|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: IKESZ-csoport 2009. június 16.A kommunista rezsim áldozatainak erkölcsi és anyagi kártérítéséért, jogaik érvényesítéséért kíván hatékonyabban küzdeni a Volt Politikai Foglyok Egyesülete – hangzott el a több mint 2500 tagot számláló szervezet Maros megyei képviseletének napokban megtartott évi közgyűlésén. Nistor Man, a megyei fiókszervezet elnöke elmondta: a volt politikai foglyok számát a rendszerváltás előtt közel egymillióra becsülték, az egyesület tagjainak száma azonban évről évre csökken. „A falun élők közül sokan panaszkodnak amiatt, hogy a helyi hatóságok nem akarják tudomásul venni, hogy a volt politikai foglyok adómentességet élveznek a törvény szerint. A polgármesteri hivatalok mindenféle új illetéket találnak ki, és arra hivatkoznak, hogy azokra nem vonatkozik a korábban meghozott törvény. Elfelejtik, hogy annak idején mindenünket elvették, nem volt jogunk a tanuláshoz” – mondta az elnök, aki 13 évet ült börtönben. Nagyon sok volt politikai fogoly nem kapta vissza elkobozott vagyonát. Az 1990-es évek elején nagyon sok államosított házat értékesített a kormány. Majd 2005-ben a kormány létrehozott egy pénzalapot, amelyből kártérítenék azokat a volt tulajdonosokat, akiknek az állam nem tudta természetben visszaszolgáltatni az ingatlanjaikat. Maros megyében azonban még senki nem látott egy banit sem, ami ebből az alapból származott volna. A Maros megyei szervezet egyik alelnöke, Bustya Dezső nyugalmazott református lelkész 1952-ben az úgynevezett IKESZ-csoport tagja volt. Illegális, kommunistaellenes szervezetet alakítottak. Harmincöten keveredtek bele az ügybe, mindnyájukat elítélték. „Feleségem is két évet ült, szintén az IKESZ-per nyomán. Annak idején olyan indokolással rehabilitáltak bennünket, hogy kiskorúak voltunk, amikor azok az események zajlottak, amiért korábban elítéltek. Így én is gyakorolhattam a református lelkipásztori hivatást. Persze ez nem mentesített a későbbi hátrányoktól és zaklatásoktól” – magyarázta Bustya Dezső. Jelenleg a volt politikai elítéltek minden börtönben eltöltött évért havonta 200 lejnyi kártérítést kapnak. /Máthé Éva: Erkölcsi, anyagi kártérítésért küzdenek a volt politikai foglyok. = Krónika (Kolozsvár), jún. 16./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||