Intézménymutató:
Magyar Termeszettudomanyi Muzeum (Budapest)
2005. augusztus 3.
Múzeumok határok nélkül – természettudományos muzeológiai kapcsolatok a Kárpát-medencében címmel kezdődött meg augusztus 3-án Sepsiszentgyörgyön a természettudományos muzeológusok huszonharmadik, közel egyhetes találkozója. A Székely Nemzeti Múzeumban félszáznál több Kárpát-medencei magyar szakember gyűlt össze. – A rendezvény célja a közös kutatómunka újraindítása, mert már a XIX. század első felétől egészen az első világháborúig alapvető kutatás folyt Erdélyben, a Magyar Természettudományos Múzeum munkatársai és az erdélyi muzeológusok együttműködtek, magyarázta Kocs Irén sepsiszentgyörgyi muzeológus, a találkozó főszervezője. A Kárpát-medence-szerte pusztuló adatok megmentése érdekében fontos a közös pályázatokban való gondolkodás. El kellene készíteni a Kárpát-medencében található múzeumokról egy gyűjteményes kiadványt. /Mózes László: Székelyföldön mostohagyermek a természettudomány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./
2005. október 24.
Rendhagyó kiállítás nyílt október 21-én Kolozsváron a Fehér Galériában. A résztvevők nem csupán az erdélyi tájakat, barlangokat megjelenítő, látványos természetfotókat értékelték, hanem alkotójuk, Balogh Ernő (1882–1969) geológus professzor személyiségére is emlékeztek. A Ferenc József, később pedig a Bolyai Egyetem tudós professzorának, a földtan tanszék egykori vezetőjének emlékére rendezett fényképkiállításon az Erdélyi Kárpát Egyesület elnöke, Lukács József méltatta a két világháborút megélt, az erdélyi magyar értelmiségi számára különösképpen nehéz időkben tevékenykedő jeles mineralógus munkásságát. Ajtay Ferenc tanár Balogh Ernő nemzetközileg is elismert tudományos munkásságát ismertette. A diákjai által az ásványtan élő lexikonának nevezett professzor, az erdélyi barlangkutatás kiváló szakembere színes egyéniségével mágnesként vonzotta a szakma fiatalabb művelőit. A tudós közéleti munkássága is jelentős, százával jelentek meg a tudománynépszerűsítő és honismereti cikkei. Jelentős szerepet vállal az EKE újjászervezésében és vezetésében, az Erdély című folyóirat szerkesztésében, valamint a Mátyás-házban lévő tájmúzeum működtetésében. Utóbbit a hatalom 1935-ben felszámolta, értékeinek egy negyedét elkobozta és az akkor alakult néprajzi múzeumnak juttatta. Az értékes könyvtár anyagának nagy része szintén a politikai változások áldozatává vált. Dr. Mészáros Ferenc, a budapesti Magyar Természettudományi Múzeum igazgatója elmondta: büszke arra, hogy intézménye a magyar kultúra pótolhatatlan részét képező fényképek birtokosa. Magyari Gábor geológus, a hagyaték egyik gondozója elevenítette föl a tudós professzorhoz fűződő emlékeit. Végezetül pedig Balogh Ernő unokája, ifjabb Balogh Ernő orvos mesélte el, hogyan bukkant az üveglemezekre marosvásárhelyi otthonuk padlásán és vállalta föl a hagyaték gondozását. /Németh Júlia: Dokumentumok a múltból a jövőnek. Balogh Ernő fotográfiái a Fehér Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./
2007. december 3.
Dr. Mészáros Miklós (1927–2000) kolozsvári földtanprofesszor emlékére tartott konferenciát december 1-jén a Bolyai Társaság a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem főépületében. Dr. Mócsy Ildikó tanszékvezető és Wanek Ferenc szervező megnyitó szavai után plenáris előadások következtek. Dr. Dudich Endre (Magyarhoni Földtani Társulat) felelevenítette a Mészáros Miklóssal 1958-tól annak haláláig tartó együttműködésüket. Nagy tudású, közvetlen embernek, segítőkész munkatársnak ismerte meg, akivel élmény volt dolgozni. Dr. Kecskeméti Tibor (Magyar Természettudományi Múzeum) negyven évig dolgozott együtt a kolozsvári professzorral. Bejárták az Erdélyi-medence földtani nevezetességeit. Mészáros Miklós nemzetközi mércével kitűnően felkészült kutató volt. Ajtay Ferenc, a Bolyai Tudományegyetem egykori hallgatója tanárától sajátította el a logikus gondolkodást és a kutatómunkában az időszerűség elvének alkalmazását. Mészáros Miklós – 300 szakdolgozat, 6 könyv, 2 monográfia, 11 egyetemi jegyzet és 500 újságcikk szerzőjeként – nem véletlenül lett a Román Földtani Társaság alelnöke, a Román Paleontológiai Társaság elnöke, a Román Akadémia tagja. Fazekas Loránd azokra a tudománynépszerűsítő írásokra hivatkozott, amelyeket Mészáros professzor a Szatmári Friss Újság Zöld Oldalában 1997–1999 között havonta megjelentetett. Javaslat hangzott el: indítsanak gyűjtést egy akadémikushoz méltó házsongárdi síremlék felállítására. Az emlékkonferencián, amely délután szakdolgozatok ismertetésével folytatódott, részt vett a professzor családja. /Ö. I. B. : Kegyelettel egy tudós pályafutásáról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./
2008. január 22.
