|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Kereszteny-szocialis Nepi Szovetseg /UPSC/ 2006. október 24.Saját párt, a Keresztény-szociális Népi Szövetség bejegyzését kezdeményezi Ioan Talpes, volt titkosszolgálati vezető. Úgy nyilatkozott: a párt jobb-közép ideológiát követ. Talpes szenátor kifejtette: mindenkivel nyitottak, leszámítva az RMDSZ-t. Ioan Talpes Ion Iliescu államfő tanácsadója és a Nastase kormány minisztere volt, az SZDP-t azután hagyta ott, hogy Mircea Geoanat pártelnökké választották. /Pártot alapít Talpes. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2007. február 1.Ioan Talpes, a Népi Szociális Keresztény Szövetség (UPSC) elnöke kijelentette: az ország jelenlegi elnöke azok élén áll, akik az erkölcsi tisztogatás elkezdésére megadták a jelet. /Hazai krónika. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 1./ Talpes 1992 és 1997 között a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetője volt.2007. július 12.Ioan Talpes Déván sajtóértekezletet tartott. Az újságírók korántsem a népi, szociális és keresztény doktrínákat egyaránt hirdető új pártja (UPSC) érdekelt, sokkal inkább az a remény, hogy talán sikerül kifürkészni, mi is rejlik egy olyan ember fejében, akit Iliescu és Basescu elnök egyaránt kinevezett vagy önjelölt tanácsadójává fogadott, és aki 2004-ben baloldaliból jobboldalivá vált. Az 1989 előtt fényes katonai és történészi pályát befutó Talpes 1992 és 1997 között a Külügyi Hírszerző Hivatal vezető tisztségét is betöltötte. A szekus-dossziék kapcsán tett nyilatkozataival arra utal, hogy a belföldi politika szamárlétráján reális lépcsőt jelent a vele való parolázás. /Gáspár-Barra Réka: Ioan Talpes sajtóértekezlete Déván. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 12./2007. szeptember 13.A titkosszolgálatok történetében talán először fordult elő, hogy egy volt hírszerzési vezető megerősítsen egy nem létező információt. Romániában történt, 2007. szeptember 11-én, a legvéresebb terrortámadás hatodik évfordulóján. Románia is felmerül a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadásokról készült egyik jelentésben. A Libération című lap az FBI-tól szerzett értesülésekre hivatkozva közölte, hogy egy romániai mobiltelefonszám is megjelent a támadások kitervelője, Mohamed Atta híváslistáján. A Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ cáfolta az értesülést, hasonlóképpen Ion Iliescu volt államelnök, illetve Adrian Nastase akkori kormányfő. Időközben Franciaországból megérkezett a cáfolat. A Libération újságírója összetévesztette Románia hívószámát (00 40) a németországi Hamburgéval (040). Ennek ellenére Ioan Talpes, az egykori államfő, Iliescu volt állambiztonsági tanácsadója kijelentette: emlékszik az „incidensre”. A Libération cikke kapcsán Ioan Talpes elmondta, hogy a World Trade Center elleni támadás kitervelőjének romániai kapcsolata szóba került a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén, sőt a Román Hírszerző Szolgálat /SRI/ vizsgálatot is folytatott az ügyben. A következtetéseket nem látta – „azt feltehetően egyenesen az amerikai hírszerzéssel közölték” –, csupán arra emlékszik, hogy „nem volt sokkoló”. Adrian Cioroianu külügyminiszter, aki vizsgálatot rendelt el, illetve a SRI szóvivője tagadta, hogy a kérdés a szolgálat szintjén valaha felmerült volna. Ioan Talpes, még mielőtt Ion Iliescu nemzetbiztonsági tanácsadója lett volna, a Külső Hírszerző Szolgálat (SIE) vezetője volt. A Nastase-kormányzat idején nemzetbiztonsági tanácsadóként ő kezdeményezte a Hírszerzési Közösség létrehozását, amely az összes titkosszolgálattól befutó információkat kezelte volna. A terv csak később, Traian Basescu idején vált valóra, mert Adrian Nastase kormányfő átlátta: nem tudja megakadályozni, hogy a struktúra az államfő ellenőrzése alá kerüljön, ezért arra összpontosított – sikerrel –, hogy az ötlet meghiúsuljon. A Talpest körüllengő titokzatosságot fokozta, hogy a Nastase-kormányzat félidején otthagyta az elnöki palotát, hogy kormányfő-helyettesként „segítse” az Iliescuval egyre hűvösebb viszonyt ápoló miniszterelnök munkáját. A 2004-es választások után Talpes kilépett a PSD-ből, amelynek listáján szenátori mandátumot szerzett, és megalakította a Keresztény-szociális Népi Szövetséget (UPSC). Sajtóhírek szerint közvetlenül Traian Basescu megválasztása után elment a Cotroceni palotába és felajánlotta szolgálatait a frissen beiktatott államfőnek. Akkor Basescu nevében a demokraták cáfolták, hogy az államfőnek bármi köze lenne Iliescu egykori bizalmasához, Talpes azonban tett néhány szolgálatot az államfőnek. /Sz. L. : Rosszul emlékezett a volt SIE-főnök. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 13./lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||