|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Kovaszna Megyei Versenyhivatal 2009. május 18.Mindössze néhány percig tartó „kirakat”-versenyvizsgák után kihirdetett győztesekkel pótolják a kormánypártok Székelyföldön az intézmények éléről leváltott magyar igazgatókat – számoltak be a tisztséget ismét megpályázó menesztett igazgatók, az RMDSZ Hargita, illetve Kovászna megyei politikusai. Korodi Attila képviselő elmondta: legutoljára ‘89 előtt történt ilyen mértékű személycsere a megyei intézmények élén. A háromszéki magyar ifjúsági szervezetek, tiltakozó akciókra készülnek, amelyekkel Tischler Ferenc, az Ifjúsági Igazgatóság leváltott vezetője mellett foglalnak állást. Borboly Csaba, az RMDSZ Csík területi szervezetének elnöke szerint célzott leváltások történtek. A vizsgák „mímeléséről” számoltak be Háromszéken is, ahol a múlt héten szintén elkezdődött a korábban megszüntetett igazgatói tisztségek betöltése. Miközben zajlik az eddigi magyar intézményvezetők lecserélése, a két kormánypárt háromszéki vezetői sajtótájékoztatójukon úgy nyilatkoztak, hogy a leváltások nem etnikai-, hanem szakmai és politikai alapon történnek. A két kormánypárt helyi vezetője úgy nyilatkozott, hogy megtartják tisztségében Keresztély Irma főtanfelügyelőt, Deme Juditot, az Egészségügyi Igazgatóság vezetőjét, Sikó Barabási Sándor főállatorvost, Puskás Zoltánt, a konkurenciahivatal vezetőjét és Mild Zoltánt, az építkezési felügyelőség igazgatóját, mert ők szakmailag megfelelnek. /Horváth István, Kovács Zsolt: Mímelt versenyvizsgák. Tüntetést szervez az RMDSZ Székelyföldön a magyar igazgatók leváltása ellen. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 18./2009. május 19.Háromszéken csak hat magyar intézményvezető marad tisztségben: Keresztély Irma főtanfelügyelő, Deme Judit, a Közegészségügyi, Sikó-Barabási Sándor, az Állategészségügyi, Bartók Botond, a Művelődési Igazgatóság, valamint Mild Zoltán építészeti főfelügyelő és Puskás Zoltán, a versenyhivatal területi igazgatója. Az igazgatói leváltások kapcsán Tamás Sándor megyei tanácselnök elmondta: „ilyen méretű tisztogatás még soha nem történt, gyakorlatilag oda jutottunk vissza, ahonnan húsz éve elindultunk”. /Kovács Zsolt: Háromszéken hatan élik túl a hivatalok „magyartalanítását”. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 19./2009. május 28.Két-három tisztségben maradt magyar intézményvezető is jelezte, hogy belépne a Demokrata–Liberális Pártba (PD-L) állította sajtótájékoztatóján a párt háromszéki ifjúsági szervezetének elnöke. Dan Suciu kifejtette: több magyar igazgató jelezte, hogy belépne a pártba. Hozzátette: a párttagságot senki számára nem tették kötelezővé, így a 2-3 magyar igazgató önszántából jelentkezett. Háromszéken csak hat magyar intézményvezető maradt tisztségben: Keresztély Irma főtanfelügyelő, Deme Judit a Közegészségügyi, Sikó-Barabási Sándor, az Állat-egészségügyi, Bartók Botond, a Művelődési Igazgatóság vezetője, valamint Mild Zoltán építészeti főfelügyelő és Puskás Zoltán, a versenyhivatal területi igazgatója. /Pártot váltanak a tisztségben maradt magyar igazgatók? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 28./lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||