|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: MTA Allam- es Jogtudomanyi Intezet 2005. június 8.Magyarországon június 7-én megválasztották az új köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót, Sólyom László 1942. január 3-án született Pécsett. Jogi egyetemet, majd könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken tanársegéd volt, s a német polgári jogból is doktorált. 1969-83-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75-ben az Országgyűlési Könyvtárban tudományos kutató, 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár. 1989-től az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 1990-1998 között az első elnöke volt. Sólyom László 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, s 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is. Kezdettől fogva részt vett a Duna mozgalomban. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórumnak alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt. Tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. Sólyom László, az ellenzék jelöltje nyerte az államfőválasztást – jelentette be Mandur László, az Országgyűlés elnöke. „Pártokon kívül álló jelöltként választott meg az Országgyűlés” – mondta Sólyom László. /Sólyom László a Magyar Köztársaság megválasztott új elnöke. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 8./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||