|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Marosvasarhelyi Ugyeszseg 2006. január 11.Két bűnügyi feljelentést is tettek 2005-ben Dobricza István, a székelyudvarhelyi bíróság elnöke ellen, mert az általa vezetett tárgyalásokon magyarul beszélt a felekkel és a tanúkkal. Mindkét esetben a perben állók mindegyike magyar volt, a bíró nyelvhasználatát kifogásoló, ellene bűnvádi feljelentéssel élők a pervesztes felek. Románia alkotmánya szerint az állam hivatalos nyelve a román, de törvények biztosítják a szabad anyanyelvhasználatot. „A peres ügyek első fokon kerülnek nálunk tárgyalásra, ami azt jelenti, hogy az ügyeink nagyobb hányada helyi, tehát magyar anyanyelvű a felek és a tanúk majdnem száz százaléka” – ismertette az udvarhelyi bíróság sajátos helyzetét az elnök. Az ügyiratok természetesen románul készülnek. A hiteles tolmács alkalmazása elvileg könnyítené a helyzetüket, de ennek költségeit a vesztes félnek kell felróni az ügy lezártával. Most fordult elő először, hogy a bírót a magyar nyelv használatáért jelentsék fel a szintén magyar felek. A marosvásárhelyi ügyészség bűntény hiányában nem kezdeményezett eljárást, és az ügyeket lezárta 2005. november 15-én. „Szakmailag a kérdés rendeződött, emberileg viszont nehéz megérteni, hogy milyen utakra tévednek egyesek vélt igazukért” – zárta le a maga részéről az ügyet Dobricza István. /Kovács Csaba: Beszélhet-e anyanyelvén egy magyar bíró? Bűnvádi feljelentés a magyar nyelvhasználatért. = Krónika (Kolozsvár), jan. 11./2009. március 31.Nem indít bűntető eljárást Radu Sandu Moldovan, Hargita megyei rendőrparancsnok ellen a marosvásárhelyi ügyészség. A rendőr főbiztos ellen korábban többen is panaszt tettek, azzal vádolva, hogy nyolcvanas évek végén Csíkszeredában milicista tisztként rendszeresen és kegyetlen módon bántalmazta a fiatalokat. A panaszok kapcsán a kommunizmus alatt elkövetett bűnöket vizsgáló intézmény (IICCR) bűnvádi eljárást kért a rendőr ellen. Az a három személy, aki írásban is panaszt tett kínzás, visszaélés, hivatalos visszaélés miatt, időközben visszavonta feljelentését. /Nem indítanak eljárást a rendőrparancsnok ellen. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 31./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||