Intézménymutató:
Magyar Reformatus Presbiteri Szovetseg
2006. június 3.
Kövesdi Kiss Ferenc mindent összegyűjtött a mezőségi falvak történetéről. Többen mondták, ezt a munkát meg kell jelentetni. A könyvet hasznosnak, hiánypótlónak, tekintették, de az óriási munkára nem vállalkoztak. Másokat az tartott vissza, hogy Kiss Ferenc a mű minden sorához, minden szavához ragaszkodott. Talán ezen a konokságán is múlott, hogy a rendszerváltást követően, amikor mindent kiadtak, a Mezőség krónikája Erdélyben nem jelent meg. A Deus ex machina Papp Vilmos kőbányai lelkész, egyetemi tanár, a Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökének személyében érkezett, aki tisztelője és hűséges társa lett Kiss Ferencnek a mezőségi utakon, rendezvényeken. 1995-ben Még szólnak a harangok címmel a szövetség kiadta a monográfia rövidített változatát, 2006-ban pedig a Kráter Műhely Egyesület az egész könyvet: Riadóra szól a harang. A kiadó terve szerint eljut valamennyi településre, amelyről szó esik benne. Papp Vilmos és szövetségesei az egyedülálló és minden elismerést megérdemlő vállalkozás során óriási munkát végeztek. Ezt különlegesen szép könyvet Kiss Ferenc nem láthatja már. A kérdésre, hogy mikor kezdett érdeklődni a Mezőség iránt, a 90. születésnapjára készült beszélgetésben vallotta, hogy már 1933 tavaszán felébredt benne a kíváncsiság. Aktív felelősséggel 1940 után kezdte járni a Mezőséget. 1944 májusáig minden vasárnap látogatta a falvakat. Az 1960-as évek végén ment el ismét tájékozódni. Útjai során 147 település adatait jegyezte fel, s közben mindenütt legalább háromszor megfordult. A régi dalárdistákat, tanítókat, lelkészeket kereste és közben számba vette a falvak történetét. Az eredmény a monográfia, a Riadóra szól a harang, amely 1891-től mutatja be a Mezőség településeinek helyzetét, s köztük száznál több haldokló eklézsia sorsát. A vállalt feladatot sohasem fejezte be. 90-es éveihez közeledve a marosvásárhelyi Vártemplom örökös presbitere, a mezőségi szórványok őre szinte megszállottsággal hitt abban, hogy meg lehet menteni az omlófélben levő göci református templomot. Neki lett igaza. A mezőpanitiak felújították a templomot. Kiss Ferenc a mezőméhesi a frátai találkozókat a közösségépítés érdekében szervezte meg. Azt vallotta, hogy a Mezőség népünk szíve, s ha az megszűnik dobogni, akkor a tömbmagyarság egészsége is romlani kezd. /Bodolai Gyöngyi: Kövesdi Kiss Ferenc. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 3./
2009. július 28.
Budapesten, a kőbányai református templom kertjében július 26-án, vasárnap kopjafát avattak a Mezőség apostola, Kövesdi Kiss Ferenc /1913–2004/ emlékére. Az ötlet dr. Papp Vilmos nyugalmazott kőbányai lelkésztől, teológiai professzortól, a Magyar Református Presbiteri Szövetség volt elnökétől származik, aki évtizedeken át hűséges támogatója volt Kiss Ferenc mezőségi kutató- és szervező munkájának. Az avatóünnepségen a Horváth Márton polgármester vezette mezőségi mócsi és mezőkeszüi vegyes tánccsoport lépett fel. A templomban Kiss Ferenc életéről és tevékenységéről, műveiről és a Mezőségről készült kiállítás fogadta az érkezőket. Papp Vilmos közbenjárása révén a Magyar Református Presbiteri Szövetség támogatásával 1995-ben jelent meg Kövesdi Kiss Ferenc első Mezőségről szóló kötete: Még szólnak a harangok! A már vaskosabb másodikat a Kiss Ferenc iránti tiszteletből a Kőbányaiak Kőbányáért Egyesület adta ki 1997-ben, Riadóra szól a harang! címmel. Ezek a kötetek ihlették a Kráter Műhely Egyesületet, amely Kövesdi Kiss Ferencnek a Mezőségről készült, száz évre visszatekintő monográfia teljes szövegét jelentette meg 500 oldalon. A tizenegy gyermekes székelykövesdi család ötödik gyermekét Isten választotta ki a szolgálatra – hangzott el dr. Papp Vilmos ismertetőjében, aki felidézte Kiss Ferenc hányatott életét. Kiss Ferenc ahol megfordult, nemcsak a gyermekeket, hanem a fiatalokat, szülőket is nevelte, dalárdát szervezett, színdarabokat tanított be, gazdasági ismeretekre oktatta a közösséget. Többször bejárta Mezőség mind a 147 települését, s összegyűjtötte a fellelhető adatokat a népesség alakulásáról, templomokról és iskolákról, papokról és tanítókról, dalárdákról és egyesületekről. Munkája nem puszta adattár, hanem nemzetmegtartó, családmegtartó biztatás arra, hogy a szórványról nem szabad lemondani. Azt vallotta, hogy „a Mezőség népünk szíve! S ha e szívvel baj történik, odalesz Udvarhely és Várad, Somogy és Zala”. A dalárdákról, kórusokról szóló kötete még kiadásra vár, s megérdemelné, hogy a Mezőségen is méltó emléket állítsanak Kiss Ferencnek. /Bodolai Gyöngyi: A Mezőségtől Kőbányáig. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 28./
