Becslések szerint a román kommunista rezsim több mint egymilliárd dollárt zsebelt be az egykori Nyugat-Németországtól a romániai szász és sváb kisebbség kiárusításáért. A román hatóságok a rendszerváltás után húsz évvel sem hozták nyilvánosságra az erről szóló dokumentumokat, mivel feltételezések szerint az egykori emberkereskedelemben érintett politikusok egy része ma is aktív szerepet tölt be a közéletben. A hosszan tartó titkolózás már csak azért is furcsa, mivel a kommunizmus rémtetteit elítélő Traian Basescu államfő mandátuma alatt a volt kommunista titkosszolgálat, a Szekuritáté több mint kétmillió dossziéja került át a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottsághoz (CNSAS). Marius Oprea történész, a Kommunizmus Romániai Bűncselekményeit Feltáró Intézet (IICCR) vezetője szerint beszélni kell erről, felelősségre kell vonni a kisebbségek kiárusításában szerepet vállaló, ma is élő személyeket, tettükkel kimerítették az emberkereskedelem fogalmát. Németországi újságírók és kutatók szerint Bukarest először nem is az 1965-ben hatalomra került Nicolae Ceausescu vezette diktatúra, hanem jóval korábban, a Gheorghe Gheorghiu-Dej fémjelezte rezsim idején ajánlotta fel a Német Szövetségi Köztársaság vezetőinek, hogy fejenként ezer dollárért hajlandó kiengedni az országból a német ajkú polgárokat. Az egykori román kémfőnök, az 1978-ban az Egyesült Államokba disszidált Ion Mihai Pacepa tábornok Vörös horizontok című könyve szerint az emberkereskedelembe Gheorghiu-Dej kezdett az ötvenes években a romániai zsidók kiárusításával, amelyet aztán Ceausescu „vitt tökélyre” a következő évtizedekben, kiterjesztve az „üzletet” a németekre is. „Olaj, zsidók és németek a mi legfontosabb export árucikkeink” – hangoztatta szűk baráti körben Ceausescu, aki kortól, iskolázottságtól, szakmától, alkalmazástól és családi állapottól függően szabta meg az illető kisebbségek „eladási értékét”. Ennek megfelelően a hetvenes években például Izrael 2000 és 50 ezer dollár közötti összeget fizetett egy-egy romániai zsidó személyért. Az NSZK külügyminisztériumának államtitkára, Karl Carstens akkori – az ország későbbi államfője – által aláírt 1963-ból származó dokumentuma azt javasolta a bonni pénzügyi tárcának, hogy különítsen el százmillió márkát százezer romániai német „kiváltására” – vagyis ezer márkát minden egyes erdélyi szászért és svábért. A bonni kormány többnyire bőröndbe rejtve, készpénzben juttatta el a vételárat a személyesen Ceausescu, valamint elnyomó gépezete, a Szekuritáte csúcsvezetői által koordinált román emberkereskedőknek, ugyanakkor az anyaországukba emigráló németek külön fizettek kérvényük mihamarabbi elbírálásáért (mindezt közvetítőknek nevezett szekusügynököknek), majd pedig a román állampolgárságról való lemondásuk jóváhagyásáért. Az évek során Bukarest többször felsrófolta a tarifát, így a hetvenes években az NSZK 5–10 ezer márkát fizetett egy egyetemi hallgatóért, 11 ezret egy felsőfokú végzettséggel rendelkező személyért és háromezret egy szakképzett munkásért. Nem hivatalos németországi becslések szerint 1967, a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok helyreállításának éve és 1989 között Románia mintegy 1,5 milliárd márkát (akkori árfolyamon 1,2 milliárd dollár) zsebelt be Nyugat-Németországtól az erdélyi szászokért cserébe. Emiatt az 1956-ban még közel 400 ezer főt számláló romániai német kisebbség létszáma az 1992-es népszámlálásra 111 ezerre apadt, számuk pedig jelenleg alig haladja meg a 60 ezret. Hasonló a helyzet a zsidók vonatkozásában: népszámlálási adatok szerint a második világháború idején mintegy 400 ezer romániai zsidó élte túl a holokauszt borzalmait, számuk 1961-re 225 ezerre, 1968-ra pedig százezerre apadt. Az 1992-es népszámláláskor alig több mint 9000-et, a 2002-es összeírás során ugyanakkor 6179 zsidót regisztráltak (1989 után már többnyire önként távoztak az országból). /Rostás Szabolcs: Romániai kisebbségek exportja. = Krónika (Kolozsvár), dec. 4./
