet mondott az oroszhegyiek ügyében, Nagy Istvánt, Vass Kis Elődöt, Nagy Imrét és Ambrus Pált egyenként 13 évi börtönbüntetésre ítélte, minősített emberölésért. A védők fellebbeztek. A következő tárgyalás Bukaresten lesz. /Oroszhegy. = Hídfő (Székelyudvarhely), júl. 18. - 9. sz./
1990. július 18.
Tőkés László püspök az oroszhegyiek ügyében júl. 2-án kelt állásfoglalásában kifejtette, hogy visszarendeződés folyik. "Ezt szemléltetik és igazolják az egyre húzott-halasztott, szemmel láthatóan elsekélyesedő, az operett műfajába illő különböző perek, másfelől pedig a célzatos, politikailag determinált marosvásárhelyi magyar- és cigányellenes kirakat- eljárások. Szinte már szó sem esik a Ceausescu-rezsim rémtetteiről, társadalmi méretű bűncselekményeiről, annál többet hallunk viszont a magyarság már-már kollektív jellegűként tételeződő, politikai formát öltő bűnösségéről." /Tőkés László püspök állásfoglalása. = Hídfő (Székelyudvarhely), júl. 18./
1990. augusztus 13.
Székelyudvarhelyen a KMDSZ és a SZISZ /Székelyudvarhelyi Ifjúsági Szövetség/ júl. 27-30-a között megrendezte az I. Erdélyi Diáktalálkozót. A tervezett 300 helyett 500 fiatal gyűlt össze, még Kárpátaljáról, Prágából, Brünnből, Nyitráról és Budapestről is jöttek. Az előadók között volt Dáné Tibor, Balázs Sándor, Egyed Ákos, Tőkés László püspök és Németh Zsolt, a Fidesz képviselője. A résztvevők a találkozó végén, júl. 31-én nyilatkozatban ítélték el a bukaresti jún. 13-15-e közötti események miatti igazságtalan letartóztatásokat, szolidaritást vállalnak Marian Munteanuval és a többi jogtalanul letartóztatottal. A demokrácia alapelveinek súlyos megsértését látják a helyi etnikai viszonyok mellőzésével történő kinevezéseket. /Ferenczy Judit: Az I. Erdélyi Diáktalálkozó. = Hídfő (Székelyudvarhely), aug. 13./
1990. augusztus 16.
Egyed Péter az erdélyi változásokat a Székelyudvarhelyen idén jan. 19-in indult Hídfő című lap szemlézésével mutatta be. A hetilap lelkesedéssel indult: Romániai magyarokként akarjuk élni híd-szerepünket, írta beköszöntőjében Szabó M. Barna. A febr. 4-i lapszámban olvasható: "Akarjuk, és szeptemberben lesz Bolyai Egyetemünk." Fábián Lajos készített interjút Gelu Pateanuval, "mindannyiunk Gyalu bácsijával", akinek azóta Magyarországra kellett menekülnie. Az ápr. 4-i számban Fekete Gábor számolt be a Marosvásárhelyen történtekről, őt is megverték. Kimutatta foga fehérjét a Vatra Romaneasca, tudósított az ápr. 15-i szám. A Hídfő állást foglalt az oroszhegyi perben: lincselés vádjával tíz év börtön jár négy emberre. A szintén Székelyudvarhelyen megjelenő Szabadságban Katona Ádám megírta: azután, hogy a Hídfő szerkesztőbizottsága megváltozott, családi vállalkozássá és bulvárlappá alakult a hetilap. /Egyed Péter: Kezdetben volt a kedv. = Magyar Napló (Budapest), aug. 16., 33. sz./
1990. október 11.
Márton Áron püspök /1896-1980/ halálának 10. évfordulója alkalmából a Hídfő a püspök 1946-os, Marosvásárhelyen elmondott beszédét idézte. /Márton Áron. = Hídfő (Székelyudvarhely), okt. 11./
1990. október 11.
