Százharminc éve, 1879. június 10-én született Kolozsvárott Szabó Dezső író, publicista, a két világháború közötti szellemi élet egyik legvitatottabb alakja. A kolozsvári református gimnáziumban, majd a budapesti egyetem magyar-francia szakán tanult, az Eötvös Kollégium ösztöndíjasa volt. 1908-tól Nagyváradon, Székelyudvarhelyen, Sümegen, Ungváron és Lőcsén is tanított, s mindenhonnan botrányos körülmények közepette helyezték tovább. A Nyugat és a Huszadik Század című folyóiratok körébe került, de Az individualizmus csődje című tanulmánya körül támadt vita után szakított a liberális, polgári beállítottságú lapokkal. Az 1918-as őszirózsás forradalmat, majd a Tanácsköztársaság kikiáltását is üdvözölte, de a lelkesedést hamarosan mély kiábrándultság követte, s a proletárdiktatúra elől vidékre menekült. 1918-ban fejezte be legismertebb művét, Az elsodort falut. A magyarságról, a népről vallott nézeteivel a népi mozgalom előfutárává, eszmei úttörőjévé vált. 1925-ös Segítség! című pamfletregényében a kor szellemi-erkölcsi romlottságát támadta, az 1930-as évektől kezdve a német befolyás erősödésének veszélyeire figyelmeztetett. 1934-ben indította el a Ludas Mátyás Füzetek című egyszemélyes folyóiratát, melynek 1942-ig nyolcvan száma jelent meg. Életének utolsó éveiben az Életeim című önéletrajzi kötetének megírása foglalta le minden idejét, a mű majd csak 1965-ben jelenhetett meg /cenzúrázva/. Budapest ostroma idején magányosan, az állandó nélkülözéstől legyengülve halt meg 1945. január 13-án. /130 éve született Szabó Dezső. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 13./
