|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Katona Jozsef Muzeum/Emlekhaz (Kecskemet) 2004. november 22.Dr. Bárth János néprajzkutató a kecskeméti Katona József Múzeum igazgatója Úz-völgyi magyarok című kötetet mutatták be nov. 20-án Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban. A szerzője negyedik erdélyi vonatkozású munkáját tette le az asztalra. Kató Zoltán múzeumigazgató elmondta, a gyimesi csángó eredetű magyarokat bemutató, településtörténeti és népesedési tanulmány az első önálló néprajzi kötet Úz völgye népéről. A kötet bemutatja, miként kovácsolódott közösségé a Gyimesekből a múlt század elején érkezett, majd szétszórtan letelepedett népcsoport. /Mózes László: Önszerveződés az Úz völgyében. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 21./2009. július 18.Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||