Szeptember 30-án Marosvásárhelyen emlékeztek Oltyán László /1935-1990/ újságíróra, íróra. A Népújság szerkesztősége, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, valamint a Marosvásárhelyi Írói Egyesület szervezésében emléktáblát helyeztek a Népújság szerkesztőségi épületének falára. Oltyán László, mint a Vörös Zászló, majd több mint egy év megszakítással, a Népújság munkatársa itt írta emlékezetes, meg nem alkuvó riportjait, cikkeit. Az emléktábla-leleplező ünnepségen Szucher Ervin újságíró, a Krónika munkatársa, a Pro Novum Kulturális Egyesület elnöke elmondta: egyedi alkalmon vehet részt az emlékező közönség, hiszen tudomása szerint eleddig nem állítottak még Erdélyben emléktáblát újságírónak. Oltyán László meg merte tenni, hogy amikor a rendszert dicsőítő cikkeket rendeltek tőle, megtagadta a „parancsot” és letette tollát. Kényelmes szerkesztőségi irodáját gyári műhellyel cserélte fel, inkább az inasságot választotta, és a rendszerváltásig gyári munkásként kereste kenyerét. Tófalvi Zoltán írókollégaként és barátként beszélt Oltyán Lászlóról, aki most lenne hetvenéves és tizenöt éve már nincs közöttünk. Az 1989 után továbbra is a gyárban „felejtett” újságíró – a marosvásárhelyi fekete március egyik legmegrázóbb riportjának szerzője – éles szemmel, szinte hihetetlen pontossággal jósolta meg a következményeket, elkövetkező éveket. Végül leleplezték az emléktáblát, Kolozsvári Puskás Sándor szobrászművész alkotását, Balogh József öntőmester munkáját. /Nagy Botond: Volt, aki meg merte tenni... = Népújság (Marosvásárhely), okt. 1./
2007. augusztus 23.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete hagyományos, szeptember eleji gyergyószárhegyi tábora idéntől újabb ünnepi pillanattal gazdagodik. A MÚRE nívódíjai és az évről évre szaporodó különdíjak mellett idéntől Oltyán László-emlékdíjat is osztanak. Oltyán László /Marosvásárhely, 1935. aug. 19. – Marosvásárhely, 1990. nov. 16./ szerszámlakatosként kezdte pályafutását, majd 1958-tól a helyi napilap, a Vörös Zászló munkatársa, 1959-től a bukaresti Ifjúmunkás riportere lett. 1962-től 1988-ig ismét a Vörös Zászlónál dolgozott. Irodalmi igényű, színes riportjaiban akár a teljhatalmú hatóságokkal dacolva mindig a kisember pártjára állt. Amikor úgy érezte, hogy semmiként nem állhat be a rendszert és annak vezetőjét dicsőítők sorába, 1988-ban kilépett a sajtóból, elment segédmunkásnak a gyárba. Bátor gesztusával a többség tiszteletét és a hatalom ellenszenvét vívta ki. Csak jó két hónappal a ‘89-es fordulat után térhetett vissza a helyi napilaphoz, miután annak olvasói nyílt levélben kérték Oltyán László újraalkalmazását. Halála után 15 évvel a Pro Novum Kulturális Egyesület a Népújság támogatásával, a MÚRE és a Marosvásárhelyi Írói Egyesület közreműködésével emléktáblát állíttatott a szerkesztőség Dózsa György utcai székházában. A kétnyelvű márványtáblára rögzített bronzplakett Puskás Sándor szobrászművész alkotása. /Barabás Blanka: Oltyán László-emlékdíj. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), aug. 23./
