|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: OTP Fay Andras Alapitvany 2008. január 29.Tavasszal elkezdődik a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium tanulmányi házának építése a Hargita megyei Borzonton, jelentette be Bálint István iskolaigazgató. A Gyergyói-medencébe tervezett tanulmányi ház ügye közel három évvel ezelőtt kezdődött, amikor az OTP Fáy András Alapítvány pályázatot hirdetett középiskolások számára. A díjátadásra 2005 júliusában, Budapesten került sor. A bolyaisok pályázatukkal elsők lettek, az 5 millió forint a marosvásárhelyi iskolát illette. A bolyaisok úgy határoztak, hogy az intézménynek többre van szüksége, mint egy fából épült, legfeljebb húsz személy befogadására alkalmas nyaralóra. Az 5 millió forint ugyanis csak ennyire lett volna elég. Megszületett az ötven személy befogadására alkalmas, konferenciateremmel ellátott épület gondolata. Néhány kanadai magyar szervezettől és magánszemélytől kaptak azóta adományként kisebb pénzösszegeket. /Szucher Ervin: Nyaraló pályázatból. = Krónika (Kolozsvár), jan. 29./2008. április 9.Ötezer dollárral támogatja Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Gimnázium tervét a kanadai Rákóczi Szövetség: tanulmányi házat építenének a Gyergyói-medencében. „Ez a ház a magyarság háza lesz, mi ennek a megalapozásához szeretnénk hozzájárulni” – fogalmazott Ayklerné Papp Zsuzsa, a Rákóczi Szövetség elnöke. A borzonti tanulmányi ház terve három éve kezdődött, miután a marosvásárhelyi iskola diákjai, Borsos Szabolcs tanítványai elnyerték az OTP Fáy András Alapítvány által középiskolások számára meghirdetett pályázat fődíját, 5 millió forintot. Úgy döntöttek, hogy a pénzből tanulmányi házat építenek. A rendelkezésre álló összegből elkészülhet a ház alapzata. /Antal Erika: Épülhet a tanulmányi ház. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 9./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||