|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Kolozsvari Koreografiai Intezet 2008. január 24.A 81 éves, Kolozsváron élő Kovács Ildikó bábrendező január 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Délelőtt még interjút adott egy szakfolyóirat számára, délután pedig tervezte, hogy munkatársával, Simó Enikővel a János Vitéz bábváltozatának színpadképén dolgozik – erre már nem kerülhetett sor, a déli órákban agyvérzés érte. Kovács Ildikó 1927. december 5-én született Sepsiszentgyörgyön. Tanulmányait Budapesten, majd Kolozsváron, a Koreográfiai Intézetben végezte. 1949-től a kolozsvári Bábszínházban kezdett dolgozni, majd 1955–58 között Marosvásárhelyre ment át. Visszatérve Kolozsvárra pantomimműhelyt, indított a bábszínház fiatal művészeivel, amelynek előadásai népszerűségnek örvendtek az egyetemi fiatalság és a helybéli értelmiség körében. 1984-ben nyugdíjazták. 1990-ig hazai színházakban nem rendezhetett, de Magyarországon több intézmény is munkát ajánlott számára. Kecskeméten több időt töltött, és újabb bábos nemzedéket nevelt ki – ahogy ő fogalmazott, a kolozsváriak után a második „aranycsapatot”. A rendszerváltás után újra rendezni kezdett Kolozsváron, az Ördögverő jóbarátok című előadását most is műsoron tartja a Puck Bábszínház. Munkásságát számos díjjal jutalmazták hazai és külföldi fesztiválokon egyaránt. /Elhunyt Kovács Ildikó bábrendező. = Krónika (Kolozsvár), jan. 24./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||