|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Orszagos Cigany Onkormanyzat (Magyarorszag) 2008. szeptember 23.Szeptember 20-án négy tüntetést is engedélyezett a rendőrség Budapesten. A keresztény szellemű motorosok demonstrációjával kezdődött a nap, ők testületileg a Balatonra vonultak, akciójuk célja a kormány politikája elleni tiltakozás volt, követelték a kisebbségi Gyurcsány kormány lemondatását. Délután került sor a Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett Magyar Demokratikus Charta-tüntetésre. Több mint harmincezer résztvevőt vártak, ehhez képest néhány ezren gyűltek egybe. Felszólalt a kormányfő is, beismerte, többször tévedett, sokat hibázott, de bűnt nem követett el, s a nemzeti egység mellett voksolt, elítélve mindenfajta megkülönböztetést, kirekesztést, a rasszizmus, cigány-ellenesség, antiszemitizmus minden formáját. A Duna-parton tartott roma rendezvényre ezreket vártak, végül is mintegy ötszázan voltak jelen. Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat vezetője egy lavórban úgymond tisztára mosott egy árpádsávos lobogót, majd csatlakoztak a Charta rendezvényéhez. Atrocitásokra ezúttal a magukat nemzeti radikálisoknak nevező tüntetők megmozdulásán került sor. Ők kövekkel, Molotov-koktélokkal kezdték dobálni a rohamrendőröket, felgyújtva egy rendőrautót. A rendőrség könnygázzal, ráadásul az eddig megszokottnál erősebb könnygázzal válaszolt. A Fidesz azzal vádolta a Szilvásy György vezette titkosszolgálatokat, hogy ők szervezték meg a provokatív akciókat. /Bogdán László: Magyar Tükör. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 23./2009. augusztus 19.A romániai és magyarországi romák elleni, az utóbbi időkben történt támadások, a roma közösségek hátrányos helyzete, a többség és kisebbség viszonya, a szélsőséges megnyilvánulások kiküszöbölése volt a témája annak a tanácskozásnak, amit Marosvásárhelyen szervezett augusztus 17-18-án a Divers Alapítvány és a Pro Europa Liga. Kolompár Orbán, a Magyarországi Országos Cigány Önkormányzat elnöke is a meghívottja volt a tanácskozásnak. Borbély László parlamenti képviselő azokról a programokról beszélt, amelyek a szegénység visszaszorítását, a szociális nehézségek megoldását célozzák meg. /Antal Erika: Közös nem az újfasizmusra. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 19./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||