Egy román újságíró körkérdést küldött szét: mi a véleményük arról, hogy a mai fiatalokat egyáltalán nem érdekli a kultúra. A magyar közbeszédben is téma ez. Erről fejtette ki véleményét Herédi Zsolt. A kulturális piacon az elmúlt időszakban mind a kínálat, mind a kereslet is megnőtt, egyre változatosabb is lett. Nem lehet ugyanakkora színház- vagy mozi látogatottságot elvárni ma, mint a rendszerváltás előtt, amikor a vizuális kultúra lehetőségei egy színházi előadás vagy nagy ritkán egy nézhető mozi vagy tévéfilmre szorítkoztak. Nemcsak a fogyasztó pénzéért, hanem az idejéért is versengeni kell. A fiatalok olyan tudást akarnak felhalmozni, amit a későbbiekben fel tudnak használni. Megnőtt a fiatalok vizuális kultúra iránti igénye. Egyre inkább teret hódít a szórakozás, illetve a tömegkultúra. Múzeumlátogatásra ösztönző marketingfogás volt, hogy több látogató – csoportok, (nagyobb) család – esetén olcsóbb volt a jegy. Ezt ma már szinte minden nagyobb múzeum árpolitikája alkalmazza. Ösztönző fogás neves szakemberek meghívása, előadása, vagy kérdezz-felelek szerű beszélgetés szervezése a látogatókkal. Gyerekek körében nagy divatja van a dinóknak. Ezt lovagolta meg a budapesti Természettudományi Múzeum is. Itthon is lehetne hasonlót kezdeményezni. Sok idősebb kolléga ellenségesen fogadja az újító szándékú fiatalok ötleteit. A különböző megemlékezéseken sokszor az iskolásokat szeretnék kirendeltetni közönségnek. Továbbra is túlsúlyban vannak a múltidéző témák, azonban inkább lejáratják, az amatőr „marketinggel” a témát. Másik fékező erő a magyarországi társadalom és sajtójának tekintélyes része, amelyik hagyományőrző archaikus társadalomnak szeretné megtartani a határon túli magyarságot. A világban zajló kulturális folyamatok mellett sok tekintetben lemaradt a hazai magyar nyilvánosság, az ifjúsági szubkultúra csak mostanában kezd támogatást kapni. A magyar pályázati pénzek csak a paraszti kultúra művelőinek, netán a komolyzenének voltak fenntartva. Amikor a hazai politikusok a fiatalok tömege előtt akarnak beszélni, koncertturnét szerveznek ismert együtteseknek. Gyakori a rendezvényekre való rátelepedés. Az RMDSZ a fő pénzosztó, ő számít a legnagyobb „rátelepedőnek”. A rendszerváltás után hosszú évekig az erdélyi közéletben a politika és a civil szféra személyeken keresztül teljesen egybeolvadt. Ekkor lépett színre az RMDSZ új generációja, a MIÉRT, amely az utóbbi pár évben igyekezett korrigálni e képet. Pénzosztó pozícióját kihasználva szponzorként beszállt a Transindex szervezte Médiabefutó, Humorfesztivál, és több más sikeres rendezvénybe/re. Ők irányítják a többnyire erőforrás orientált és nem problémaorientált civil szervezeteket. A pénzosztó döntéshozók befolyásolták az elmúlt időszakban a kulturális rendezvényeket, sőt az egész civil szférát. /Herédi Zsolt: A kultúraigény esete a fiatalokkal avagy rendezvényszervezők vs. valóság és modernitás. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 18., folyt. : jan. 19., 21., 22./
2009. november 26.
„Gross Arnold megformálja mindannak a szépségét, amiről azt hisszük, hogy szóra sem érdemes, ami pedig kimondva-kimondatlanul mindannyiunk számára egyszeri és megismételhetetlen” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Kovrig Nagy Ádám muzeológus Gross Arnold Kossuth-díjas grafikusművészt nyolcvanadik születésnapján. Az 1929. szeptember 25-én, Tordán született művészt Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeum egy rendhagyó, születésnapjára összeállított tárlattal lepte meg. A kiállítás a „tündérvilágot” teremtő Gross Arnold magyar tájak ihlette rézkarcolatait mutatja be. Gross Arnold a második világháború vége felé költözött Nagyváradra, majd innen szökött át 1947-ben Magyarországra. Egyetlen bőrönddel érkezett Pestre, ahol érettségi nélkül felvették az iparművészeti főiskolára. Az 1950-es években alakította ki egyéni stílusát, s azóta készíti a szivárvány színeiben pompázó rézkarcait. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Gross: 3 X 80! = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 26./
