Megjelent a Vallásosság és nemzettudat - vizsgálódások Erdélyben /Kerkai Jenő Egyházszociológiai Intézet, Budapest/ című munka, melyben egy-egy tanulmányt adott közre Tomka Miklós vallásszociológus és Gereben Ferenc művelődésszociológus. Előbbi a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetének főmunkatársa, az Országos Lelkipásztori Intézet Vallásszociológiai Központjának igazgatója, utóbbi a magyarországi Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának tanára, és a budapesti Kerkai Jenő Egyházszociológiai Intézet vezetője. Tomka Miklós leszögezte, hogy a vallásosság milyensége nem megítélés, hanem vállalás kérdése. Vallja, hogy ″... a mai élő vallásosság tőke, ami megmenthető a jövő javára. Kérdés, hogy hogyan? Hogyan lehet felkészülni a türelmetlenül kopogtató modernizációra? (...) Mi ma sokmindent tudunk arról, hogy miért vesztett az európai kereszténység embermilliókat. Ezt a tudást használni lehet. (...) Erdély okulhat a magyarországi társadalom veszteségeiből, hibáiból, ″viszonzásul″ adhat valamit saját hívőbiztonságából, s hozzájárulhat az egész magyar kereszténység gyógyulásához″. A magyarországi 64 százalékkal szemben az erdélyi magyarok 81, az erdélyi románoknak pedig 82 százaléka hiszi, hogy az egyház az embereket az igazságra tanítja. Gereben Ferenc kifejtette, hogy az erősen kisebbségi helyzetben benne rejlik a fokozott késztetés (az asszimiláció mellett) az identitás vállalására. Gereben Ferenc rámutatott arra, hogy egyértelmű kapcsolat áll fenn a vallásosság és a tudatos identitásvállalás között az érzelmi hangoltság tekintetében: ″A templomba soha nem járó és nem imádkozó rétegek (Erdélyben nincsenek sokan; az ottani felnőtt magyar népességnek mindössze 6-7%-át teszik ki) az identitás kérdésében lényegesen közömbösebbek az átlagnál; a rendszeresen imádkozók, de különösen a rendszeres (hetenkénti) templomlátogatók pedig kitűnnek a nemzeti azonosságtudat pozitív beállítódású típusaiban″. - Nincs különbség az erdélyi katolikusok és reformátusok nemzeti identitásarculata szempontjából. A nemzeti önkép, múlt- és jövőkép a legreálisabb a művelt egyetemi ifjúság és az értelmiség körében. A torzulások az alacsony műveltségi fokkal (pl. románul végzett inasiskola) és az életkorral fokozódnak. Örvendetes, hogy a 90-es évek első feléhez viszonyítva a magyar történelem ismerete felértékelődött. /Fodor György: Vallásosságunk és nemzettudatunk helyzete. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./
