Az Európai Népcsoportok Föderális Uniójának (FUEN) múlt héten lezajlott kongresszusa vajon nem pótcselekvés, az említett unió nyolcvan körüli tagszervezetének a tevékenysége vajon nem csupán szemfényvesztés? Mit kezdenek a különböző országok kormányai a FUEN vezetősége által egy-egy kongresszus után megfogalmazott és elküldött nyilatkozatával? – fogalmazódott meg a kérdés Köllő Katalinban, a lap munkatársában. A kisebbségek gondot okoznak a fejlett társadalmakban is. Franciaország például visszautasítja a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának a ratifikálását, a brit kormány elutasítja az úgynevezett cornwalli kelta népcsoport, valamint anyanyelvük a „Cornish-nyelv” elismerését, Ausztria négy év után sem tartja tiszteletben az Alkotmánybíróság által hozott határozatot, amely elismeri a területén élő szlovének anyanyelvét hivatalos nyelvként, valamint a kétnyelvű helységnévtáblákat. A macedón kisebbség „Home of Macedonian Culture” elnevezésű kulturális szervezetének beiktatási kérését 15 éve nem hajlandó jóváhagyni a mindenkori görög kormány. Romedi Arquint, a FUEN elnöke elmondta, hogy a FUEN ugyan csupán egy nemzetközi civil szervezet, de a hangja elhallatszik oda, ahova kell. A kongresszusaikon megtárgyalt problémák egész Európában ismertté válnak. A különböző kormányok a FUEN szakértő csoportjainak a jelentéseire támaszkodnak többnyire, amikor esetleges megoldást keresnek a kisebbségek körül felvetődő problémákra. – A mostani kongresszuson pozitív kép alakult ki a Romániában élő kisebbségek helyzetéről, ezt a képet erősítették maguk a kisebbségek által delegált képviselők is, akik szinte mind elégedetten nyilatkoztak a helyzetükről. A FUEN elnöksége különnyilatkozata szerint az RMDSZ által kidolgozott törvénytervezet jó alapot képez az ország számára a nemzeti kisebbségek védelmére és támogatására kidolgozandó törvényes kerethez. /Köllő Katalin: Kongresszus utáni gondolatok. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
2005. november 8.
Az erdélyi magyarság autonómiaigényének kinyilvánítása óta első alkalommal tartanak autonómiakonferenciát Bukarestben. Az Európai Unió által finanszírozott rendezvényt a Robert Schuman Alapítvány szervezte. A november 7-én kezdődött konferencia szervezői arra tettek kísérletet, hogy a román politikai élet meghatározó személyiségeivel is megismertessék az önkormányzatiságon alapuló Európai Unión belüli modelleket. A konferencia címe – Szubszidiaritás és önkormányzatiság az EU-ban – éppen azokat a kulcsszavakat tartalmazza, amelyek figyelembevételét az Európai Parlament javasolta Romániának a magyar kisebbség helyzetének a megoldására. Gál Kinga, az Európai Parlament képviselője elmondta, a választás nem véletlen. Rendkívül fontosnak tartotta, hogy az Európai Unió soros elnökségét ellátó Nagy-Britannia kormánya is képviseltette magát a rendezvényen. Peter Thompson, a brit igazságügyi minisztérium igazgatója arról tartott előadást, hogy skót, walesi és északír devolúciós folyamat milyen kedvező hatásokat váltott ki országában. A finnországi svéd autonómia tapasztalatait Jannika Enegren-Aberg, a finn igazságügy-minisztérium képviselője osztotta meg a bukaresti hallgatósággal. /Autonómiakonferencia Bukarestben. = Krónika (Kolozsvár), nov. 8./
2008. november 13.
