Új párt alakult Romániában Nemzeti Újjászületés Frontja néven, székhelye Petrozsényben van. Tagjainak zöme moldvai bányász. Céljuk az, hogy Románia újjászülessen az első világháború utáni határok között. /MTI/
2006. augusztus 29.
Borbély Tamás cikke (Integrálódás és önállóság, Szabadság, 2006. aug. 21.), éppen az ünnepi számvetések idején Kötő Józsefre megrázó hatással volt. Mára a magyar intézményrendszer rothad, elveszítette egyensúlyát? Csupán a lassú, csendes, elpusztulás önérzetes programját hajtja végre? Borbély szerint „az erdélyi magyarság klasszikus dilemmája”, az „integrálódás versus önálló boldogulás”. Integrálódás a cikkíró szerint egyenlő az önálló entitás feladásával, a teljes betagolódást jelenti a többségi társadalmakba, mert az önállóság csupán szimbolikus tartalom, amely a provincializmushoz vezet. A betagolódást zsákutcába vezet. Az 1923-as csúcsai paktum, a belépés a Nemzeti Újjászületés Frontjába, vagy a legfrissebb koalíciós tapasztalat a kisebbségi törvény körüli herce-hurcáról arról vallanak, hogy a betagolódás nem megoldás. Akkor voltunk versenyképesek és sikeresek,, amikor nem betagolódtunk, nem elzárkóztunk, hanem minden társadalom formáló erővel partnerként tevékenykedtünk, írta Kötő. 1989 után mindenki világosan látta: az erdélyi magyarság klasszikus dilemmájának feloldása a harmadik út kiépítése lehet, az erdélyi magyar nemzeti közösség önálló entitássá formálása a magyar és a többségi mellett, önálló politikai érdekvédelem, önkormányzati intézményrendszer, a civil társadalmi szervezetek rendszere terén. Mintegy párhuzamos társadalmat kellett építeni, hogy gátolják a hegemonista, asszimilációs tevékenységet. Tehát nem egy az elzárkózásra építés stratégiája jellemezte az elmúlt tizenhat évet! A nemzeti lét megőrzésének két feltétele van: a gazdasági és művelődési konszolidáció. Újraindulhatott volna a magyar tudományos kutatás az akadémia, az Erdélyi Múzeum újraalakítása nélkül? Vajon az általa kezelt ösztöndíjrendszer nélkül megindulhatott volna a magyar értelmiségi réteg újratermelése, amely az alapja minden kultúra fennmaradásának? Vajon nem az önkormányzó intézményrendszer igénye ösztönzött az anyanyelvű oktatási struktúrák formálásához, hogy ma már olyan oktatói potenciállal és diák létszámmal rendelkeznek, amely feljogosíthat önálló tanintézetek követelésére minden szinten? (Az 1989/1990-es tanévben 500 diák tanulhatott egyes tantárgyakat magyarul az egyetemen, a 2004/2005-ös tanévben több mint tíz ezer egyetemista 102 szakon teljes képzését anyanyelvén nyerheti el). Ha nem indítják el a „fehér folt” akciót, hogy minden magyarok is lakta településen legyenek egyesületek, alapítványok, vajon ki hozta volna létre és üzemeltetné szórvány kollégiumokat és a magyar házakat, állítana emlékjeleket, teremtene otthonokat a kultúra műhelyei számára? A gazdasági konszolidáció érdekében történt kísérletek: vállalkozások ösztönzése, autonómia szigetek megteremtése, a gazdasági elit képzésére szolgáló fórumok létrehozása, mind önszerveződő testületek munkája. Tehát nem a leépülés, hanem éppen az építés jellemezte az elmúlt tizenhat évet, szögezte le Kötő József. Azonban most tovább kell lépni. Egy kiépült társadalmi entitásnak közjogilag szavatolt keretre van szüksége, az adófizető állampolgárok pénzéből a működéshez szükséges forrásokat meg kell kapnia, az arányos részesedés elve alapján. Ez a keret a kulturális autonómia. /Kötő József: Harmadik út. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 29./
