|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Nemzetkozi Emberjogi Szovetseg 2000. július 25.Az Erdélyi Magyar Kezdeményezés RMDSZ-platform elnöke, Katona Ádám nyílt levelet intézett Markó Béla RMDSZ-elnökhöz. Ebben csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az RMDSZ nem vette komolyan a platform által felvetett közérdekű problémákat, valamint az RMDSZ megújítását szorgalmazó kezdeményezést. Az EMK-elnök felkérte az RMDSZ-t, szorgalmazza koalíciós partnereinél Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter haladéktalan visszahívását az ismételt "dicstelen szereplése" miatt. Az EMK hangsúlyozta: az RMDSZ nem figyelheti közömbösen azt, amit Moszkva a szabadságukért, önrendelkezésük kivívásáért küzdő csecsenekkel elkövet. Ezért az EMK kívánatosnak tartja, hogy az RMDSZ "haladéktalanul csatlakozzék a párizsi székhelyű Nemzetközi Emberjogi Szövetségnek a moszkvai vezetés felelősségre vonását kezdeményező javaslatához". Katona Ádám ugyanakkor választ szeretne kapni az RMDSZ elnökétől, hogy milyen eredménnyel járt közbe az illetékes hatóságoknál dr. Barki Éva, illetve Bardóczy Csaba ügyében. /Megoldásokat sürget az EMK elnöke. Katona Ádám nyílt levele Markó Bélához. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 25./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||