Az állami támogatású Bolyai Egyetem visszaállítására van szükség, hangsúlyozta Wanek Ferenc, a Bolyai Társaság titkára. Az Egyesült Államok kongresszusának emberi jogi bizottságában működő tagok /Tom Lantos, Frank Woolf és John Porter/ írták alá az Iliescu elnöknek címzett levelet, ebben szerepelnek a magyar nemzetiséggel való bánásmódra vonatkozó észrevételek. Az oktatással kapcsolatban írják: "Hasonló módon nyilvánvalóvá válik a magyar nemzetiségnek az Ön kormánya által való üldöztetése a kolozsvári Bolyai Egyetem újbóli megindításának megtiltásában", amelyet 1959-ben zártak be. Petre Roman miniszterelnök 521-es számú rendelete "korlátozza az anyanyelvi tannyelvű osztályok számát, megtiltja az anyanyelvi oktatást a technikai és kereskedelmi szakiskolákban." A Bolyai Társaság eddig hat beadványt továbbított az egyetem visszaállítása érdekében, válasz egyikre sem jött. Petre Roman kormányfő kijelentette, hogy a világon seholsem működik nemzetiségi egyetem. Wanek Ferenc cáfolatul felsorolt néhányat: Spanyolországban galego és baszk, Svájcban francia és olasz, Finnországban svéd, Jugoszláviában albán, szlovén egyetem létezik. /Jogunk egy állami magyar egyetem is. = Hídfő (Székelyudvarhely), okt. 11./
1990. október 14.
Agyagfalván okt. 14-én ismét összegyűltek a székelyek, emlékezve arra, hogy 1848. okt. 16-án Agyagfalván tartották a székelyek nemzeti gyűlésüket. Az ünnepi menet most az 1982-ben befejezett, de mindeddig fel nem avatott emlékműhöz vezetett. Ezután ünnepélyesen felavatták azokat az emléktáblákat, amelyek az utóbbi tizenkét évet Agyagfalva határában elásva vészelték át, és három nyelven, magyarul, románul és németül örökítik meg az 1848-as népgyűlés "szász és román testvérekhez" küldött üzenetét: "mi tiszteljük nemzetségtöket, nyelvetöket és vallástokat". Az ünneplés ökumenikus istentisztelettel folytatódott, majd az ünnepi szónoklatok után felolvasták Tőkés László püspök erre az alkalomra írott üzenetét. /A. T. Á.: Agyagfalva. = Hídfő (Székelyudvarhely), okt. 25./
1991. június 22.
Székelyudvarhely sajtó-tavasza címen sorolta fel Pintér D. István a fordulat óta a városban született lapokat. Első a Katona Ádám-vezette Szabadság volt, a rövid életű hetilap, majd a Hídfő indult. A Tövissi Antal Áron és Tövissi Ildikó által irányított lap folyamatosan hígult, majd amikor a Tövissi házaspár az RTV magyar adásához szerződött, a hetilap megszűnt. Székelyudvarhelyen 1990 tavaszán létrejött az Infopress nyomdai kisvállalkozás, ez már a terjedelmesebb kiadványokat is lehetővé tette. Elindulhatott a Székely Útkereső folyóirat, Béke Sándor szerkesztésében. A Haáz Rezső Múzeum gondozásában látott napvilágot a Székelység és a Múzeumi Füzetek sorozat. A legszínvonalasabb kiadvány az Ablak, alcíme: Nemzeti kisebbségek magyar nyelvű lapja/. Majla Sándor főszerkesztő minden igyekezete ellenére eddig két száma jelent meg, egy litvániai és egy kárpátaljai összeállítás. Elindult az Udvarhelyi Híradó hetilap és Koszta István szerkesztésében a Székely Közélet. /Pintér D. István: Székelyudvarhely sajtó-tavasza. = Fiatal Fórum (Bukarest), jún. 22./ Megjegyzés: a felsorolt székelyudvarhelyi lapok megjelenési időpontjai a következők. Szabadság: 1989. dec. 23-tól 1991. márc. 15-ig, Hídfő: 1990. jan. 19.-1990. okt. 25., Székely Útkereső: 1990. áprilisától, Székelység: 1990. júliusától, Múzeumi Füzetek: 1990. júliusától, Udvarhelyi Híradó: 1990. augusztusától, Székely Közélet: 1991. ápr. 29-től júl. 1-ig (összesen kilenc szám). A felsorolás kiegészíthető még egy hetilappal: Udvarhelyi Sporthét /1990. máj. - szept. 25./
2008. július 1.