Pázmány Péter, Dunaszerdahely polgármestere szerint talán nem fajulnak el ennyire a dolgok a Felvidéken, ha a Magyar Koalíció Pártja felkészül a várható fejleményekre /a magyarellenes akciókra/, és súlyuknak megfelelően kezeli azokat. A magyar kormány puhány magatartása nem ösztönözte határozottabb ellenlépésre az ottani magyarság vezetőit. Emlékezetes az első visszhangosabb pozsonyi magyarügy: a koronázó dómból a rendőrségre kísérnek egy csoport pesti diákot és a velük lévő tanárt, mert úgymond megszegték a helyi törvényeket, amikor nem szlovák (hanem magyar!) nyelven ismerkedtek a templom történetével. Mit tett volna a francia, angol vagy lengyel kormány, ha állampolgárait így megalázzák! Gyurcsányéknak viszont elég volt két ejnye-bejnye! Innen vezetett az út a dunaszerdahelyi meccs magyarveréséig. Az ÚMSZ munkatársa szerint ha a magyarok nem lesznek súlyunknak megfelelően a román parlamentben, s hagyják magunkat a „nemzetmentő” függetlenek által szétforgácsolódni, azt kaphatják, amit Fico és Slota adott az ottani magyaroknak. Az utóbbi időben a határon túliak közül az erdélyi magyarok helyzete elfogadható, ami jórészt az RMDSZ kormányzati jelenlétének köszönhető. Azonban a „választók nagyon jól tudják: a különutasok nem annyira az RMDSZ-nek, mint az erdélyi magyarságnak ártanak. Kincses nevük sem téveszti meg őket!” /Sike Lajos: Előszél. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./
2009. február 26.
A barcaföldvári megsemmisítőtábor történetét ismertette a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság rendezvényén Benkő Levente történész. A kolozsvári meghívott felidézte a túlélők visszaemlékezéseit, amelyekből Székely Golgota címmel 2003-ban kötetet jelentetett meg. Benkő beszélt az internáltak embertelen életkörülményeiről, nem engedték meg a családtagoknak, barátoknak, hogy élelmiszerrel és gyógyszerrel segítsék őket. A civil társadalom több fórumon megfogalmazott felháborodását követően a hatalom engedélyezte segélyszállítmány küldését. /Antal Erika: Emlékezni és emlékeztetni. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 26./ Benkő Levente beszélt a romániai internálótáborok létrejöttének előzményeiről, történelmi hátteréről és a korabeli társadalmi viszonyokról is. Az internálások időpontja négy nagyobb hullámra tehető: 1941-ben az Ukrajnában elfogottakat, ‘42-’43-ban a második magyar hadsereg tragédiájának túlélőit, ‘44-’45-ben a román átállást követően a Kárpát-medencében élő kisebbségeket szállították a táborokba. A negyedik hullám áldozatait a polgári személyek teszik ki, akiket szintén az átállást követően hurcoltak el. 1943 júniusában Sztálin levelet írt a brit kormánynak, amelyben kifejtette, hogy a háborús politika következményeit nemcsak a magyar kormánynak, hanem a magyar népnek is viselnie kell. Molotov szerint „a magyarokat meg kell büntetni”, a kollektív bűnösség kimondatott. A Sanatescu-kormány rögtön teljes amnesztiát hirdetett és megígérte az internálótáborok felszámolását. Elengedték a szovjet hadifoglyokat, helyükbe viszont a magyarokat és a németeket hoztak. A korabeli, magyarokhoz való viszonyt az uszító hadjáratok jellemezték, amelyek következményeként történtek meg többek között a szárazajtai, csíkszentdomokosi vérengzések. A negatív magyarságkép nem volt új keletű. A Trianon utáni, önszervező, politikai úton jogaiért harcoló magyar és német kisebbségi egyesületeket revizionista szervezeteknek tekintették. Ennek következményeként jöttek létre Kelet-Európában az első, háború utáni internálótáborok is. A Sanatescu-kormány a táborok feloszlatása után egy nappal adta parancsba, hogy le kell tartóztatni a német és a magyar kisebbség vezetőit. A korabeli román hatóságok saját akaratukból döntöttek. Parancsba adták, hogy az észak-erdélyi magyar és német nemzetiségű embereket internálni kell, a fegyverszüneti egyezménytől függetlenül. 1944. október 19-én határozták meg, hogy a háborúból hazatérő magyar és német nemzetiségű szökevények hadifoglyoknak tekintendők és internálandók. A földvári tábor nyolcvan százaléka ilyen foglyokból állt. Átmeneti tábor volt, az erősebbeket, munkabíróbbakat onnan vitték a focsani-i munkatáborba vagy a Szovjetunió különböző haláltáboraiba. /Nagy Botond: Kisebbségi fogolysors és munkatáborok. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 27./
