|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Marossarpataki Ujsag 2007. július 3.Marossárpatakon nagyobb munkálatokra csak pályázati alapokból lenne lehetőség, a helyi költségvetésből szinte semmire sem futja, szögezte le Ercsei György polgármester. Új kultúrotthon építését tervezik, amely az erdélyi fejedelmek mellszobrainak helyet adó park mögötti téren kapna helyet. Marossárpatak faluban megvan az építkezési engedély a víz bevezetésére. Egyelőre csak utcai és biztonsági csapokat szerelnének fel. Rövidesen elkezdik a település régi tárgyainak az összegyűjtését falumúzeum létrehozása céljából. Még csak terv szintjén, de készül Marossárpatak falumonográfiája is. A település történetét 1943-ig megírta néhai Adorjáni Károly tanító. Most az azóta bekövetkezett eseményeket kell megírni. A Marossárpataki Újság hét éve jelenik meg rendszeresen, 160-200-as példányszámban. Egyszemélyes vállalkozás, az újságot írja, szerkeszti, tördeli, nyomtatja, sokszorosítja és kézbesíti Berekméri Edmond pedagógus. Az újságot a Marossárpatakért Egyesület adja ki. Marossárpatakon egy udvaron három épületben működik a Szent Erzsébet Alapítvány gyermekotthona, ahol a gyámhatóság által kihelyezett azon kiskorúakról gondoskodnak, akikről szüleik lemondtak. Pál atya kezdeményezésére négy éve indult be a tevékenység, kezdetben hat gyerekkel, mára közel húsz kiskorú talált itt otthonra. /Marossárpataki vendégoldal. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 3./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||