A Wass Albert-ellenes kampány folytatódik, ezt mutatta Bogdán Tibor írása is /Wasskereszt(ünk), Szabadság, jún. 20./. Vekov Károly megjegyezte, most is, mint a legtöbb ilyen Wass-vitát kezdeményező szerző esetében egy valami hiányzik: a kompetencia. Az újságokban sokszor kellő forráskritika nélkül fogalmazzák meg, főleg benyomásokra és egyéni ízlésre támaszkodó véleményüket. Ez áll B. T. cikkére is. Wass Albert valóban két– német Vaskereszt kitüntetést kapott a keleti fronton, nyilván a németektől. Azért „nyilván”, mert a magyar hadsereg, miként a román is, a német csapatokkal együtt harcolt a szovjet fronton. Wass Albert megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét, a Kormányzói Dicsérő Elismerést és az első osztályú Tűzkereszt érdemrendet is. Mind a magyar, mind a német hadvezetés elismerte Wass Albert katonai képességeit, túlzás Hitler kancelláriájának a javára írni azt, ami katonai érdem (magyarul vitézség) elismerése volt. (Bogdán Tibor összetéveszti az egykori magyar, illetve német hadvezetés kitüntetést-odaítélő gyakorlatát a kommunista korszak viszonyaival, amikor a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának ideológiai osztálya (és a pártfőtitkár) döntött minden kitüntetés odaítélése felől, beleértve a politikai tisztekét is.) A kitüntetések miatt az írót szélsőjobboldalinak tartani enyhén szólva túlzás. Szakavatott vélemények szerint Wass Albert nem volt a Hungarista Mozgalom Hírszolgálatának a főmunkatársa, már csak azért sem, mert Wass Albert írói tevékenységének idején, azaz, amikor ő ennek tagja lehetett volna, ez a „hírügynökség” nem létezett. Ez ugyanis a kilencvenes évek elejének egyik egyéni kitalációja, amelynek ekként semmi köze Wass Alberthez. A korszakkal foglalkozó szakértők ilyen hírügynökségről szintén nem tudnak. (Ld. Tóth Tibor: A Hungarista Mozgalom emigrációtörténete. Multiplex Media / Debrecen University Press). Bogdán egy nemlétező intézményre hivatkozik, amelyet egy tudománnyal nem foglalkozó személy talált ki. Wass Albert nem volt ennek a „szélsőjobb” intézménynek sem tagja, sem főmunkatársa. Mint ahogy nem volt „lelkes munkatársa” olyan emigrációs lapoknak sem, mint az Út és Cél, a 24. Óra, a Hídfő, az Új Hídfő. Bogdán Tibor szerint Wass Albert szerzőként és szerkesztőként szerepelt „a nyugati emigráció olyan »legszélsőségesebb« radikális” lapjaiban, mint a Bajtársi Levél, a Nyolcadik Törzs, a Riadó, a Magyarság. „A Bajtársi levél” ugyan a magyar csendőrség lapjának számított, de nem volt szélsőjobboldali irányzatú. A Riadó nem Nyugaton, hanem Budapesten (!) jelent meg a kilencvenes évek elején. A Magyarságnak, amely Pittsburgban jelent meg, sem szerkesztője nem volt, sem munkatársa, különben jobboldali szemléletű, alig pár oldalas lapocska volt. A „Nyolcadik Törzs” pedig egy olyan kiadvány, amelyből eddig példányt a szakemberek még nem láttak (!). Ezeknek tehát sem szerkesztőjük, sem munkatársuk nem volt Wass Albert. Aki ismeri a magyar emigrációs sajtót, az tudja, hogy egyik lap cikkét, ha az olyan volt, átvették/átvehették más lapok is, különösebb szerzői jog és más engedélyek kérése nélkül. Wass Albertnek így jelentek meg az írásai a legkülönfélébb lapokban. De semmi esetre sem azért, mert Wass Albert náci vagy nyilas, vagy akár náci vagy nyilas szimpatizáns lett volna. Miért nyilasozzuk, fasisztázzuk Wass Albertet? Netán azért mert emigráns volt és magyar nemzeti érzelmű, és ezt még az emigrációban is vállalta, eltérően számos – akár mai – hazai „írótársától”? /Vekov Károly: A kampány folytatódik... = Szabadság (Kolozsvár), júl. 1./
