Fülöp G. Dénes, a marosvásárhelyi Vártemplom hányatott sorsú lelkésze életének 74. évében eltávozott. Fülöp G. Dénes /Alsósófalva, 1931 – Marosvásárhely, 2005/ kitörölhetetlenül beírta nevét az erdélyi magyar református egyház jelenkori történelmének lapjaira. Székelykeresztúron végezte középiskolai tanulmányait, majd a kolozsvári Református Teológia növendéke lett. 1958-tól 1959. július 7-ig a marosvásárhelyi Kistemplom segédlelkésze volt. A pappá szentelését követő napon letartóztatták, s nem sokkal később, koholt vádak alapján 11 év nehéz börtönre ítélték. Azzal vádolták, hogy ’56 őszén, a Teológia diákjaként, a magyarországi forradalommal rokonszenvező magatartást tanúsított – többekkel egyetemben. Felrótták neki, hogy később, egy alkalommal, a Teológia dísztermében tartott áhítaton a Szovjetunióba elhurcolt magyar foglyokért imádkozott. Megismerhette Szamosújvár hírhedt börtönét, majd sokakkal együtt a Duna-delta mocsaras szigetein vágta a nádat, rabtársai között volt Csiha Kálmán, a későbbi püspök, Páskándi Géza és Dávid Gyula. Négy évet kellett letöltenie börtönökben. Kiszabadulása után csupán fizikai munkát végezhetett egy ideig, 1964-ben vállalhatott ismét lelkipásztori szolgálatot. 1984-ben tért vissza Marosvásárhelyre, a Vártemplomba, s itt szolgált egészen 2002-ben történt nyugdíjaztatásáig. Ekkor hozta tető alá azokat az intézményeket, amelyek azóta a város, a környék egyházi és közművelődési életében meghatározó szerepet töltenek be. Sikerült megteremtenie a marosvásárhelyi Kántor-tanítóképző Főiskolát, a Calepinus elnevezésű idegen nyelvű népfőiskolát, a Vártemplom Diakóniai Otthonát, kórusokat hozott létre, elindította az Új Kezdet című folyóiratot. /Nagy Pál: Lelkek hű pásztora volt… = Népújság (Marosvásárhely), jan. 28./
2006. június 12.
Amikor gyereket vállalunk, teremtő társai vagyunk a Jóistennek. És van-e ennél nagyobb öröm, megtiszteltetés? Hiszen a legnagyobb boldogság az életben, amikor látjuk nőni a gyerekeinket – vallja a Maros megyei Udvarfalván élő Zólyomi házaspár, 11 gyereknek adtak életet. – Engem a Jóisten is édesanyának teremtett – mondja félig tréfásan, félig komolyan Zólyomi Rozália, Rozi asszony. Eleinte Marosvásárhelyen dolgoztam Zólyomi József mint karbantartó kőműves, egészen 91-ig, amikor leépítéssel kikerült a vállalattól. Azóta maszek munkából él, sokat dolgozik Magyarországon. Büszke, hogy az új ház két keze munkája. A fiúk pedig már igazi fiatalemberek, együtt járnak dolgozni az apjukkal. A Zólyomi brigád. Így emlegetik az apából meg fiaiból álló építészcsapatot, amely szakmailag is komoly elismerést vívott ki magának. Zólyomiék mélyen vallásos reformátusok. És nagyon szeretnek énekelni. Nagyobb ünnepeken a családi kórus rendszeresen fellép. Legutóbb Marosvásárhelyen, a Vártemplom Diakóniai Házában énekelt együtt a család, amikor a Lázáreum Alapítvány külön ünnepséget szervezett számukra. /Bögözi Attila: „Engem a Jóisten is édesanyának teremtett”. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 12./
2008. december 23.
Bibliai témákat feldolgozó festmény, szobor, tűzzománc képezi a december 21-én a marosvásárhelyi Vártemplomi Diakóniai Központ kiállítótermében nyílt tárlat anyagát. A kiállításon többek között Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Páll Lajos, Fekete Zsolt, Major Gizella, Kuti Dénes alkotásait láthatják az érdeklődők. A központ vezetője, Fülöp Ilona tiszteletes asszony és fia, Fülöp András főként azokból az alkotásokból válogatott, amelyeket a család akkor gyűjtött össze, amikor a néhai Fülöp G. Dénes még a Vártemplom lelkésze volt, ugyan a tiszteletes asszony felhívást is intézett az erdélyi képzőművészekhez bibliai témájú alkotások elkészítésére. A tárlatot Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész nyitotta meg. /Máthé Éva: Műtárgyak bibliai témára. = Krónika (Kolozsvár), dec. 23./
2009. március 31.
Kusztos Endre grafika kiállítása tekinthető meg Marosvásárhelyen. A 84 éves művészt a Vártemplomi Református Diakóniai Otthonban köszönthették a megjelentek. Kusztos Endrét Erdély egyik legkiválóbb élő képzőművészeként Vécsi Nagy Zoltán székelyudvarhelyi művészettörténész köszöntötte, felelevenítve gyorsan ívelő életpályáját. Minden nap dolgozik, mondta Kusztos Endre, aki szovátai házát és ott őrzött munkáit a városka önkormányzatának adományozta, azzal a feltétellel, hogy emlékházat létesítsenek benne, illetve támogassák egy alkotótábor működését. /Antal Erika: Tragédiák a rajzlapon. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./
