|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Liszt Ferenc Zenemûveszeti Egyetem Szimfonikus Zenekara 2008. április 11.Még idén fel szeretné újítani 150 éves templomát a Bihar megyei Gyanta 248 lelket számláló református gyülekezete. A munkálatok kivitelezéséhez a szükségesnek csekély hányada gyűlt össze, jelezte Soós József-Tamás lelkész. A Művelődés- és Vallásügyi Minisztérium mindössze 10 ezer lejjel járult hozzá a nagyszabású munkálatokhoz, míg a helyi önkormányzat csupán 5 ezer lejjel. A környező román falvak ortodox gyülekezeteit nagyobb összegekkel támogatják. A templom felújítása érdekében jótékonysági koncertet tartott Budapesten a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara. A koncert mellett Boros Zoltán Fekete vasárnap című dokumentumfilmjét is vetítették. Boros Zoltán rendező filmje az 1944. szeptember 24-i gyantai tragédiának állít emléket. Ekkor ugyanis a behatoló román csapatok 41 magyar civil férfit, nőt és gyermeket végeztek ki, illetve kirabolták és felgyújtották a református parókiát. Az áldozatok emlékét 2004 óta a református templom mellé állított emlékmű is őrzi. Nem ez az első alkalom, amikor jótékonysági esemény bevételéből építkeznek a gyantaiak. Az 1944-ben lerombolt parókia helyett 2001-ben nyílt először lehetőségük, hogy új papi lak építésébe kezdjenek. 2006 nyarán képzőművészeti alkotótábort szerveztek, a művészek által Gyantán hagyott alkotásokat aukció keretében értékesítették. /F. N. L. : Építkezés jótékonyságból. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||