,,A resteket serkentem” – olvasható a kézdivásárhelyi kantai nagytemplom 1875-ben Eger városában újraöntött nagyharangján. A barátosi református gyülekezet – lelkipásztora Bóné S. Barna lelkipásztor – mert harangját rekvirálta 1944 nyarán a budapesti Magyar Hadianyaggyár, s további keresése Magyarországon hiábavalónak bizonyult, közadakozásból, anyagi áldozatok árán új 360 kg-os harangot öntetett a marosvásárhelyi Rácz és társa nevű cégnél, melyet ünnepi istentisztelet keretében avatott fel. Felirata: Boldog nép, akinek az Úr az ő Istene. Szülőfalujában hirdetett ez alkalommal igét Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője. Háromszék harangjairól átfogó nyilvántartás nem készült, tizennyolc olyan harangról tudnak amelyet a második világháború végefelé elvittek. A harangok beolvasztására már nem kerülhetett sor, a budapesti Konvent udvarán raktározták, majd a két ország közötti nehézkes diplomáciai kapcsolatokra hivatkozva magyarországi egyházaknak osztották szét. Hála a magánemberek közötti kapcsolattartásnak és információcserének, néhány harang hollététől értesítés érkezett, és nem kis áldozat, küzdelem, erőfeszítés révén a köpeci, a lécfalvi, az orbaiteleki és a zabolai gyülekezetek harangjai visszakerülhettek a harangtornyokba. Felsőcsernáton, Kézdivásárhely, Bodok, s most Barátos – újat öntettek az elkobzott helyett. Háromszék templomos népe akkor nem sajnálta harangjait, amikor Gábor Áron kérte, hogy ágyút öntessen belőlük. Hazafias lelkülettel ajánlottak fel a háromszékiek összesen 125 harangot. Kisebb volt a lelkesedés az első világháború küszöbén, amikor 51 háromszéki toronyból szereltették le a harangot, és az ominózus 1944. esztendőben. 159 esztendő alatt összesen 194 harangot kellett feláldoznia Háromszék népének. /Kisgyörgy Zoltán: Elnémult harangok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 1./
