|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: MTA Strategiai Tanulmanyok Programbizottsag 2008. július 10.2007 után a tudományos igényű magyarországi stratégiai tervezés nem hagyhatja figyelmen kívül az együttműködést a szomszédos államokkal, és nem hagyhatja figyelmen kívül a határokon túl élő magyar közösségek szempontjait. Erről az új történelmi helyzetről folytatott az elmúlt év során konzultációkat Glatz Ferenc, az MTA Stratégiai Tanulmányok vezetője Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártja elnökével, Markó Bélával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökével és Pásztor Istvánnal, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökével. Megállapodtak, hogy július 8-án, Budapesten szűk körben, szakértők jelenlétében közös baráti eszmecserére jönnek össze. A vitára az akadémiai Stratégiai Tanulmányok vezető kutatóit, intézetigazgatókat és az EU-ban a kisebbségi kérdésben illetékes magyar parlamenti képviselőket hívtak meg. A találkozón egyetértés született a következőkről. Mind a magyar állam, mind a határokon túli kisebbségi magyar politikai szervezetek legyenek továbbra is elkötelezettek az európai kontinens etnikai-nemzeti sokszínűségének megtartásában és modernizálásában. A kisebbségi magyarság politikai szervezeteinek – de ugyanígy a magyar államnak – továbbra is fontos feladata a kisebbségek közösségi érdekérvényesítése és a magyarok önazonosságának erősítése. Olyan magyar nyelvű politikai szervezeteket tartanak kívánatosnak, amelyekben mind a nemzeti, mind a világnézeti-szociális önazonosságok megférnek. Kívánatos, hogy a térség magyarsága az itt élő különböző népek egymásrautaltságának megfogalmazója és az együttműködés ösztönzője legyen. A tudományos igényű magyarországi stratégiai tervek számoljanak a határon túli magyar politikai és értelmiségi elit együttműködésével. Legyen a térség magyarsága a regionális modernizációs stratégiai programok tervezésének és végrehajtásának motorja. Új szövetséget kell találni a párt- és szakértelmiség között. Tudomásul kell venni: a szakpolitika is része a nemzetpolitikának. A 2007 után kialakult új helyzetben, számba kell venni a magyar-magyar politikai kapcsolatok eszköztárát és intézményeit. A budapesti találkozón megegyezés született konkrét témakörökben szakmapolitikai stratégiai tervező testületek létrehozására. Ezen testületek helyzetfelmérés után konkrét cselekvési programokat fogalmazhatnak Négy stratégiai szakpolitikai tervező testületet hívnak létre szeptember 15-ig. Ezek: Kultúrpolitika (oktatási intézményrendszer és kulturális örökség katasztere); Természet- és vízgazdálkodás (éghajlatváltozás, mezőgazdálkodás és vízgazdálkodás, Duna-program); Területfejlesztés (határ menti térségek és vidékfejlesztés); Térbeli elérhetőség, infrastruktúra (közlekedés, informatika); Emberi és kisebbségi jogok Európában; A programok előkészítő munkálatait az MTA Stratégiai Tanulmányok Programbizottsága koordinálja. Csáky Pál, Glatz Ferenc, Markó Béla, Pásztor István /Nyilatkozat. Európai magyarságpolitika. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 10.lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||